Orbán is megszólalt Hosszú Katinka ügyében

2016.01.08. 08:10

Péntek reggel idei első interjúját adta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, a miniszterelnök elmondta, alapvetően boldog új esztendőt kíván, de arra figyelmeztetett:

A kormány sok mindent tehet, de boldogságot nem tud adni.

Viszont azért tud tenni, hogy mindenki azt érezhesse, van értelme a munkájának. És mivel ő egy nemzeti kormányt vezet, ezért  mindenki  léphet egyet előre, nem csak egyes csoportok. Ez idén is így lesz ez, hiszen jön   

Ráadásul mivel az elmúlt években nem politikai kampányokat folytatott a kormány, a korábbi programok eredményei ma is megvannak, ezekre lehet építkezni. Viszont Orbán Viktornak elmondása szerint már 2017-re kell gondolnia, hiszen júliusra el akarják fogadni a következő évi pénzügyi tervet. 

Az aktív külpolitikai évkezdetet Orbán a tavalyi évhez hasonlította, amikor Angela Merkellel és Vlagyimir Putyinnal találkozott. A Jaroslaw Kaczyńskivel való magánbeszélgetést úgy jellemezte, hogy

ez egy szabadságharcos öregfiúk találkozója volt.

Orbán leszögezte, hogy soha nem fog támogatni egy Lengyelország elleni szankciót az unió részéről, mert ezt a „támadást” már a magyar kormány is átélte:

Több tiszteletet a lengyeleknek, mert megérdemlik!

A Cameronnal való találkozó kapcsán leginkább a „kiváló kereskedő” britek nemzeti karakterét méltatta. A brit reformtörekvésekkel kapcsolatban elmondta,

brüsszelizmustól szenved az Európai Unió,

melyet az alapszerződés módosítása nélkül nem lehet megoldani. Ez Orbán szerint valami olyasmit jelent, hogy lopakodó hatáskörelvonás történik, mindenből azonnal uniós ügyet akarnak csinálni, holott a menekültválság bebizonyította, hogy a tagállamoknak kellett volna megvédeniük a határokat.

Orbán kérdésre válaszolva tévesnek nevezte a legnagyobb német iparosok véleményét, miszerint a menekülteket minél gyorsabban integrálni kell. Elismerte, van olyan, hogy a munkaerőpiacra külföldieket akarnak behozni,

de ez nem egy migráns, aki betör!

A miniszterelnök a közel-keleti származású férfiak által elkövetett súlyos kölni atrocitásokat is értékelte, és bár „nem akarja az évet ideológiai természetű vitával kezdeni”, de szerinte a liberalizmus válságának egyik tünetével van dolgunk.

Mai formájában a liberalizmus szembefordult a szabadsággal,

mivel bizonyos elveket dogmává merevít, ezért az az annak ellentmondó híreket elfojtják. 

Az úszószövetségen belüli botránnyal kapcsolatban Orbán úgy mondta el a véleményét, hogy leszögezte, a politikát távol kell tartani a sporttól. Orbán felidézte, hogy együtt kampányolt a vizes vébéért Hosszú Katinkával, és ismeri a tisztességben megőszült Kiss Lászlót is, akiről csak kalaplevéve lehet beszélni. És bár mindketten kiváló sportemberek, mégis valami gellert kapott a kapcsolatukban. Olimpiára készülve megromlott viszonyuk nemzeti ügy, ezért a kormány felajánlotta segítségét, csak azt kérte, árulják el, hogy miben tudnak segíteni. De egyelőre ez számára nem derült ki.

Gyárfás: Köszönöm


Így reagált röviden a Magyar Úszó Szövetség elnöke az MTI-nek arra, hogy Orbán Viktor felajánlotta jószolgálati képességeiket a Hosszú Katinkával kialakult vitában.