Angliában eltiltották az Orbán család fogászát

2011.05.19. 08:46 Módosítva: 2011.05.19. 12:42

Egy évre eltiltották hivatásától Angliában Bátorfi Béla fogorvost, a magyar fogászat külföldi reklámozását célul kitűző programiroda egyik alapítóját, írja a Blikk. A cikk megemlíti, hogy Bátorfi a miniszterelnök családjának a fogásza.

Moira Alderson, a brit fogászati kamara (GDC) szóvivője a lapnak elmondta, egy beteg tett náluk panaszt tavaly, ezért indult eljárás Bátorfi ellen.

Az angol vizsgálat jegyzőkönyvei szerint Bátorfi Béla 2005–2006-ban több fogbeültetést is végzett a betegen, ám az angol kamara álláspontja szerint a beavatkozást megelőző tervezés nem volt megfelelő, és az eljárásról nem tájékoztatta elég alaposan a beteget. A beteg elégedetlen volt a fogorvos munkájával, ezért tájékoztatást kért tőle, hogy milyen korrekciós beavatkozást végezhetnének Angliában, de Bátorfi a beteg leveleire ekkor már nem válaszolt, az utógondozással nem foglalkozott.

"A magyar fogorvosokat az angliai fogászati lobbi megpróbálja ellehetetleníteni, szabályos boszorkányüldözés folyik ellenünk. Folyamatban lévő üggyel kapcsolatban nem szeretnék egyelőre többet nyilatkozni" – mondta a Blikknek Bátorfi Béla.

A kormány tervei szerint a fogászati turizmus lehet a magyar gazdaság egyik kitörési pontja.