Bringából sem a legdrágább a legjobb? Három városi kerékpárt teszteltünk 70 ezer forint környékén

2015.05.05. 01:01

Beköszöntött a jó idő, kíváncsiak lettünk, mivel a legjobb kikerülni a dugókat és az idegbajt. Vagyis melyik a  legjobb olcsó városi bringa . Van egy régi elv, amely szerint használható kerékpárt nagyjából hatvanezer forinttól vehetünk.

Épp ezért azt találtuk ki, hogy a 

60 és 70 ezer forint közti ársávban keressük meg három hazai sportáruház legjobb ajánlatát.

Az elmélet csodálatosan hangzott, de a három kiszemelt sportáruház közül egyedül a Decathlon-féle B'twin fért bele a büdzsébe. Az Intersport által kínált Nakamura tízezer forinttal drágább, a Hervis pedig nem tudott ebben a kategóriában bringát kínálni nekünk. Hogy meglegyen a tesztflotta, a Bergusontól kértünk segítséget, ők végül egy CTM-mel támogatták az ügyet.

Ebben az árkategóriában nincsenek nagy csodák, épp ezért tartottam is tőle, hogy az összes bringa ugyanazokkal az alkatrészekkel lesz szerelve, és nem igazán lehet köztük érdemi különbséget felfedezni. Nem lett igazam, messze nem, ugyanis mind a három gép teljesen más irányból közelítette meg a városi felhasználás kérdését. A bringavásárlás talán még az autóvásárlásnál is szubjektívebb műfaj, vagyis az itt leírtakkal is inkább támpontokat szeretnék adni, ne kezeljék szentírásként, ha vásárlásra adják a fejüket.

Ebben a hatvan- és nyolcvanezer forint közti árkategóriában még súlyos kompromisszumokat kell kötnünk. És itt a hangsúly a súlyoson van, hiszen (ha csak nem szaladunk bele egy orbitális akcióba) ennyi pénzért csak acélvázas bringát vihetünk haza. Ez azt jelenti, hogy 

egyik sem könnyebb 15 kilónál,

amit még úgy is megéreztem, hogy viszonylag gyakran hajtok egy alig nehezebb downhill gépet. Másrészről jó az acél, hiszen arra a terepre, ahova szánják őket, tulajdonképpen elpusztíthatatlanná teszi bringát, tehát a váz bőven túlméretezett.

Más a helyzet az alkatrészekkel, azok ugyanis legtöbbször belépő kategóriájúak. Például

mind a három biciklire műanyag konzolos fékkarok kerültek.

Ezzel sajnos sokat veszítünk a fékerőből, hiszen ahelyett, hogy a fékpofát szorítanánk a felnihez, csak a műanyagot deformáljuk. Ugyanez figyelhető meg a váltóknál is: a Shimano Tourney és a Sun Race M2T is a paletta legalját képviselik.

Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy baj lenne velük, mert a nagyjából negyven kilométeres tesztkör alatt mindkettő – a CTM-et agyváltóval szerelték – egész jól tette a dolgát. Ezen alkatrészek gyengeségei inkább hosszabb használat után jönnek elő: a rázkódástól elállítódnak, és pontatlanul hozzák be a fokozatokat, amihez jön még a gyengébb minőségű anyag gyorsabb kopása is.

Nézzük meg a részleteket is, kezdjük a legolcsóbb kerékpárral.

B'Twin Elops 320

Akárhány embert kérdeztem, egy dologban egyetértettünk: ez a trió legszebb darabja. A váz sötétkék selyemfényű, amit még ki is emel, hogy a felnik ugyanilyen árnyalatúak, de polírozott felületűek. A selyemfényű felület egyetlen hátránya, hogy nagyon szorgalmasan gyűjti a port.

Mindezek mellett a fehér gumik, a barna műbőr markolat és a nyereg igazán feldobja. Utóbbi ráadásul kifejezetten kényelmes, bár talán a CTM-é egy fokkal még ennél is jobb. Ha nem annyira a tempó, hanem inkább a kényelem számít, akkor ez az ideális választás, hiszen a 28 colos kerékre húzott, viszonylag ballonos gumik jobban kisimítják az egyenetlenségeket, mint a másik két bringa jóval vékonyabb abroncsai.

Ennek persze megvan az ára, vagyis a drasztikusan megnövekedett forgótömeg. Amúgy sem könnyű darab az Elops, sőt, 18,4 kilós súlyával ez a legnehezebb tesztelt bringa. Ha csak andalogni vágyunk, akkor ez annyira nem probléma, viszont, amint érdemben haladnánk, a combfeszítő izom finoman a tudtunkra adja, hogy hol is az a rengeteg acél. Talán éppen emiatt a gyártó tényleg bízik a termékében, hiszen a vázra, a villára, a kormányszárra, és a kormányfejre élethosszig tartó garanciát vállal.

A váltó egy hatsebességes Sram markolatváltó kar, Sun Race váltóval, amely meglepően pontosan kapcsol. Voltak rossz tapasztalataim a hasonló rendszerekkel, ugyanis ha igazán rámarkolunk a kormányra, mert mondjuk egy emelkedőn mászunk fel, akkor könnyen ráfogunk a váltó peremére, és akaratunk ellenére átdobunk egy fokozatot. Szerencsére az Elopson ilyen nem fordult elő, csak akkor váltottam, amikor akartam. És ha már kormánytépés: ez nem a kerékpár hibája, de a kormányfej, és a kormányszár is elfordult a nem elég feszesre húzott csavarok miatt, erre érdemes figyelni az üzembe helyezés után.

A fékre sem lehet panasz, mert ugyan a V-fék szárait lemezből sajtolták, a bringával síkon elérhető tempót még bőven kezelni tudja. Ügyes megoldás a hátsó fék felszerelése: a támvilla belső oldalán védett helyen van, semmi nem akad bele, vagy nyomja meg. Az ellenben több mint idegesítő, hogy a letámasztó túl hosszú, ezért a bringa közel függőlegesen áll, amikor sztenderre tesszük. Ilyenkor egy gyengébb széllökés is felboríthatja, ahogy történt is néhány alkalommal. Vásárlás után ezt érdemes egy állítható hosszúságúra cserélni, vagy méretre vágni, mert higgyék el, idegesítő, ahogy békésen elsétálunk a letámasztott bringánktól, majd másodpercekkel később csak a csattanást halljuk.

A kormányra szerelhető kosár praktikuma sem győzött meg: elhiszem, hogy egy-egy cserépnyi virággal jó dolog, de 2-3 kiló krumplival megrakva már zavarja a kormányzást. Maga a kosár viszont lepattintható, és a fülénél fogva magunkkal is vihetjük. A vázra hegesztettek konzolt egy rendes hátsó csomagtartóhoz is, de maga a csomagtartó már nem fér bele a 64 900 forintos árba. A világítást elől dinamóval oldotta meg a gyártó, hátul pedig egy elemes villogóval.

Utóbbi létezéséről csak a sajtóanyag tájékoztat, a tesztkerékpáron nem volt. A hátsó elemes világítás legnagyobb előnye, hogy akkor is láthatóak maradunk, amikor megállunk az út szélén és a dinamó már nem fejleszt áramot, viszont erre is létezik okosabb megoldás, ahogy azt majd a drágább Nakamurán látni fogjuk.

Közlekedni határozottan jó érzés az Elops-szal. Olyan, mintha egy elefánt hátán ücsörögnénk.

A széles nyereg, a felénk fordított, hátra ívelt kormány és a nagy kerekek miatt magabiztosan lehet vele hajtani, ráadásul olyan pózban, ami sokkal természetesebb, mint egy hegyikerékpáron való görnyedés. Pont emiatt távol áll tőle például a túrázás, viszont ennyi pénzért, városi felhasználásra tökéletesen alkalmas, és kényelmes is. Csupán egy dolog van, ami miatt nem venném meg: ha az árához hozzácsapunk hétezer forintot, akkor már megkapjuk a CTM-et.

CTM Rita 2.0

Ennyi pénz már a vásárlásra szánt összeg tíz százaléka, és túlszalad az eredetileg vásárlásra szánt kereten. A hetvenezres határon egyedül a B'Twin tudott belül maradni, de CTM-el pont annyival kapunk többet, mint amennyivel többet költünk. Sokkal jobban emlékeztet egy hagyományos női biciklire, épp emiatt kevésbé esik jól ránézni, mint az Elopsra. Ellenben műszaki és kényelmi szempontból talán a legerősebb gép a három közül.

Azt hiszem, egy ilyen bringánál az adja az élvezetet, hogy nem ér minket inger, egyszerűen csak minden alkatrész feltűnés nélkül teszi a dolgát. A nyereg nagyjából tökéletes, órákig lehet ücsörögni a puha rugókon, és a markolat is egyértelműen itt volt a legjobb. Nemcsak egy puha gumihengerről van szó, de úgy nyújtották meg hátrafelé, hogy tökéletesen a tenyerünkbe simuljon. Külön öröm, hogy a gyár által megadott 15,5 kilós súly is szinte megvan, én 10 deka híján 16-ot mértem.

A szlovák gépben az a legjobb, hogy mechanikailag is hozza az ott sincs érzést. Ebben a legnagyobb szerepe a háromsebességes Shimano Nexus agyváltónak van, ami csak akkor hajlamos reccsenni, ha terhelés alatt váltunk. A bolygóműves agyváltó további előnye, hogy akár álló helyzetben is átdobhatjuk a fokozatot.

Képzeljék el azt a szituációt, ahogy odagurulnak a piroshoz: elvész a lendület, de a finoman működő markolatváltót csak visszalökik egyesbe, és mindenféle erőlködés nélkül indulnak. Néhány ismerősöm is kipróbálta, és csupán egy embertől jött olyan kritika, hogy örülne még egy-egy fokozatnak az 1–2. és 2–3. között. Videót sajnos csak a tizenegy sebességes működéséről találtam, de az elv ugyanaz:

Tecnologia Alfine - Cubo de Marcha Interna

Az első V-fék, és a hátsó kontra bőven elég itt is, és egy darabig valószínűleg a duplafalú, szintén 28 colos felnivel sem lesz baj. A világítás is ezen a gépen volt a legjobb, hiszen a 72 ezer forintos árba még az első ledes fényszóró is belefért. Ez nemcsak láttat, de valóban látunk is vele, ugyanez igaz a hátsó lámpára is. Egyedül az elemre kell odafigyelni, nálam legalábbis mindig a legrosszabbkor merül le. Az általánosan jellemző műanyag fékkaron kívül nem találtam rajta fogást, és

ez az, amelyiket a legszívesebben tartottam volna meg a három gép közül,

már csak azért is, mert tényleg igényesen helyezték üzembe, semmi nem hajlott el, vagy maradt a kezemben.

Nakamura Siena Comfort

Ugyanez nem mondható el az Intersporttól elhozott Nakamura Siena Comfortról, amely 79 900 forintos árával a legdrágább tesztelt bringa. Már az átvételnél lecsúszott az amúgy bántóan kényelmetlen markolat a kormányról, de úgy, mintha legalábbis zsírozták volna. Ezt még ott helyben, hajlakkal orvosoltuk – bevált, elterjedt megoldás, a másik a markolatba csurgatott kóla –, de a hét hátralévő részében is zavaróan mozgott. Szintén nem akart a természetes szögében maradni a kormányszár, ennek csavarja sem volt eléggé meghúzva, és a kormánycsapágy is lötyögött.

A nyereg nemhogy kényelmetlen, de még a spanyol inkvizíció is örömmel üdvözölte volna a kelléktárában. 

Azt gondoltam, hogy a saját bringám bőrözött műanyagdeszkájánál nincs rosszabb, de így már kétesélyes a verseny. Egy ennyire karcsú és filigrán nyereg jól jön, amikor a hegyoldalban cikázunk szikláról sziklára, vagy országúti gépünket nyeregből kiállva gyötörjük, de a városi felpattanok-lepattanok felhasználásra egyszerűen szörnyű.

Azt, hogy a bringát sportosabb felhasználásra szánták, a kormány is jól mutatja: a cső hajlítása a hegyikerékpárokéra emlékeztet. Ez azzal jár, hogy a másik két bringához képest egy kicsit előre kell dőlni, nem egyenes háttal ülünk. Ez jó, amikor egy emelkedőn mászunk fel, ám csak úgy krúzolgatni jobb érzés a másik két bringa kormányával.

A váltó huszonegy sebességes, meg is örültem, hogy végre egy jó pont, a meredek emelkedőn ezzel lesz a legjobb mászni. Aztán a pontatlan beállítás miatt mégsem hozta be a legkisebb első lánckereket. Nem életbevágó probléma, hiszen kettőt kellett tekerni a végállást beállító csavaron a megoldáshoz, de ezt igazán megtehették volna az üzembe helyezés során.

Annyi előnye viszont tagadhatatlanul van, hogy

ezzel a bringával lehet tempósabban közlekedni,

hiszen a tágabb tartományt lefedő váltó, és a stabilabb testhelyzet miatt jobb vele kanyarodni, és ebben a 17,1 kilós súly sem zavaró. El tudok képzelni olyan vevőt, akinek erre van szüksége a városi használat során, engem mindenesetre nem győzött meg.

Egy dologban tudott a többi fölé emelkedni: a Siena világítása a legjobb kompromisszum. Dinamós, tehát nem okozhat problémát a lemerült elem, viszont a hátsó lámpában van egy kisebb akku, amely akkor is működteti a hátsó ledeket, ha a kerék már nem forog. Ez azért jó, mert éjszaka két lámpaváltás között sem ütik ki alólunk a bringát.

A nyertes

Ezt a kört egyértelműen a CTM Rita 2.0 nyerte. Ennek a legjobb a felszereltsége és a műszaki megoldásai a városi használatra, de a B'twin sem marad le sokkal. Ha rendesen helyezik üzembe, a Nakamura sem feltétlen rossz bicikli, de ehhez a felhasználáshoz egyszerűen kényelmetlen.

Ahogy a teszt elején írtam, törekedjenek a kiszemelt bringa kipróbálására. A Bergusonnál például lehetőségünk van akár csak fél órára kibérelni egy kerékpárt, így eldönthetjük, hogy tetszik-e a az adott stílus. A Decathlonnál és az Intetrsportnál is élhetünk a termékcsere lehetőségével: ha rájövünk, hogy kényelmetlen, esetleg nem jó a méret, akkor visszavihetjük. Ennek persze feltétele a hibátlan állapot, és a meglévő blokk, valamint a két cégnél más a visszatérítés, de cserére vagy levásárlásra mindkét áruházban van lehetőség.

Viszont ami igazán fontos, hogy tartsunk önvizsgálatot: mire is kell a bicikli? Ne adjanak pénzt huszonegy sebességes váltóért, ha például az Alföldön élnek, és sosem használnak kettőnél többet. Nem terveznek csomagot hurcolni? Akkor ne cipeljék feleslegesen a csomagtartót. Sosem hagyná el a szilárd útburkolatot? Akkor véletlen se vegyen rücskös gumit. A sort még nagyon sokáig lehetne folytatni. Ahogy a fentiekből is kiderült, a jó biciklire nem kell feltétlenül vagyonokat költeni.