Lemondott a Volánbusz vezére
Egy, az Index fórumán megjelent bejegyzés szerint hétfőn lemondott Mészáros László, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója. Az Indóház forrásai szerint a hír valódi, Mészáros lemondását azonban egyelőre nem fogadta el Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Mészáros László 2011 márciusától vezette a céget.
A busztársaság alkalmazottainak szóló levélben az áll, hogy a vezérigazgató kezdeményezte a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megsz üntetését. Az állami cég volt vezetője szerint annyira megváltozott a közösségi közlekedés átalakításának koncepciója, hogy ő annak már nem kíván a végrehajtója lenni.
Esetleges fenntartásaivalal pedig nem szeretné, bármilyen módon is akadályozni a folyamatot, amely végcéljának szükségességéről határozottan meg van győződve. Az átadás-átvétel lezárultáig még ellátja a munkaköréből adódó feladatokat.
A közösségi közlekedéssel kapcsolatos tervekben a legfontosabb változás az, hogy a vasúti és az autóbuszos személyszállító közszolgáltatókat magába olvasztó Nemzeti Közlekedési Holding tervét elvetették. Hétfőn derült ki, hogy a változtatások miatt távozik Szarvas Ferenc, a MÁV vezetője is, és meg nem erősített hírek szerint a holding létrehozását szorgalmazta a most távozó Mészáros is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége
Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.
február 25., 15:36
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét
A beruházást ünnepélyes aláírás követte.
február 25., 13:49
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
tegnap, 17:22
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
tegnap, 13:22
- Mindeközben
PSG Ogli reagált a Trump-Zelenszkij-találkozóra: Trump egyértelműen be akarja fejezni azt a háborút, amit Joe Biden elkezdett
tegnap, 15:22
- Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
tegnap, 17:47
- Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született
A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.
február 25., 14:42
- Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon
A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.
február 25., 19:26
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
tegnap, 20:00
- Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses
Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.
február 24., 08:30
- Mindeközben
Majka Szoboszlai Dominik játékáról: Túlmutat a Liverpool csapatán is, ha van ennél feljebb, akkor ott van a helye
tegnap, 13:00
- Gazdaság
Nagy Márton elmondta a nyugdíjasok áfa-visszaigénylésének és az anyák adómentességének részleteit
Akár októbernél is hamarabb indulhat a nyugdíjasok áfa-visszatérítése – jelezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
február 24., 11:07
- Gazdaság
Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél
A tűzszünet esetén a légitársaság ukrajnai járatai is újraindulhatnak.
február 25., 13:47
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Nagy Márton: Bécs csak pislogva néz, mi pedig örülünk ennek
A miniszter felvázolta, hogyan pörgetik a magyar húzóágazatot.
február 24., 10:48
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…
9 hónap alatt csaknem 34 milliárd forintot loptak el.
február 24., 19:35
- Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
tegnap, 20:19
- Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció
Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.
február 24., 15:38
- Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja
Fontos döntés érkezik kedden.
február 25., 06:04
- Mindeközben
Minden divatrajongó irigykedik most erre a nőre, igazi kincsre lelt egy adományboltban
tegnap, 09:30
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Gazdaság
Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik
A kisebb szereplők bajban lehetnek.
február 24., 17:26
- Mindeközben
Kiderült, miért nem Christopher Nolan rendezhette meg az utolsó James Bond-filmet
március 1., 21:00
- Mindeközben
Cuki fotóval jelentette be Penn Badgley felesége, hogy ikrekkel várandós
március 1., 19:30