Elképesztően sokba kerül a Quaestor-kártalanítás

2015.06.25. 08:11

Valutaváltó

Összesen 212 milliárd forinttal tartozik a Quaestor a kötvényeseknek, ebből 154 milliárd forint fiktív kötvényt fizetnek ki a tisztességes piaci szereplők a Beván keresztül, írja Világgazdaság. A Buda-Cash és a Hungária kártalanítása nagyságrendekkel kisebb ennél, de ezeknél csak a szerződés szerinti kártalanításokat kell kifizetnie Bevának.

Azt is lehet tudni, hogy a Beva ügyvezető igazgatója lemondott, amikor az lett a tárgyalások vége, hogy kizárólag a Quaestornál mindent ki kell fizetni mindenkinek. 

A legfőbb különbség a többi banknál és brókercégnél elcsalt vagyonhoz képest az lesz, hogy a Quaestornál nem lehet majd perelni, és így nem fog kiderülni szinte semmi több a Quaestor törvénytelen működéséről, a felügyeleti ellenőrzések lazaságának okáról vagy bármi más kapcsolódó fontos részletről.

Ez a 212 milliárd egy óvatosabb becslés, azzal az esettel számolva, hogy minden jelentkező érvényesen pályázik a teljes kártalanítási összegére.

Összesen 60 ezer ember és cég

Összesen 60 ezer befektetővel számoltak, ami azért is érdekes, mivel a Quaestornál Lázár János egy korábbi tájékoztatása szerint 31 832 károsult van, a Buda-Cashnek pedig közvetlenül mintegy 13 ezer ügyfele volt (ebben már nincsenek benne a DRB bankcsoport ügyfelei).

Ebből kiindulva a Hungáriánál lévő, Beva által kártalanítandó ügyfelek számát körülbelül 15 ezer főre becsli az alap, ami több, mint amit a cég ceglédi irodavezetője tippelt nem rég, írja a Portfolio.

Tehát minden 6 millió forint alatti ügyfélkövetelést figyelembe vettek, vagyis ha meglesz az értékpapírok egy része, a Beva kiadása kisebb is lehet. A Quaestornál a kötvényeken kívüli értékpapírokra nem kellett tartalékot képezni, mert ezek a felszámoló szerint megvannak.

A Buda-Cashnél 17,635 milliárd forintnyi céltartalék képzésére volt szükség a várható bevás kifizetésekre, a Hungária Értékpapírnál esedékes kártalanításokra pedig 3,566 milliárd forintot különített el az alap.