A munkaerőhiány miatt nem kapnak szabadságot az áruházi dolgozók

2016.06.06. 07:17

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint az áruházláncok arra kényszerítik dolgozóikat, hogy mondjanak le a nyári szabadságukról. A dolog mögött az áll, hogy a munkaerőhiány miatt a cégek nem tudják feltöltetni az álláshelyeket, ezért meglévő dolgozóikkal próbálják kipótoltatni az üres műszakokat – írta a hétfői Magyar Idők.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a lapnak azt mondta, az áruházláncok olyan nyilatkozat aláírására kényszerítik a dolgozókat, amelyben lemondanak azon törvény adta jogukról, hogy egyben, hosszabb időre igénybe vegyék a nekik járó szabadságot.

Bubenkó szerint a munkaerőhiány óriási terhet ró az áruházi alkalmazottakra, a láncoknak ugyanis nem sikerül a feladatoknak megfelelő arányban feltölteni az üres álláshelyeket. Az alacsony, a versenyszféra nettó béreitől legalább tíz százalékkal elmaradó átlagos jövedelmek miatt továbbra is jelentős az elvándorlás a kiskereskedelemből, amelyet a szezonalitás is felerősít – tette hozzá.

A szakszervezeti vezető szerint noha valamennyi áruházlánc úgy döntött, hogy a törvény visszavonását követően él a vasárnapi nyitvatartás lehetőségével, a korábban a hét utolsó napján üzemelő boltok kétharmada mégsem nyitott ki azóta.