Több ezer példányt vásárolt Matolcsy György a saját könyvéből

2016.05.07. 10:05

Összesen 2500 példányt vett Matolcsy György Heti Válaszban megjelent írásainak válogatásából a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA), írja a Népszabadság. Ez az a Magyar Nemzeti Bank-alapítvány, amin keresztül Matolcsy Györgyék százmilliókat juttattak el a saját rokonaikhoz, mint például az unokatestvéréhez, Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó Vs.hu-hoz

Magyarul 2500 példányt rendelt a Matolcsy György által elnökölt kuratórium abból a könyvből, ami Matolcsy György írásait gyűjtötte össze.

A jegyzőkönyvek szerint először 2014 nyarán rendeltek 500 példányt 4 millió 170 ezer forintért, ami azt jelenti, hogy egy Matolcsy válogatott írásaiból álló könyv nagyjából 8340 forintba kerül. Csak a móka kedvéért, de az 1500 oldalas Háború és béke kerül most öt százalékos akcióval 6555 forintba a Librinél. Később még kétezer példányt vettek azzal a céllal, hogy majd ezeket átadják felsőoktatási intézményeknek, illetve bővítsék a saját referenciakönyvtárukat. Ezeknél a tételeknél azonban a darabonkénti ár már csak potom 5 ezer forint a Népszabadság szerint.

Nem csak Matolcsy György vásároltatott Matolcsy György könyvéből, de a PADA 300 példányt rendelt 945 ezer forintért abból a Devizahitelezés Nagy Kézikönyve című könyvből, amit Lentner Csaba szerkesztett. Erről annyit érdemes tudni, hogy

  • a PADA 7,3 millió forinttal támogatta a könyvet
  • Lentner korábban MIÉP-es képviselő volt
  • jelenleg egy másik jegybanki alapítvány, a PADS kuratóriumának tagja
  • illetve PhD-témavezetője volt Matolcsynak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Nem csak Lentner volt ilyen szerencsés, egy másik MNB-alapítvány, a PADOC kuratóriumába tartozó Kásler Miklós Nemzeti Nagyvizit: I. című kiadványából is vásároltak 300 példányt. Ezt a könyvet is támogatta a jegybank, méghozzá 39 millió forinttal.

Matolcsyék kifejezetten szerethetnek nagyokat olvasni, mert a saját kabinetfőnöke által írt Sakk és Pókerből is vettek ezer példányt, majd ingyen odaadták a Bálványosi Szabadegyetem hallgatóinak. A Sakk és póker egyébként Matolcsy miniszteri tevékenységét mutatja be feltűnően pozitív kontextusban.