Több millió magyarnak juthat az állami ingyenmilliókból

D VAJ20101028037
2016.01.08. 08:15
Egyelőre még a kormány sem látja pontosan, hogy hány ember kap majd lakástámogatást a felturbózott, 10+10-es csok keretében, de a korábbi népszámlálási adatok alapján úgy tűnik, akár egymillió családot is érinthet. Hogy ki veszi majd igénybe ténylegesen, több mindentől függ, megnéztük, hogy néznek ki most a magyar családok, merre laknak a sokgyerekesek, és kikre nem hullik majd a pénzeső.

Úgy tűnik, hogy a kormány is csak találgatja, pontosan hány embert érinthet a decemberben bejelentett csok-program, hányan vehetik majd igénybe. A legpontosabb becslésük eddig több százezerről szólt, azt nem tették, hozzá, hogy mennyi idő alatt várnak ennyi csokost. Pedig számolgatni szociálpolitikai és költségvetési szempontból is fontos lenne, a középrétegekre szórt támogatásnak mindkét fronton elég jelentős hatása lehet.

Csak hogy nagyjából képben legyünk az arányokkal: a legutolsó, 2011-es népszámlálási adatok szerint gyerekekkel és szülőkkel együtt nagyjából 3,9 millió magyart érinthet bármilyen családtámogatás, pontosabban ennyien élnek olyan családban, ahol már most van 19 év alatti gyerek. (A csokba egyébként bizonyos esetekben ennél idősebb gyerekek is beszámítanak, de az egyszerűség kedvéért most velük ne számoljunk.)

 

Csakhogy az új csok nem csak a gyerekesekre lő, hanem azokra is, akik majd ezután vállalnának gyereket. Ha pedig nem csak a gyerekeseket számoljuk, hanem az egyedülállókat vagy a gyerek nélküli fiatal párokat is, még nagyobb szám jön ki. Amiből persze ki kell vonni azokat, akiket kizár a rendelet és akikre így nem vonatkozik a program, de a számba vehető réteget és a nagyságrendet mindenképpen jól mutatja a lenti ábra.

 

Nem csoda, ha most mindenki azt számolgatja, vajon ebből a rengeteg emberből hány lesz majd jogosult ténylegesen, és ami még fontosabb: közülük hányan döntenek úgy, hogy bemennek a bankba és igényelik a családi otthonteremtési támogatást.

Kondora Szilárd, az OTP elemzője úgy számol, hogy

942 ezer családot érinthet a program, szülőkkel és gyerekekkel számolva körülbelül 3 millió 260 ezer embert.

Számítása abból indul ki, hogy 2014-ben 38 780-an házasodtak össze Magyarországon, mellettük pedig azok is pályázhatnak, akiknek már volt gyerekük. A 2011-es népszámlálás adatai alapján:

  • 95 ezer családban van 3 vagy több gyerek, ahol a gyerekek 15 év alattiak
  • 284 ezer családban van 2 gyerek, ahol a gyerekek 15 év alattiak
  • 524 ezer családban van 1 gyerek, aki 15 év alatti.
 

Korábban Rétvári Bence államtitkár arról beszélt, hogy kétszázezer körül lehet azoknak a családoknak a száma, amelyek már most alkalmasak a háromgyermekeseknek járó csok-támogatásra. De hogy hogyan számoltak, közülük hányan élnek majd valóban a lehetőséggel évente, arról nem közöltek számokat. (Csak összevetésül: az előző csok-konstrukció mellett a kormány mindössze évi 12 ezer igénylővel kalkulált.) 

A vidékiek és a kisvárosiak járnak jól

Mivel a kétszer tízmilliós támogatás új építésű összkomfortos lakásra vagy házra vonatkozik, Budapesten jelentős önrészre is szükség lesz, 30-40 millió alatt nem nagyon árulnak megfelelő méretű ingatlant. Vidékieknek, kisvárosiaknak viszont hatalmas pénz lehet így, hiszen az ingatlanárak alapján főleg Budapesten kívül lehet majd kisebb önerővel, vagy akár önerő nélkül ingatlanhoz jutni.

A Budapesten kívüliek a 2011-es népszámlálás adatai alapján már amúgy is jobban állnak a program követelményei szempontjából, ugyanis a fővárosban átlagon felül vannak az olyan háztartások, ahol egy gyerek van, miközben kisebb városokban és községekben jellemzőbb az egynél több gyerek a családosoknál.

forrás: KSH 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS, 3. Országos adatok
forrás: KSH 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS, 3. Országos adatok

A legtöbb háromgyerekes család Szabolcs-Szatmár-Bereg van, ott minden tizenharmadik családban van három gyerek, négy vagy annál több gyerekes családokból pedig Borsod-Abaúj Zemplén megyében volt a legtöbb. Ahogy az a térképen is látszik, alapvetően Észak- és Kelet-Magyarországon, illetve Pest megyében jut a legtöbb gyerek egy családra. Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön majdnem minden tizedik család három vagy annál több gyermekes, az összes megye közül pedig Pest megyében a legmagasabb a kétgyerekesek aránya, minden negyedik család ilyen.

És akikre nem céloznak Orbánék

Egyelőre ugyan azt is nehéz megmondani, hogy pontosan milyen társadalmi csoportokra lő a kormány ezzel a programmal, tehát hogy a tehetősek mellett adott esetben a kevésbé gazdag, de dolgozó rétegek is elég bátrak lesznek-e a devizás időszak után ahhoz, hogy egy komolyabb hitelt vegyenek fel. Azt mindenesetre már látni, hogy melyek azok a csoportok, amelyek biztos, hogy kimaradnak a programból.

C OGY20010928024
Fotó: Tóth Gyula / MTI

Az biztos, hogy 

  • az igénylőnek féléves munkaviszonyt igazolnia kell, és munkaviszonyban kell állnia, amikor a támogatást kérik. A KSH legfrissebb adatai szerint  szeptember és november között 284 ezer ember volt munkanélküli, ami azóta jó eséllyel kevesebb lett, de százezrek esnek el a támogatástól munkanélküliség miatt.
  • Egyelőre úgy tűnik, hogy hiába dolgoznak, nem kaphatnak majd támogatás a közmunkások, akik tavaly szeptember és november között 236,7 ezren voltak.
  • Az is biztos, hogy azok a volt devizahitelesek sem kaphatnak majd támogatást, akik a forintosítás óta sem tudják fizetni a hiteleiket. Ők a jegybank becslése alapján nagyjából 60-70 ezren lehetnek.
  • Az erkölcsi bizonyítvánnyal is igazolt büntetlen előélet is a támogatás odaítélésének feltétele, így a büntetett előéletűek is kiesnek a programból.
  • És a gyesen vagy gyeden lévő egyedülálló szülők sem kaphatnak majd támogatást.