Luxemburgban spórolhatott jó pár multi

2014.11.06. 08:14
Több száz nagy cégről szivárogtattak anyagokat oknyomozó újságíróknak. Ők külön megállapodást kértek Luxemburgtól, hogy titokban a máshol keletkezett jövedelemeiket is náluk adóztathassák, és így spóroljanak az adón. Luxemburg ezek szerint bele is ment ezekbe az ügyletekbe.

Titkos adóügyi megállapodást kötött Luxemburggal 340 multinacionális cég adóminimalizálás céljával - foglalja össze az MTI az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nevű washingtoni központú újságíró-szervezet dokumentumai alapján kijövő cikkeket.

A cégek - olyanok, mint a PepsiCo, az AIG, a Deutsche Bank, az Apple, az Amazon, az Ikea - több száz milliárd dollárnyi összeget adóztak Luxemburgban és ezzel több milliárd dollárt takarítottak meg abból az adóból, amelyet fő tevékenységi helyeiken fizettek volna. Az ICIJ újságírói által átnézett 28 ezer oldalnyi kiszivárogtatott dokumentumban több száz, személyre szabott adóhatározat szerepel, amelyeket Luxemburg rendszeresen alkalmaz olyan cégekkel szemben, amelyek kedvező adózási eljárásban szeretnének részesülni. A leleplezett megállapodások 2002 és 2010 között születtek.

Egyébként is keveset adóznak

Luxemburgban egyébként sem terhelik különösebben adóval a gazdaságot, 15 százalék például az áfa, írta a Világgazdaság. A holding- vagy finanszírozói tevékenységet folytató luxemburgi cégek által kapott osztalék adómentesnek minősül, feltéve, hogy az osztalékot fizető leányvállalatban legalább 10 százalékos részesedése áll fenn, vagy a részesedés értéke eléri az 1,2 millió eurót (nagyjából 370 millió forintot).

Ugyancsak mentesül a társasági adózás alól a leányvállalatokban fennálló részesedések értékesítésén elért bevétel, azzal a megkötéssel, hogy legalább 10 százalékos vagy hatmillió euró értékű részesedéssel kell rendelkeznie az értékesítő társaságnak a leányvállalatban. Meghatározott feltételekkel a helyi cégek által kapott szellemi alkotásokból származó jogdíj 80 százaléka után nem kell adót fizetni. Mindezt erősíti, hogy Luxemburgnak számos nemzetközi adóegyezménye van, ez további lehetőséget biztosít az adótervezésre.

A luxemburgi hatóságok tagadják, hogy léteznének ilyen kivételező ügyletek az ottani adórendszerben. "A luxemburgi adórendszer egyszerűen csak előnyös, nincs benne semmiféle igazságtalanság vagy erkölcstelenség" - jelentette ki Nicolas Mackel, a luxemburgi adóhatóság vezetője, akit szintén az ICIJ idézett. A szóban forgó cégeket a hírügynökségek egyelőre nem tudták megszólaltatni az ügyben.

Az Európai Bizottság júniusban négy tagország ellen is vizsgálatot indított állítólagos adóügyi különmegállapodások ügyében: az egyiket Írország ellen az Apple-lel kötött állítólagos törvénysértő megállapodása miatt, a másikat a Hollandia és a Starbucks közötti miatt, a harmadikat Luxemburg és a Fiat Finance and Trade szolgáltató közötti miatt, a negyediket pedig Gibraltár ellen.