Add el a céged, vagy tönkreteszünk!

2013.01.17. 07:55

„Senki nem veszítene azon, ha az állam visszaszerezné a hibásan eladott belföldi monopóliumokat: a befektetőknek már sokszor megtérült, és megelőznék későbbi veszteségeiket” – ezzel a meglepő, és a magántőkét, és pláne a nyereséget ismét csak a piacgazdaság egyfajta kellemetlen melléktüneteként felfogó fordulattal érvel a Matolcsy György a szokásos csütörtöki Heti Válasz-cikkében az államosítási láz mellett.

A mondat második fele nehezen értelmezhető máshogy, mint fenyegető hangsúlyú figyelmeztetésnek: aki nem adja el, amit az állam meg akar venni, az – és erre az elmúlt évekből számos példát fel is lehetne sorolni – garantáltan veszteségesen fog működni a következő években. Ez a figyelmeztetés egyébként nem most először hangzik el Matolcsytól: novemberben a svábhegyi református temploban tartott előadásában a 168 Óra riportja szerint azt mondta: „aki helytelenül privatizációs vagyonhoz jutott a természetes monopóliumok területén – energia, szennyvíz, víz, csatorna –, attól vissza fogjuk venni, mert önként visszaadja. Mert olyanok lesznek a feltételek”.

Hogy milyen területekre gondol, arra most is utalt egy mondatban: „mindenkinek jó lenne, ha versenyképes költségszint lenne az energiától a telefonig”. Érdemes megjegyezni, hogy mindkét területet ágazati különadók sújtják, előbbit a kötelező árcsökkentés is. Ráadásul előbbi területen vásárol és vásárolni tervez, utóbbin talán piaci szereplőként jelenne meg az állam.

Ismét utal arra is a miniszter, milyennek látja a kormány és a bankrendszer ideális kapcsolatát. „Nyernénk, ha a kormány és jegybank, valamint a kereskedelmi bankok együttműködnének [...] ha mindenki kikerülne a devizahiteles csapdából” – írta egy helyen.

Minderről a gazdasági miniszter egyébként egy olyan, a játék- és döntéselméletekről szóló cikkben ír, amely felcíme az: Mindenki nyertes lehetne. A Játsszunk új játékot című cikk a különböző döntéselméleti lehetőségek, a versengő és az együttműködő modellek összevetéséről szól. Leírja, hogy vannak olyan döntési modellek, amikor az egyik fél nyer, a másik veszít (ezek a játékelmélet nyelvén a zéró összegű játékok), vannak olyanok, amikor mindkettő veszít, és vannak olyanok is, amikor mindkettő nyer.

Matolcsy mostani írásának alapvetése az, hogy mi, magyarok is játszhatnánk pozitív végösszegű játékokat, azaz alkalmazhatnánk olyan döntési modelleket, amelyekből minden résztvevő nyereséggel jön ki. Hogy ez jó lenne, az magától értetődő, bár a miniszter példáiból úgy tűnhet, mintha Matolcsy a gazdaság működésének alapvető logikáját nem értené. „Mindenki nyerne azzal, ha mindenki dolgozna” – ír egy példát; de nem derül ki, hogy a gondolkodásunk megváltoztatása, tehát az, ha „a jólét helyett a jóllét felé” vesszük a gondolkodásunk irányát, ezen hogyan segít.

És persze, hogy idézzük a miniszter felsorolását, tényleg jó lenne, ha „sikeresek lennének a vállalkozóink”, és tényleg jó lenne az adócsökkentés, és az, ha mindenki fizetne adót, és jó lenne a tartós gazdasági növekedés is, a csökkenő államadósság is, az uniós pénzek hatékony felhasználása is. Arról azonban, hogy ez hogyan valósulna meg a gyakorlatban a döntési modellek változásával, nem ír.

Leszámítva persze azt, hogy a miniszter szerint „a kétharmados kormányzás már nyer-nyer játék”, és hogy „mindenkinek jó, hogy a kormány a kivételes parlamenti felhatalmazását az ország megújítására használja fel”. Mert „közösen nyertünk [...] mindenkinek jó a csökkenő államadósság és a stabil költségvetés”. Arra, hogy a stabil 2012-es költségvetést év közben rekordot jelentő kilencszer módosították, hogy a nyáron elfogadni tervezett 2013-as költségvetést még decemberben is hegesztették, vagy arra, hogy sosem fizettünk még olyan sokat az elvileg csökkenő államadósság kamatkiadásaira, mint most, nem tért ki.