A mentős tüntetés a tűrhetetlenül alacsony bérek miatt

2017.05.31. 16:27 Módosítva: 2017.05.31. 17:27

150-200 mentőápoló és mentős vonult az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza elé, hogy a beígérthez képest jóval szerényebb béremelés után több pénzt, valamint munkakörülményeik javítását követeljék.

Az MTI szerint a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő tagszervezete "Elég volt" jelszóval szervezte a demonstrációt. Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke azt mondta beszédében, hogy a kormányzati állítással szemben, amely szerint 293 ezer forint az átlagos bér az Országos Mentőszolgálatnál,

a valóságban átlagosan nettó 119 ezer forintot visznek haza a dolgozók, és évek óta megoldatlan a munkaruha biztosítása is.

Addig nem hagyják abba a demonstrációkat, ameddig a jelenlegi bruttó keresetek nem válnak nettóvá és nem vezetnek be a mentők számára is életpályamodellt - idézte a szakszervezeti vezetőt az MTI.

Azért is küzdenek, hogy a 7800 mentős „újra elismert tagjává váljon a társadalomnak, ugyanis az utóbbi évtizedekben kormányok jöttek-mentek, ám mindegyiktől csupán ígéreteket kaptak. Ilyen körülmények között egyre többen mennek el a versenyszférába vagy külföldre”.

Pont idevág a Fidesz közleménye,

amely a baloldalra mutogat. „A baloldal a kormányzása alatt leépítette a mentőszolgálatot és csökkentette a támogatását is. Az ellenzék megoldások helyett ma is csak hergelésre képes”.

Bezzeg a "Fidesz és a kormány a mentők mellett áll. (...) Ezért indítottunk béremelést számukra: a mentősök  bére 2016 és 2018-között átlagosan 67%-kal emelkedik. Egy mentőápoló öt éve még 180 ezer forintot keresett,  2018 végére 340 ezer forintot fog keresni", írják. Öt éve egy mentőorvos havi átlagos bére 390 ezer forint volt, jövőre viszont 645 ezer forint lesz, egy mentőtiszt pedig 242 ezer forint helyett jövőre 460 ezer forintot fog keresni.  (...) 2010 óta a mentőállomások fele teljesen új lett vagy felújításra került. Már félezer új mentőautó állt szolgálatba és újabb 193 fog, ezzel az összes eset- és rohamkocsit lecseréljük. Továbbá megújítottuk a mentés logisztikai hátterét is.

Ennyi kitérő után, térjünk vissza a tüntetésre, ahol ezekre a tényekre vakok maradtak. 

Illés István, a MOMSZ alelnöke úgy fogalmazott, hogy elég volt a mindennapi gondokból, a hallgatásból, az elfojtott panaszokból, mert hosszú távon nem lehet elvárni minőségi munkát elégedetlen, a megélhetés érdekében másod- és harmadállásokba kényszerülő dolgozóktól.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán a mentők vannak kevesen, de hiányoznak a sürgősségi ellátásból az orvosok és a szakdolgozók is. Óriási problémának nevezte, hogy felmérések szerint a egészségügyi dolgozók mintegy fele gondolkodik azon, hogy otthagyja a pályát vagy külföldön dolgozzon tovább.