Csak tavaly óta 2,2 milliárd közpénzzel tömte ki az MVM a kormánymédiát

2017.05.26. 20:53 Módosítva: 2017.05.27. 20:13

Az MVM kiadta az adatokat arról, hogy mennyit költött a cég reklámokra a kormányközeli sajtó felületén 2016 január óta, vette észre a 444. Az LMP azután adott be közérdekű adatigénylést a Magyar Villamos Művek költéseivel kapcsolatban, hogy nemrég kiderült, az állami vállalat 508 millió forinttal támogatta a CÖF-CÖKA-t.

A most kiadott táblázatból kiderül, 

az MVM nem egészen másfél év alatt 2,2 milliárd forint közpénzből reklámozta magát a kormányközeli sajtó felületén.

Ahogy korábban megírtuk, csak az új arculat hirdetésére 300 millió forintot költött az állami cég, a hirdetéseket pedig a Fidesz-közeli médiában jelenttették meg.

A most kikért táblázat főbb tételei:

  • Habony Árpád érdekeltségeinél (a Modern Media Group, Riport Media, ATMedia és Nouvelle Media) összesen több mint 1 milliárdot forintot költöttek el.
  • Az Origonál több mint 138 millió forint közpénzért reklámoztak.
  • A Magyar Időkhöz 93 millió került.
  • 43 millió jutott a Demokratát kiadó Artamondo Kft.-nek.
  • Andy Vajna TV2 csoportja és a Radio Plus több mint 221 milliót keresett az MVM hirdetésein. 
  • A Pesti Srácok főszerkesztőjéhez, Huth Gergelyhez köthető Insider Media és SA Day közel 190 millió forintért reklámozta az állami céget.
  • 352 millió forint állami pénzt kapott az ODEX, ami Csetényi Csaba, Rogán Antal gyakori üzletfelének érdekeltségébe tartozik, és amit a Habonnyal jó kapcsolatot ápoló és a TV2-nek műsorkészítőként és beszállítóként is dolgozó Rákosi Tamás vezet. Az új arculatot hirdető óriásplakátokat is náluk vásárolták, 35 millióért.