Felfüggesztenék Mengyi Roland mentelmi jogát

2016.08.18. 11:38

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, hogy függesszék fel Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát – jelentette be csütörtök délelőtt Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. 

Két bűncselekmény merült fel Mengyivel kapcsolatban. Az egyik bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete. A másik vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés. Az első büntetési tétele öttől tíz évig tartó, a másodiké kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés.

Fazekas Géza megerősítette azt a korábbi sajtóinformációt, hogy öt gyanúsított van eddig az ügyben, egyikük sem közszereplő. Közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak, hárman pedig házi őrizetben.

Mengyi együttműködik a hatóságokkal

Mengyi Roland közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal, és maga fogja kérni az Országgyűlést mentelmi jogának felfüggesztésére „a valóság mielőbbi tisztázása érdekében”. (MTI)

Mengyi Rolandról a hónap elején a 168 Óra írta meg azt rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva, hogy százmilliós uniós támogatás lenyúlási tervének volt részese. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, és az ügyben eddig meggyanúsított szereplők szerint Mengyi a megnyert pénz először 50, aztán már 90 százaléka fejében segített volna nekik úgy, hogy elintézi: kifejezetten rájuk írjanak ki egy 500 milliós pályázatot.

A cikkben az is szerepelt, hogy Mengyi ezenkívül tízmillió forint „alkotmányos költségnek” hívott kenőpénzt is kért lehallgatási jegyzőkönyvek szerint, és közben végig Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát. A tízmillióból ötmilliót át is vett, de azt később, a terv meghiúsulása után visszafizette.

Mengyi tagadta mindezt, azt mondta, a lelkiismerete tiszta, és áll bármilyen vizsgálat elé.

A Legfőbb Ügyészség csütörtökön kiadott egy kétoldalas közleményt arról, mi az ügyben felmerült gyanú lényege, ez egybeesik a 168 óra által írtakkal a több százmilliós pályázatról, a várt támogatás 90 százalékának a lenyelésére vonatkozó tervről, illetve az úgynevezett "alkotmányos költségről".

Az MSZP a cikk megjelenése után feljelentést tett a képviselő ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete, valamint hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés büntette miatt.

A nyomozást a NAV július 11-én átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

A 168 Óra csütörtöki, legújabb számában arról írt: több jel is utal arra, hogy valaki befolyásolta a Mengyit is érintő büntetőügy nyomozását, és Tállai András, a NAV vezetője vagy Polt Péter legfőbb ügyész lehet az a valaki.

Fazekas Géza határozottan visszautasította, hogy a Legfőbb Ügyészség bármilyen befolyást gyakorolt volna a nyomozásra. Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az iratok áttanulmányozása után azonnal benyújtották az indítványt a mentelmi jog felfüggesztésére. Hangsúlyozta, hogy a KNYF soron kívül járt el, és a Legfőbb Ügyészség is "hasonló gyorsasággal" tette meg az indítványt az országgyűlés elnökénél.

Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem volt rajtaütés, azt válaszolta, hogy a folyamatban lévő nyomozás érdekére hivatkozva részleteket nem mondhat arról, mi történt eddig a nyomozásban.

A Legfőbb Ügyészség sajtótájékoztatója előtt Mengyi Roland egy Magyar Idők-cikket osztott meg a Facebookon, az egészségügyi dolgozók fizetésemelésének örült.