Seszták miniszter lett, a kisvárdai csapat pénze négyszereződött

2015.02.23. 15:31
A harmadosztályos Várda SE jó évet zárt 2014-ben, 238 milliós bevételt könyvelhetett el az előző évi 54 millió forint után. A kisvárdai focicsapathoz dőlni kezdtek az állami támogatások, miután a város országgyűlési képviselőjéből, Seszták Miklósból a tavalyi választások után miniszter lett, pedig a jegyeladások megmaradtak a korábbi 3 milliós éves szinten.

Nagyot lépett előre tavaly a kisvárdai futballklub, és ezzel elindult a Felcsút 2.0-ává válás útján Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának sportegyesülete

írta hétfőn az mfor.hu.

A Várda SE honlapján található adatok szerint hirtelen közel négyszeresére nőttek a csapat támogatásai, jóllehet még mindig a harmadosztályban játszik.

2014-ben 238 milliós bevételt realizálhatott a Várda SE az előző évi 54 millió után. A gyors ugrás két tényezőnek köszönhető. Egyrészt az önkormányzat a korábbi 16,7 millió forint után tavaly 63-at adott az egyesületnek támogatás címén, másrészt pedig a látványcsapatsportot támogatók is hirtelen felfigyeltek a klubra. A 2013-as 33,6 millió után tavaly 171 millió folyt be ezen a címen a Várda SE kasszájába, ami 409 százalékos növekedést jelent. A bevételi oldalon érdemes még kitérni arra is, hogy a tavalyi saját bevételek a korábbi évekhez hasonló szinten alakulhattak: 3 millió forintra tehettek szerint tagdíjakból, jegybevételből. Ez a teljes tavalyi büdzsé 1,2 százalékát teszi ki.

Tavaly kiderült, hogy Kisvárda milliárdos stadiont is kap. Októberben a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint még 800 millió forinttal megtoldották a korábbi stadionrekonstrukcióra szánt keretet a költségvetésben. Ebből a plusz keretből kap a 16 ezres Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros egymilliárd forintos stadiont a korábban tervezett 120 millió forintos felújítás helyett.