Lázár szerint akinek nincs semmije, az annyit is ér

2011.03.19. 16:44
Lázár János nem hisz abban, hogy valaki önhibáján kívül is bajba kerül. Legalábbis Hódmezővásárhely polgármestereként a városi közgyűlésen arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Fia viszont "jó parti" lehet úgy húsz év múlva, ha jól alakul a forint-euró árfolyam.

Nem tartja sokra a szegényeket Lázár János, legalábbis a Hírszerzőn közzétett, a hódmezővásárhelyi városi közgyűlésen rögzített felvétel alapján.

"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem" - mondta Hódmezővásárhely polgármestere, egyben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a megyei jogú város közgyűlésén.

Lázár ezután arról értekezett, hogy akik az elmúlt időszak árfolyam-ingadozásai közepette ügyesen manővereztek, azok jól is járhattak. A fejtegetés közben elejtette azt az infót is, hogy gyermekének is van "svájci betétje". "Azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák legalább ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forint-euró árfolyam jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis-megtakarítás" - mondta.

Lázár János legutóbb februárban borzolta a nem a kivételezett kevesek közé tartozók idegeit, akkor szolgálati, lézeres radarelhárítóval felszerelt Audi S8-asával okozott botrányt és kényszerült bocsánatkérésre.