Jelentős kábítószerfogás - videóval frissítve

2016. 02. 06., szo - 09:53
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrök az ültetvényeken érték tetten a termesztőket.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer kereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – bűnügyi őrizetbe vételük mellett - négy férfi ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak Pest megyében két helyszínen - tovább értékesítés céljából - termesztettek jelentős mennyiségben marihuánát.

 

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - összehangolt akció keretén belül - a négy férfit 2016. február 5-én az ültetvényeken tetten érték és elfogták. A házkutatások során a nyomozók körülbelül 2200 tő különböző fejlettségi fokban lévő - az előzetes szakértői vélemény alapján - marihuánát találtak és foglaltak le.

 

Az elsődleges becslések szerint a lefoglalt kábítószer kiskereskedelmi értéke a feketepiacon közel 450 millió forint.

 

A gyanúsítottakkal szemben - igazságügyi botanikus szakértő bevonásával - a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, egyben előterjesztést tett az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.