Rendőri intézkedés Óbudán

2016. 05. 05., cs - 19:09
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Bombafenyegetés miatt intézkednek a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. május 5-én 17 óra 35 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy budaörsi bevásárló központba bomba fog robbanni. A BRFK jelentős erőkkel kezdte meg az elkövető felkutatását és a szentendrei HÉV vonalát az Aquincum és a Filatorigát megállók között valamint a környező utcákat ellenőrzik. A rendőri intézkedés folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.