Bíróság elé állhatnak a trükkös faárusok

2015. 11. 12., cs - 11:54
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítással fejezték be a nyomozást az ellen a három férfi ellen, akik a megalapozott gyanú szerint tűzifával házaltak és egy derecskei idős hölggyel több fát fizetettek ki, mint amennyit ott hagytak.

Mint, ahogy arról korábban hírt adtunk a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 24 éves kazincbarcikai P. Gábor, a 30 éves kazincbarcikai Sz. István és a 37 éves dövényi B. Ferenc ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. november 3-án délután ismeretlen faárusok megjelentek Furtán egy családi ház előtt, ahol az ott lakó idős nőnek akác tűzifát kínáltak eladásra. A három férfi a sértettel megállapodott abban, hogy eladnak neki 40 mázsa tűzifát. Az ismeretlenek azt állították, hogy a teherautójukban van egy hordó, amibe körülbelül 40 kilogramm fát lehet egyszerre belerakni, így azzal pontosan kilehet mérni az eladott fa mennyiségét. A három faárus több hordó fát pakolt le a sértett udvarára, majd azt állították, hogy a tűzifa mennyisége elérte a 40 mázsát. A sértett kifizette a tűzifát, majd az árusok sietően távoztak a helyszínről.

 A szomszéd vette észre, hogy az ismeretlenek megkárosították a nőt, mivel 40 mázsa helyett csak körülbelül 4,4 mázsa fát pakoltak le, ezért bejelentést tettek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A sértett fia eközben gépkocsijával a faárusok után hajtott, akiket Derecskén utolért és megállított, valamint számon kérte őket, hogy a kifizetett 40 mázsa helyett miért pakoltak le kevesebb tűzifát az édesanyja udvarára. A három férfi ennek hatására a vételár különbözetét átadták a fiúnak, majd tovább hajtottak Debrecen irányába.

A rendőrök a 47-es számú főúton megállították a kisteherautót és igazoltatták a két kazincbarcikai és a dövényi férfit, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 24 éves P. Gábort, a 30 éves Sz. István és a 37 éves B. Ferencet gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a terheltek ellen a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.