Karaktergyilkosságtól nem kell félnetek

2016.06.12. 17:16 Módosítva: 2016.06.13. 07:30

Van itt egy sztori, sőt, megy a sztori évek óta, amivel mélységében az Index nem foglalkozott. Pedig egy több szempontból nagyon is fontos történetről van szó, tele szaftos és fontos gazdasági és politikai szálakkal.

Ez a sztori takarékszövetkezeti szektor átalakulása, amelynek vezéralakja Spéder Zoltán, az FHB igazgatóságának elnöke és a bank egyik fő tulajdonosa. Igen, az a Spéder Zoltán, aki az Indexet  is kiadó CEMP-csoport tulajdonosa, és a cég igazgatóságának elnöke.

Aki miközben az elmúlt bő három évben előbb elnyerte a kormánytól a lehetőséget a takarékszektor átalakítására, majd a kormány teljes támogatásával és annak máig sikersztoriként való kommunikálása mellett végrehajtotta azt, bizalmi emberből hirtelen a kormánypárt új médiájában göbbelsi/rákosista módszerekkel elkövetett karaktergyilkosság áldozatává vált. (Szegény választóknak lassan nehéz lesz eldönteniük, hogy Soros vagy Spéder fenyegeti-e inkább az országot.)

Hogy mi van a fordulat hátterében, egyelőre senki nem tudja pontosan. Viszont maga a fordulat, az itthon a rendszerváltás óta nem látott kommunikációs és hatalmi eszközök előkerülése, és

a történet lehetséges kifutásainak, valamint okainak elemzése a következő hetekben-hónapokban egészen biztosan az egyik első számú közérdeklődésre számot tartó ügy lesz.

És az Index egy ilyen történetből egyértelműen szakmai megfontolásból jelentős részben kimarad.

A Takarék-sztori

Miért? Tekintsünk előbb egy kicsit vissza, nézzük tényleg csak hangsúlyozottan nagy vonalakban a történetet, melynek fontosabb részleteiről és vitatott fordulatairól az éppen aktuális hírek szintjén beszámoltunk, de nem mélyedtünk el benne.

A takarékszövetkezeti szektor átalakítása 2013-ban kezdődött el konkrét jogalkotási lépésekkel majd ezek nyomán az irányítás átvételével. Az előkészítő munka és terület körüli információáramlás és találgatás már 2012-ben felgyorsult. Látszott némi verseny, rivalizáló koncepciók, elsősorban Spéder Zoltán és Demján Sándor között alakult ki verseny a kormányzati felhatalmazás elnyeréséért. Demján akkor a  Gránit Bank fő tulajdonosaként és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként szállt ringbe, Spéder mögött az FHB volt.

Két dolog világosan látszott. Az egyik, hogy itt legalább részben egy bizalmi, kapcsolati kérdésről van szó egy kormányzati letéteményért folytatott küzdelemben. A másik, hogy az egyébként elhanyagolt, eseti csődökkel folyamatos veszélyhelyzeteket teremtő, a kereskedelmi bankokkal a versenyt felvenni képtelen, így valóban több szempontból átalakításra érett takarékszövetkezeti szektor kínálja a lehetőséget egy alternatív, nagy pénzügyi erővel és lakossági lefedettséggel rendelkező új pénzügyi erőtér kialakítására. Ráadásul Orbán Viktor 2012 nyarán bejelentette , a kormány célja, hogy a magyar bankrendszer fele magyar kézben legyen, a koncepcióba szépen illeszthető egy állami hátszéllel felerősített új intézmény.

És egyértelmű volt az is, hogy ahogy a 2010-es új rendszerváltás óta minden szektorban, itt is részben erőből, a cél szentesíti az eszközt alapon és felmentéssel zajlik majd a központosítás, a szövetkezeti integráció. Vitatott törvények születtek, tiltakozásokat vertek le, alkotmánybírósági ügy lett, de a törvény és ezzel a takarékok integrációba kötelezése átment.  

Az irányításért folyó háttérküzdelemben Spéder nyert, aki már az elfogadott koncepció kidolgozásában is komoly szerepet vállalt, 2013-ban pedig beindult a folyamat, mely később a Magyar Posta bevonására is kiterjedt.

A csődökkel veszélyeztető szektor szükségszerű átalakításának fontos hozadéka és egyik lényegi eleme kormányzati szempontból is  annyi, hogy az FHB-Takarékok-Posta hármas elérését kihasználva az integráció a magyar bankpiacon jelentős erőt mutasson fel, megbízható kezekben. Árnyalja a képet, hogy az FHB veszteséges volt, így a banknak és tulajdonosainak a teljes kormányzati támogatással zajló integráció segített tisztán a bank működésének menedzselésében is. A piaci-szakmai támadások az integrációt részben éppen emiatt is érték - tiltott állami támogatás gyanúja miatt az OTP  bejelentést tett Brüsszelben, eközben az állam és az FHB is elzárkózik a válaszok elől a bank egyik kötvénykibocsátásának részleteiről, pedig a nem cáfolt gyanú szerint a kötvények egy része az államnál kötött ki.

Egy nagy ugrással el is érkeztünk a legutóbbi hetek-hónapok eseményeihez, amikor az addig maximum kisebb döccenőkkel és félresöpört kritikákkal, egyértelmű kormányzati felhatalmazás alapján és jelentős állami támogatással zajló folyamat irányítója, Spéder Zoltán az új kormányzati média össztüze alá került. Mivel sem Spéder, sem az FHB neve és a takarékszövetkezeti ügy sem éri el szélesebb tömegek ingerküszöbét, az első kör leginkább Spéderre, mint médiavállalkozóra, az Index tulajdonosára koncentrált. A klasszikus offshore-lovagozás jött elő, és igen, mint az Index is megírta  2009-ben a most leleplezésként tálalni igyekezett tényt, a tulajdonosi struktúrában volt Spéder alatt is - korábban is - offshore cég. 2013 óta meg nincs. (Ez a cikk most nem arról szól, hogy a média transzparens működéséhez mennyire tartozik hozzá - hozzátartozik - az átlátható tulajdonosi háttér, és a bőven Spéder előtti időkre is visszanyúló tulajdonosi struktúra  részleteiben sem érdemes elveszni, bár ez is előkerült.)

Az offshore-ozott az Index tulajdonosa munkacímmel futó több hetes kampány azonban csak előjáték volt e hét eseményeihez, bár az érezhető és sejthető volt, hogy ennyire kitartó, ám új információkkal nem bíró médiakampány nem lesz pusztán önmagáért való.

Véletlen-e az időzítés vagy sem, erről is zajlanak találgatások, mindenesetre az offshore-ügy után előbb május 30-án Demján Sándor, a máig létező OTSZ elnökeként, majd Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke is a miniszterelnökhöz fordult, támadva a Spéder vezényelte integrációt. Előbbi konkrétan Spédert vádolta azzal, hogy pénzt szív ki a rendszerből, utóbbi inkább azt az állami hátszelet kritizálta, amely a Takarékbank-FHB-Posta vonal potenciális piaci megerősödését támogatja.

A kormányzati válasz hihetetlenül gyors volt: egy június 6-án hétfőn váratlanul benyújtott és másnap a parlamentben már el is fogadott törvénymódosítással lényegében kivették Spéder kezéből az integráció illetve annak egyes intézményei feletti irányítást, és döntően megerősítették a Matolcsy vezette jegybank felügyeleti jogát és beavatkozási lehetőségét.. Az MNB még kedden - a törvénytől függetlenül - kiszabott egy szokatlanul magas, 105 milliós felügyeleti bírságot egy 2012-es FHB-s kötvénykibocsátás kapcsán.

És az Index

Az Index ebben a többéves történetben csak az alapvető fejlemények tényszerű közlésére szorítkozott. Amitől szakmai értelemben fájó szívvel és kényszerűen távol tartottuk magunkat, az a történet mélységi, politikai és gazdasági vetületeinek feltárása, a lehetséges és sokszor persze csak találgatott összefüggések bemutatása. És akkor nézzük végre a sztori nagyon elnagyolt bemutatása után, hogy miért!

A válasz egyszerű és elsőre talán közhelyes: azért, mert a világon egy szerkesztőség sem foglalkozik a kiadójának üzleti ügyeivel. Biztos lehet persze akár ellenpéldákat találni, de a főszabály ez, és nem véletlenül.

Nincs ugyanis jó megoldás arra, hogy egy a kiadó, a tulajdonos ügyeit érintő történetben egy szerkesztőség - akár károkat okozva saját kiadójának - megőrizze szakmai integritását és függetlenségét, pláne annak látszatát.

Az Indexen ennek a történetnek a folyamatos nyomon követése és mélységi feltárása azt jelentette volna, hogy a tulajdonost kell informátorként, nyilatkozóként, interjúalanyként kezelni. Adott esetben keresztkérdésekkel bombázni, zaklatni.

Miközben az Index bármit is ír ebben a történetben, folyamatosan és elkerülhetetlenül rávetül a gyanú, hogy egyoldalúan, elfogultan, a tulajdonos érdekeinek megfelelően számol be, vagy éppen nem számol be lépésekről. Minden, mégoly szakmai megközelítéssel készülő cikk esetében is elkerülhetetlen a kérdés felvetése, hogy adott konfliktushelyzet bemutatásakor a tulajdonosnak kedvez-e az újság.

Gondoljunk a bírósági szabályokra: jogállamokban egy bírói vezető vagy akár egyetlen bíró érintettsége, érdekeltsége - ez lehet akár erősebb személyes kapcsolat - kizáráshoz és az ügy másik bíróságra utalásához vezet. Ugyanez vonatkozik a nyomozóhatóságokra is. Helyesen. A média esetében ez úgy fordítható le, hogy a hitelesség megőrzését éppen az szolgálja, ha deklarálva az érintettséget, távol maradunk az ügytől. Mert valóban simán lehet összeférhetetlenséget kiáltani ott, ahol az újságíró lapja tulajdonosával, kvázi munkáltatójával kerül szembe interjúalanyként, megszólalóként. Nincs persze igazán jó feloldása ennek a helyzetnek, rossz és rosszabb megoldások vannak - hiszen az adott újság olvasóinak kiszolgálása biztosan sérül -, de  egy normális országban normálisan működő és szabad médiával  nem okoz tájékoztatási vákuumot, ha a piac egyéb szereplőire hagyjuk ezt a történetet.

Akkor mire most ez a cikk?

Míg a takarékintegráció, bár látszik, hogy sok érdekes és fontos szálat felvonultatott, soha nem volt a magyar közélet fókuszában, addig az elmúlt napok eseményei a politika és a gazdaság iránt érdeklődők számára az első számú közéleti témává lettek, és a szűken vett ügyön bőven túlmutató jelenségű kérdéseket vetnek fel.

Hogyan lehetséges, hogy egy kormányzati felhatalmazásra és teljes támogatással induló folyamat vezetőjét kis túlzással kivégzik az elmúlt években elképesztő pénzekből létrehozott, közvetve vagy közvetlenül állami irányítás alatt álló médiabirodalomban? Mit üzen a szisztematikusan felépített, több médiumon átívelő kampány, mit jelent ez a kormányzati erőtér átrendeződését, a háttérben eddig is látszó csoportok közötti mozgások és a 2018-as választásokra való ráfordulás vonatkozásában? Meddig megy el az állam és egyáltalán, hogyan működik? Hogyan lehetséges, hogy mondjuk a Quaestor-ügyben az egyértelmű, tömegeket érintő és milliárdos kár ellenére az állam hatóságai heteket várnak,  míg most egyetlen nap alatt lezavart törvénymódosítás és felügyeleti bírság után már rendőrök jelennek meg?

Lehet találgatni, hogy ez miért történt meg, és ez a döbbenettel kevert találgatás zajlik most a média jelentős részében. Lehet, hogy Spéder túl nagyra nőtt, az általa vezetett konglomerátum piaci térnyerése és jövendő potenciálja sokakat zavart. Lehet, hogy fideszes belharcokban és a párt körüli gazdasági erőtérben az integrációt saját piaci vagy politikai helyzetükre jelentett veszély miatt is támadó kritikusok lobbija került fölénybe. Lehet, hogy csak zablát akartak tenni rá, lehet, hogy teljesen tönkre akarják tenni.

Van még sok lehetőség, és lehet arról is hallani, hogy az Index függetlensége és kormánykritikus hangja zavart egyre többeket, illetve nehezítette meg Spéder helyzetét. Van olyan vélekedés, ami egyenesen arról szól, hogy a médiacége feladása vagy nyomás alá helyezése lenne az elsődleges cél. Bár az Index alighanem e történet minden - politikai és gazdasági - szereplőjének okozott már kellemetlen perceket, saját szerepünket nem dimenzionálnánk ennyire túl, még ha a vélemény annyiban hízelgő is, hogy függetlenségünk és szakmaiságunk bizonyítéka is egyben.

Egy dolog egészen biztosnak látszik: nem lehet akkorát tévedni, hogy a TV2 kedd esti riportjával a csúcsára érő médiatámadást esetleg szerkesztői túlkapásnak, a feladat túlértelmezésének lehessen tekinteni. És ez bizony túlmutat Spéderen is. Nagyjából a Rajk-per óta nehéz lenne ehhez fogható karaktergyilkosságot felmutatni a magyar médiatörténetben, és ahogy az is, ez is szükségképpen üzenet, példastatuálás is egyben: bárki bármikor a földdel tehető egyenlővé . És nem csak üzletileg, de emberileg is, személyében is, magánélete kikezdhető.

Ne tévedjünk, kell ehhez bátorság. Ez ugyanis már jól felismerhetően nem putyinizálódás, ez maga a legfélelmetesebb időket és rendszereket idéző eljárás, amivel kapcsolatban a magyar elit, de minden gondolkodó ember biztosan felteszi magának a kérdést, hogy akkor most milyen országban is élünk és vajon ilyen országban akartunk-e élni? Egész biztosan sokakban felmerül az is: biztonságban vagyok-e én, az üzletem, a tulajdonom, de a szakmaiságom vagy akár a magánélethez való jogom? Mi történhet velem, ha egyszer valaki megharagszik rám? És némi pragmatizmussal, egyáltalán, honnan tudom, kinek a haragjától kell félni, mikor és miért?

Nincs kimondva, hogy emberek, itt minket megvezettek, itt valami óriási humbug volt, amiről az állam - bár ez kötelessége -  mit sem tudott, de vasárnap este rájöttünk, és ugye milyen jó, hogy példás gyorsasággal felléptünk? Csak az elvileg egymástól és politikától független állami szervezetek példátlan, magyarázat nélküli akcióját látjuk. Ami  ugyanakkor példás összhangban van a közpénzből, a kormányhoz közvetlenül vagy közvetve kötődő tulajdonosok által felvásárolt és közpénzből kitartott médiumok hadjáratával.

És minderre Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is csak annyit tud mondani, látszik, hogy támadják Spédert, akinek barátsága és az eddig általa felügyelt - most persze éppen egy a nemzetgazdasági minisztérium jegyezte törvényjavaslattal átírt -  integráció szakmaisága és sikeressége mellett ő kiáll. Támadják? Na de kik? Kinek van az országban hatalma, ereje egy ilyen támadáshoz? Milyen titkos erők működnek, ha a kormány második embere csak ennyit tud mondani, és azt, hogy kitart a barátjának mondott Spéder mellett?

Nem látni, valószínűleg most tényleg senki nem látja, hova vezet ez a történet, mikor és mi lesz a vége, milyen lépések lesznek még. A fejleményekről az Index továbbra is tényszerűen beszámol. De az Index nem lesz revolvermédia, és nem lesz eszköz, saját tulajdonosának kezében sem. A függetlenség és mindenkori kormánykritikus alapállás mellett ebben az ügyben jelenleg az egyetlen jó szakmai megoldás, hogy a szükséges távolságtartással mutatjuk be a fejleményeket.

Az Indexet kiadó CEMP és az FHB tulajdonosi köre között átfedés van, és mindkét cégben Spéder Zoltán az igazgatóság elnöke.