A Millenárisra költözik a Közlekedési Múzeum

2016.01.12. 10:54

Korábban meglehetős csodálkozással fogadtuk a hírt, hogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ideiglenes kiállítása a Városliget felújításának idejére a Bálnába költözik. A helyszín még egy laikus számára sem tűnt alkalmasnak, és most hivatalosan is bejelentették, hogy mégsem a Bálnában nyit meg újra a múzeum, ott ugyanis nem megoldott a szellőzés, és a nagyobb tárgyak nem férnének be – írja az Origo. A múzeum új épülete majd csak 2018-ra készül el, addig is ideiglenes kiállítás nyílik a tárgyakból a Csodák palotája volt helyén, a Millenárison, várhatóan a nyáron. Minderről egyébként a múzeum honlapján egy szó sincs.

Krámli Mihály, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója azonban az Origónak már biztosra mondta, hogy a döntés megszületett, és az ideiglenes kiállítás a Millenárison lesz. A bökkenő csak az, hogy a Millenáris viszont állítólag nem tud a döntésről, a Bálna pedig nagyon várta a kiállítást, mert azt remélték, így majd kicsit felpöröghet a forgalom, a Bálnában ugyanis továbbra sem történik sok minden.

Ahogy Krámli Mihály elmondta, a Millenárisra körülbelül 150-160 kiállítási tárgyat rendeznek be, főként a múzeum ikonikus darabjait. Itt lesz majd látható például a Derü mozdony, és több gőzhajó modellje, Pannónia és Csepel motorkerékpárok, illetve Budapest egyik első villamosa is.

A Közelekdési Múzeum háborúban csonkán maradt épületét a Liget Projekt keretében három év alatt az eredeti tervek szerint állítanának helyre.

A cél nem csak a második világháború előtti állapotok visszaállítása, hanem a kiállítótér megnövelése is, a múzeum ugyanis ebben az épületben nem fér el. Az ígéretek szerint a mintegy 8 milliárd forintba kerülő új múzeumban, 4000 négyzetméterrel nagyobb kiállítótér és két föld alatti szint várja majd a látogatókat.