Gyanús volt, hogy közelít a Green Travel csődje

DBZOL20170703015
2017.07.03. 14:15 Módosítva: 2017.07.21. 10:16
Egy pofonegyszerű trükkel kijátszható az utazásszervezőkre vonatkozó törvény, ezért nem foglalkozott az üggyel a hatóság, noha iparági információk már régóta keringtek arról, hogy komoly zűr lehet a Green Travel körül, amelynek ügyfelei most Törökországban rekedtek. A konzuli osztály ugyan segít, de sokan ezzel sem elégedettek a kint ragadtak közül.

Több jel is arra utal, hogy a Green Travel utódjaként működő Green Holidays Kft. mostani csődje nem szerencsétlen véletlenek összjátéka: az Index már múlt év decemberében úgy értesült iparági szereplőktől, hogy gyanúsan olcsó, több jel alapján a Green-csoporthoz köthető utakat hirdetnek a nyári szezonra.

Információink szerint ezeket az utakat konkrétan bekerülési ár alatt értékesítették, ami felveti annak gyanúját, hogy betétgyűjtés történt, vagyis a cégvezetőknek eleve nem is állt szándékában lebonyolítani az utazásokat – az árulkodó jelek ellenére azonban a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnak nem volt hatásköre közbelépni, mert a cégek olyan rendszerben árulták a nyaralásokat, hogy ne vonatkozzon rájuk az utazásszervezőket szabályozó törvény. Más illetékes hatóságoknak pedig elkerülte a figyelmét, hogy valami nincs rendben. 

A mostanihoz hasonló esetek rendszeresen előfordulnak az utazási piacon.

Az egyik legismertebb és legnagyobb kárt okozó cég az Aeroviva volt, amely 2010-ben több mint 1 milliárd forinttal vágta meg ügyfeleit nagyszabású sikkasztás keretében. Az ügy lefolyása a mostanihoz nagyon hasonló volt, gyanúsan alacsony áron értékesítettek utakat, majd az első charter indulása előtt csődöt jelentettek. Úgy tűnik, hiába teltek el évek azóta, a hatóságok még ma sincsenek felkészülve az ilyen módszerekkel dolgozó cégekre, amik így gond nélkül lépre csalhatnak embereket kecsegtető ajánlataikkal. 

Baljós jelek

A Göktas család tulajdonában álló Green Holidayst ráadásul annak ellenére hagyták zavartalanul működni, hogy előtörténete korántsem volt makulátlan (egyébként egy korábban Göktas Merdol tulajdonában álló szálloda a menekültválság idején illegális menekültbizniszbe is bonyolódott az Átlátszó cikke szerint). A cég helyzetét nyomon követő más piaci szereplőktől úgy tudjuk, az elmúlt években az árak mind lejjebb szorításával nem érték el a várt hatást (a versenytársak kiszorítását a törökországi utazási piacról), így már 2015-re súlyos anyagi gondjaik támadtak, és csak a tunéziai terrortámadást terelt annyi embert az irányukba, hogy túl tudták élni a szezont.

2016-ra aztán világossá vált, hogy nem tartható az átlagos piaci árakat alulmúló utak értékesítésére alapozott üzleti modell, tavaly nyáron több száz embert szívatott meg a cég, akkor még Green Travel Kft. néven. A reptérre érkező utasok ott tudták meg, hogy nem mennek nyaralni, ami után a Green Travel pénzvisszatérítést ígért, de az Indexhez még hónapokig érkező olvasói beszámolók alapján ezzel is sokaknak volt gondja. 

westend2
Fotó: greentravel.hu

A céget a nyári fiaskó után újabb csapás érte, amikor októberben nem tudták bemutatni az ágazatot felügyelő Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnak (MKEH) a működéshez szükséges vagyoni biztosítékot, ezért a hivatal november 17-én törölte az utazási vállalkozók nyilvántartásából a Green Travelt, és megtiltotta, hogy utazásszervezői tevékenységet végezzen. 

Úgy tudjuk, a cég kommunikációjával szemben nem azért nem kaptak vagyoni biztosítékot, mert túl sokat kellett volna letenni, hanem azért mert az ilyen típusú szolgáltatást nyújtó biztosítók közül senki nem volt hajlandó velük szerződést kötni a túl nagy kockázat miatt. A Green Travel Kft. a 2015-ös évet 10,5 milliárd forintos árbevétel mellett 141 milliós üzemi eredménnyel zárta, de ehhez volt közel 1,5 milliárdnyi tartozása is. Az Igazságügyi Minisztérium honlapján nem található meg a cég tavalyi beszámolója, valószínűleg ezt nem adták le határidőre.

Gyanús ajánlatok

A Göktas család azonban nem adta fel: Green Holidays nevű másik cégükkel sikerült megállapodniuk a Uniqa biztosítóval 500 millió forintos vagyoni biztosítékban, és folytatták az üzletet, csak most már utazásközvetítő cégeken keresztül intézték az értékesítést. A 2016-os black friday idején, majd 2017 januárjában is olyan (gyanúsan olcsó) hirdetések tűntek fel többek közt az Emagon és az Indulhatunk.hu nevű oldalon, amelyek szövegét a keresőbe beütve a Green Travel honlapjára jutottunk. Vagyis a Green Holidays pontosan ugyanazokat a szállásokat és ugyanúgy hirdette az Indulhatunkon, mint a működéstől akkor már eltiltott elődje.

A vonatkozó hirdetéseket a Szállás Outlet Kft.-n és a Professional Outlet Kft.-n keresztül lehetett lefoglalni, amiket még tavaly télen mi is megkerestünk, mint mezei érdeklődők, de csak akkor árulták volna el, melyik cég útjait értékesítik, ha foglalunk. A két céget tulajdonló Forró Tamás és Göktas Merdol már évek óta üzleti kapcsolatban állnak, 2014-ben stratégiai partnerséget is kötöttek. Érdeklődésünkre Forró Tamás közölte, cégcsoportjuk több tucat utazásszervező útjait értékesíti, többek közt a Green Holidays ajánlatait is, de a csődről ők is csak a sajtóból értesültek. „Jelenleg mi is próbálunk információhoz jutni, addig is kérjük az utasokat, hogy a Uniqa biztosítótársasággal vegyék fel a kapcsolatot” – írta a cégvezető, hozzátéve, hogy a Szállás Outlet nem szervezője, csak közvetítője volt az utaknak. 

A novemberi és a januári törökországi kampányok avatott szemeknek már a kezdetektől gyanúsak voltak az utak értékesítési módja miatt.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) etikai és jogi bizottságának tagjától, a Kartago Tourst vezető Füri Mihálynétől megtudtuk, a MUISZ a mind a két alkalommal közleményben figyelmeztette az utasokat, ne dőljenek be a nagyon olcsó utakat kínáló irodáknak, valamint a MKEH felé is jelezték aggályaikat a török utakkal kapcsolatban. Füri szerint a megtévesztés abban állt, hogy csomagként hirdették az utakat, de valójában külön szerződések vonatkoztak az út elemeire, és hátrányaira nem hívták fel az utasok figyelmét. Ugyanakkor az utasok befizetés előtt megkapták a szerződéseket, amiből kiderült hogy két különböző cég áll a teljesítés mögött, és két külön szolgáltatásra szerződtek jogilag, így elméletben számolhattak ennek kockázataival, de ezt minden bizonnyal kevesen tették meg. 

Lényegében tehát az út megrendelésekor a látszat azt sugallta, normál utazási csomagot vásárolunk, tehát védve vagyunk a vészhelyzetek ellen, ez azonban egyáltalán nem így volt. Mivel a szóban forgó nyaralásokat nem csomagban, hanem az egyes elemekre külön-külön kötött szerződésekkel értékesítették, a szervező cégre ezeket az utakat illetően nem vonatkozott a kötelező vagyoni biztosíték szabálya, a Uniqa ezekért nem vállalt felelősséget. Vagyis az utasok pontosan annyira nem voltak védve egy esetleges csődtől, mintha önállóan foglaltak volna szállást és repülőjegyet. A MUISZ azonban azon kívül, hogy felhívta a leendő ügyfelek figyelmét a kockázatokra, nem tehetett mást. 

Sőt, tulajdonképpen így volt ezzel a MKEH is, mivel a fenti módszerrel (a nem csomagban történő értékesítéssel) a cégek ki tudják játszani a kötelező vagyoni biztosítékra vonatkozó szabályt, és így a hivatalnak nincs jogalapja vizsgálódni. Ilyen esetekben a GVH, illetve a fogyasztóvédelem lehet illetékes, de utóbbi jellemzően csak akkor jön be a képbe, ha már megtörtént a baj.

Túl olcsó volt

De nemcsak a megtévesztő értékesítés miatt intettek óva szakmai szereplők a novemberi és januári kampányokban árult utaktól, hanem azért is, mert annyira olcsónak tűntek, hogy a versenytársak rögtön az Aerovivához (de mondhatnánk akár a Kun-Mediátort is) hasonló betétgyűjtésre kezdtek gyanakodni. Az ajánlott utazások jellemzője volt forrásaink szerint, hogy 30-80 ezer forinttal a bekerülési ár alatt, a teljes részvételi díj megfizetése mellett lehetett lefoglalni őket. Az Emagon elérhető akciós black friday hirdetés szerint egy út 109 ezer forint/fő/7 éjszakába került egy ötcsillagos tengerparti szállodában all inclusive ellátás mellett, ami elképesztően kevés pénz ahhoz képest, hogy más helyeken (pl) 200-300 ezer forint környékén érhető el ugyanaz a szálloda nyáron. 

Úgy tudjuk, a nagy akció másfél hete alatt több ezer regisztrációt gyűjtöttek be.

Ennek alapján a kár nagyságrendje több százmillió forintos lehet. 

Decemberben, a jelzések megérkezésekor megkerestük a MKEH-et, és felhívtuk a figyelmüket a gyanús részletekre. A hivatal ekkor azt írta,

semmilyen bizonyítékként kezelhető, szemmel látható adat, információ, ami ellenőrzés megindítását és bármilyen további jogkövetkezmény alkalmazását alapozná meg a Green Travel Kft.-vel szemben,

és a Professional Outlet Kft.-vel kapcsolatban is közölték, nem áll rendelkezésre olyan dokumentum, amely alapján úgy tűnik, jogosulatlan utazásközvetítői, utazásszervezői tevékenységet folytat a cég. 

Ez a hatályos jogszabályok szerint természetesen így igaz, mivel azzal az egyszerű trükkel, hogy egy cég nem csomagban, hanem külön-külön szerződésekkel értékesíti a szolgáltatást, kikerülhető a normálisan működő utazási irodákra vonatkozó törvény.

Viszont felmerül a kérdés, hogy miért nem változtatnak a szabályozáson, ha ezzel a pofonegyszerű módszerrel újra és újra rengeteg embert lehet átverni.

Az Indulhatunk.hu-n egyébként információink szerint még hétfőn is folyik az olcsó törökországi utak értékesítése. 

Eközben Törökországban nagyon dühösek az ügyfelek

Semmi információjuk nincs a csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak, sokuknál nincs készpénz, így a napi ellátásukat sem tudják fizetni – mondta az MTI-nek a családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna. A visszaútról sincs semmi információjuk, repülőjegyük sincsen.

Volt olyan utas, akit már kitettek a szállodából, mert nem tudott fizetni.

Úgy tudjuk, hogy a konzuli szolgálattól ketten Isztambulba, ketten Ankarába mentek segíteni. A konzuli szolgálat feladata, hogy a külföldön bajba jutott magyar állampolgároknak segítsen. De ez a segítség leginkább abban merül ki, hogy az elveszett úti okmányokat pótolják. Ez egyben azt is jelenti, hogy a konzuloknak nem kötelessége egyéb módon segíteni – például kifizetni a szállást vagy a hazautat. Igaz, a konzul utólagos visszafizetés és díjfizetés ellenében hazatérési kölcsönt nyújthat, ha egy magyar állampolgár saját vagy más forrásból a pénzt nem tudja előteremteni, ha önhibája kizárható és „a kölcsön nyújtása további súlyos érdeksérelemtől óvja meg”.  

Olyan esetekben, mint most, leginkább abban tudnak segíteni, hogy a kint rekedt magyaroknak tolmácsolnak, vagy a szállodáknál közbenjárnak abban, hogy olcsóbban adják ki a szobákat nekik. Ez persze nem feltétlenül tetszik a károsultaknak, sokan közülük nagyobb segítségre számítottak a külügytől. Egy olvasónk amiatt panaszkodott, hogy tegnap egy 70 fős csoport várakozott egy szállodában. Amikor a szálloda felé jelezték, hogy a gyerekek éhesek, az volt a válasz, hogy 10 euró egy szendvics. Végül késő este érkezett meg egy nő a konzulátusról, akinek annyit sikerült elérnie, hogy a magyaroknak egy hét helyett elég csak két napot kifizetniük, persze saját zsebből.

„A felháborító az volt, hogy ekkor már elmúlt éjfél, és azt a napot is ki kellett fizetnünk, amit az aulában töltöttünk étel, ital és mosdási lehetőség nélkül. Ennyit sikerült a magyar konzulátusnak tenni és ezt is nagylelkű segítségként tálalták, amire persze mindenki dühösen és csalódottan reagált. A szálloda közben azt is közölte, hogy ha nem fizetünk, akkor mehetünk máshova. Megkérdeztük a konzulátustól érkező hölgyet, hogy gyakorlatilag akkor most az utcán hagynak bennünket. Erre az volt a válasza, hogy nem, keressünk egy olcsóbb szállodát, amit hajlandó kifizetni mindenki. Hát köszönjük szépen. Ennyit még az utasok is el tudtak volna intézni a repülőtéren 80 km buszozás és 12 óra várakozás nélkül" – írta dühösen az egyik olvasónk. Egy másik olvasó szerint mindenkit sikerült elszállásolni, annyi pontosítással, hogy neki a négyfős családjára éjszakánként 125 eurót ki kellett fizetni, minimum két éjszakára. „Aki nem fizetett, megkérték, hogy hagyja el a szállodát” – írta.

Egy olvasónk az Indulhatunk.hu irodánál fizetett be 8 nap 7 éjszakára egy beleki szállodába. „Ami furcsaság volt, hogy múlt hétfőn, tehát még az utazásunk előtt egy másik – szerintem alacsonyabb kategóriájú – hotelbe akartak elhelyezni, amit kizárólag az erőszakosságom miatt sikerült megakadályozni, tehát szerdán eljöttünk az eredetileg is választott szállodába" – írta. Azaz olvasónk szerint a fizetési gondok nem vasárnap kezdődtek, hanem már egy héttel előtte tudhatta az iroda a bajt. „Szerdán a reptéren kb. 1,5 órát vártunk a parkolóban, mert az utasok egy csoportja ott tudta meg, hogy az iroda nem az eredeti helyre akarja őket elszállásolni és már akkor »lázadás« tört ki, de végül minden busz elindult és célba ért, így mi is.”

Egy másik olvasónk múlt héten érkezett a családjával Törökországba. Azt írta, hogy minden szuper, de nem tudják, hogyan, mikor, mivel mennek haza, lesz-e reptéri transzfer. „Senki nem informált minket semmiről. Otthonról kaptuk a híreket. Konzulátuson jelentkeztünk írásban, telefonon. Ott is csak annyit mondtak, majd jelentkeznek. De még nem pánikolunk” – írták az Indexnek.