Ne megszokásból szálljon buszra: szombattól nagy változások Budapesten

MZS 2447
2016.06.02. 14:28

Június 4-étől, azaz e hét szombattól lépnek életbe a BKK által már korábban bejelentett változtatások a dél-budai és a Rákóczi úti tömegközlekedésben. Az átszervezés hivatalos oka a négyes metró növekvő népszerűsége, de egyes vélemények szerint inkább arról van szó, hogy így akarnak még több embert átterelni a földalattira.

A korábbi tervekkel ellentétben megmarad és változatlan vonalon jár az 5-ös, a 7E, a 33-as és a 178-as autóbusz, de nagyon sok másik helyen nagy átszervezés jön.

A BKK közleménye szerint a következő változások lesznek:

  • Megszűnik, illetve átalakul a 8-as, a 107-es, a 239-es, a 101-es, a 233-as, a 252-es, a 253-as és a 258-as buszjárat.
  • Zuglóból és Újpalotáról továbbra a 7E járat mellett a Gazdagrét felé közlekedő 8E és 108E, valamint a Budafok-Tétény felé közlekedő 133E biztosítja a belvárosi kapcsolatot.
  • A 133E megáll ezentúl a Miskolci utca / Csömöri út megállóban is, biztosítva a Csömöri út gyorsjárati kiszolgálását. A belváros vonzáskörzetében, a Blaha Lujza tér és a Március 15. tér között a gyorsjáratok minden megállót kiszolgálnak.
  •  Gazdagrétről a kizárólag légkondicionált, akadálymentes járművekkel gyorsjáratként Újpalotáig közlekedő 8E járat (a jelenlegi 8-as), valamint a jelenlegi 239-es busz vonalán a 108E járat biztosítja az M4-es metró és a belváros közvetlen elérését. A 108E járat révén a továbbiakban is megmarad a Budaörsi út belső szakaszának közvetlen belvárosi kapcsolata. A Gazdagréti út felől a továbbiakban a Nagyszőlős utca felé is közlekedik autóbusz 154-es jelzéssel.
  • Kelenföldön a Móricz Zsigmond körtérig meghosszabbított 114-es, 213-as és 214-es buszjáratok javítják a kerületen belüli utazási lehetőségeket, fejlesztve a Kondorosi út térségének kiszolgálását is.
  • A belváros felé közlekedő 7-es és 107-es járatokat összevonják, így a jövőben a sűrűbben induló 7-es busszal lehet utazni.
  • Budatétényből bővül a metró gyors elérhetősége, a bővülő 101-es járatcsaláddal a Dózsa György út környezetéből is el lehet jutni Kelenföld vasútállomáshoz, ráadásul a 101-es járatcsalád már napközben és kora este is közlekedik.
  • A 133-as és a 233-as járatokat összevonják, a Nagytétényi úti és a Budafoki úti szakaszon az új, kizárólag légkondicionált, akadálymentes járművekkel közlekedő 133E járat közlekedik majd, amely több megállóban áll meg, ezzel a gyorsjárati kiszolgálás több megállóban válik elérhetővé.
  • Budafok-Felsővárosban egyszerűsödik a buszhálózat, mivel csúcsidőszakban a 258-as busz helyett az új 250B járat közlekedik Kelenföld vasútállomás és Budafok belvárosa között, valamint javul a Savoya Park elérhetősége, a lakossági kéréseknek eleget téve a 158-as busz hétköznap napközben is közlekedik.
  • Kelenvölgyből egyszerűbben lehet megközelíteni a metrót és a kerületközpontot a Bikás parkon át meghosszabbított 58-as és a Kelenvölgybe betérő 153-as járattal. Az M4-es metrót ezentúl ezzel a két járattal, a Bikás parknál lehet könnyen elérni. Őrmezőre és a Sasadi úthoz szintén a 153-as busszal lehet utazni.

A BKK arra kéri az utasokat, hogy ne megszokásból közlekedjenek, mielőtt útnak indulnak, ismerkedjenek meg az új hálózattal. A változásokra a járműveken hangos utastájékoztatás formájában is felhívják a figyelmet. Június 4-én, 5-én, 6-án és 7-én közel 40 forgalmas megállóban és csomóponton élőszavas, helyszíni utastájékoztatással is készül a BKK, ezeken a helyszíneken összesen 15 ezer darab térképes szórólapot osztanak majd ki, emellett segítenek az eligazodásban, az új hálózat megismerésében.