Közlekedési atombombákat dobnak le Budapesten

2016.05.19. 16:16

A Lánchíd, a budai Váralagút és a Blaha Lujza tér felújítása is tervben van, mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén. Tervezik még a fogaskerekű vasút felújítását, illetve a vonal meghosszabbítását mindkét irányba a Széll Kálmán térig és a Normafáig.

Az előzetes becslések szerint a Lánchíd és a Váralagút felújítása több mint 18 milliárd forintba, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója 1,5 milliárdba, a fogaskerekű vasút fejlesztése körülbelül 23 milliárd forintba kerülne. "A Blaha Lujza tér felújításától semmiképpen sem kívánunk eltekinteni" - tette hozzá a főpolgármester, aki megjegyezte azt is, hogy a Széll Kálmán tér felújítását úgy végezték el, hogy felkészültek a fogaskerekű vonalának meghosszabbítására.

Tarlós István elmondta, hogy a három fejlesztési elképzelés megvalósítására azért lesz lehetőség, mert kormányzati engedéllyel hitelt tudtak felvenni fejlesztési célokra az Európai Beruházási Banktól.

Tervezik és szerepel is 50 milliárdos összeggel az európai uniós támogatási listán egy új hulladékhasznosító és iszapégető mű megvalósítása. Kitért arra is: a 4-es metró kihasználtsága még nem megfelelő, ugyanakkor némi javulásra lehet számítani a párhuzamos felszíni közlekedés ritkítása miatt.

A főpolgármester beszélt arról is, hogy a dugódíj vagy behajtási díj bevezetése elkerülhetetlen. "Ha 2017 végéig nem vezetjük be ezt a behajtási díjat, akkor abból baj lesz" - fogalmazott Tarlós István.