Lepasszolhatja a HÉV-eket a főváros

2015.09.18. 16:00
A kormányzathoz fordul a fővárosi önkormányzat az agglomerációs településeket ellátó BKV-járatok (főleg a HÉV-ek) finanszírozása miatt. Tarlós István főpolgármester szerint az agglomerációs járatok üzemeltetését nem írja elő jogszabály a fővárosnak, ezért vagy központi árkiegészítést kapnak rá a kormánytól, vagy visszaveszi az állam a működtetésüket.

A BKK és a BKV 26 agglomerációs település 350 ezer lakosát szállítja járatain, ami évente 12 milliárd forintba kerül (összesen 16 milliárdba, amit részben ellensúlyoz a 4 milliárdos jegybevétel). A közlekedési cég a főváros álláspontja szerint úgy nyújtja ezt a szolgáltatást, hogy semmilyen törvény nem kötelezi rá.

Tarlós István ezért azt tervezi: benyújtja a számlát az államnak. Levélben fordult a kormányzathoz, hogy segítsen forrást találni erre a problémára. Tarlós szerint két megoldás lehet: vagy kap a BKV központi kiegészítést vagy az állam visszaveheti az agglomerációs járatok üzemeltetését.

Erre az is erősen sarkalhatja a főpolgármestert, hogy a BKV idei, 24 milliárd forintos állami támogatása jövőre 18 milliárdra, 2017-ben 17 milliárdra, 20418-ban 12 milliárdra csökken a tervek szerint.

Csökken a Tarlós finanszírozás...

– jelentette ki a főpolgármester, majd helyesbített: tartós finanszírozást akart mondani. A főváros szeptember végéig vár választ a kérdésre a kormányzattól. (A BKV idén 80 milliárd forintos jegyárbevétel mellett 46 milliárdos támogatást kap a fővárostól (ebből 8 milliárdot a kerületek dobnak össze), és 24 milliárdot az államtól.)

A főpolgármester sajtótájékoztatóján egy kérdésre elmondta: hallgatólagosan megegyeztek Lázár Jánossal, hogy azokat az operett előadásokat, amit a sajtó egy bizonyos szegmense nagyon szeretett, megszüntetik.

Ő se tarlósozik, én sem lázározok.

– fejezte ki magát érthetőbben.

A tájékoztatón kiderült az is, hogy jövőre bevezethetik az évi 5000 forintos dugódíjat, valamint az, hogy egyelőre megszüntetik a menekülteknek fenntartott fővárosi tranzitzónákat.