Megszólalt a BKK-t lebuktató fiatal

2017.07.22. 22:00 Módosítva: 2017.07.22. 22:22

Interjút adott az RTL Klubnak az a 18 éves, most érettségiző fiatal, aki biztonsági hibát fedezett fel a BKK online jegyrendszerében. A diák át tudta írni a havi bérlet árát 50 forintra. Ezt azonnal jelezte a BKK-nak azzal a céllal, hogy más ne használhassa ki ezt a hibát, például ne tudjon féláron bérleteket eladni. A BKK-tól választ nem kapott, az elektronikus jegyrendszert kidolgozó T-Systems azonban kibertámadásnak fogta fel a diák jelzését és feljelentést tett a rendőrségen.

Az elváltoztatott hangon beszélő diák az RTL Klubnak azt mondta: reggel hétkor csöngetett a lakása ajtaján négy nyomozó a Nemzeti Nyomozó Irodától.

Közölték, hogy ő az ügy gyanúsítottja. A rendőröknek házkutatási parancsuk volt. Kihallgatták, majd rabosították: lefényképezték és ujjlenyomatot vettek tőle. A kihallgatás után hazamehetett.

Elmondása szerint nagyon sokat számított neki, amikor látta, milyen sokan álltak ki érte az interneten. Biztos abban, hogy nem követett el bűnt, hanem jót cselekedett. Jószándékkal tette, amit tett és semmilyen kárt nem okozott.

A diák mellett sok ezren álltak ki az interneten. Kommentekkel árasztották el a BKK és a T-Systems Facebook-oldalát. Mindkét cég értékelése az ötös skálán 1-esre csökkent. A diákért hétfőn tüntetést is szerveznek.

Kaszás Zoltán, a diákot feljelentő T-Systems vezérigazgatója úgy próbált kihátrálni a helyzetből, hogy szombati közleményében azt írta: személyesen is megérintette a diák esete. Amennyiben bebizonyosodik etikus magatartása, a vezérigazgató együttműködést ajánl a diáknak. A cég szeretne szakmai párbeszédet is kezdeni az etikus hekkerkedés szabályozott kereteiről.