Meglepő adat: 16 százalék szavazna az LMP-Momentum-Együtt-Párbeszédre

DBELO20080210008
2017.07.07. 11:51
A Medián felmérése szerint a teljes népesség 16 százaléka elgondolkodna azon, hogy az új pólus listájára szavaz, ha összeáll az LMP, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd. Más ellenzéki pártok szavazói, még a jobbikosok sem zárják ki, hogy átszavaznának egy ilyen listára.

Az ellenzéki oldalon már jó ideje vizsgálják, találgatják, kutatják, milyen konstrukcióban lenne érdemes elindulniuk a pártoknak 2018-ban. Jól tudjuk, Botka László egy nagy közös listát akar Gyurcsány nélkül, a DK-sok külön pártlistákat, de összefogást az egyéni választókerületekben, a kisebb pártok pedig leginkább leválasztanák magukat az MSZP-DK-ról.

Juhász Péter, az Együtt elnöke éppen az Indexnek adott interjújában vetette fel márciusban az új pólus ötletét. Vagyis hogy az Együtt közös választási listát és jelölteket szeretne az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal. Ugyanerről beszélt pár héttel később Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke is. Az új pólus nagy akadálya azonban, hogy az LMP és a Momentum jelezte, hallani sem akar erről az Együtt-Párbeszéddel.

A politikusokat elgondolkodásra késztetheti azonban a Medián legfrissebb felmérése, amely eljátszott a gondolattal, és felmérte, hányan szavaznának egyáltalán egy ilyen MSZP és DK nélküli új pólusra. Az a meglepő eredmény jött ki, hogy

a teljes népesség 16 százaléka hajlandó lenne rászavazni egy LMP-Momentum-Együtt-Párbeszéd listára.

Ez azért meglepő, mert eszerint sokkal-sokkal többen ikszelnének erre a listára, mint a pártok jelenlegi szavazói összesen. Az nagyjából 5-6-7 százalék, ha összeadjuk. A nagy összefogásnak azonban erőteljes szívóhatása lenne. Ez abból is látható, hogy a Medián azt is megkérdezte, hányan szavaznának a sima LMP-Momentum listára (a teljes népesség 14 százaléka), és hányan a teljes új pólusra (ez lett a 16 százalék).

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója azt mondta az Indexnek, hogy óvatosan kell kezelni ezt a 16 százalékos adatot. Ezt ugyanis nem egy direkt szavazási kérdésként tették fel, vagyis nem ennyien választották kizárólagosan az új pólus listáját. "Gondolatkísérletként" azt vizsgálták, mennyire valószínű, hogy az emberek rászavaznának az LMP-Momentum-Együtt-Párbeszéd listára. "Az adatot úgy érdemes értelmezni, hogy a teljes népesség 16 százaléka nem zárja ki, nem utasítja el ezt a listát, vagyis ha olyanok a körülmények, ennyien hajlandóak esetleg rászavazni. De ez nem azt jelenti, hogy rá is szavaznának ennyien ebben a pillanatban" - mondta Hann.

MSZP-sek, DK-sok és jobbikosok is elgondolkodnának

A Medián azt is megnézte, hogy az egyes ellenzéki pártok szavazói közül hányan lennének hajlandóak átikszelni az új pólus listájára. A Medián azt írta, hogy "az érintett kis pártok szavazói különösen díjaznák az összefogást. Persze az 1-1 százalékos szavazótáborok külön-külön nem nagyon értelmezhetők statisztikailag, de ha ettől eltekintünk, például a Momentum-szavazók szinte egytől-egyig jól fogadták a gondolatot."

Az érintett pártok szavzóinak hetede fogadná jól az új pólus listáját, de más pártok szavazói is elgondolkodnának az átszavazaáson. Az MSZP-sek 46 százaléka, a DK-sok 32 százaléka, de még a jobbikosok 8 százaléka is azt válaszolta, hajlandó lenne rászavazni egy ilyen listára.