Több ezren tüntettek a CEU mellett

BSZ 2783
2017.04.02. 17:22 Módosítva: 2017.04.02. 18:57
A kormány már hétfőn tárgyalhatja azt a törvénymódosítását, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeket szabályozná. A törvényjavaslat több pontja is kifejezetten a CEU-t (Central European University) hozná hátrányos helyzetbe, lehetetlenítené el. A miniszterelnök legutóbbi megszólalásában meg sem próbálta azt a látszatot kelteni, mintha nem a CEU ellen hozták volna a törvényt. Vasárnapra tüntetést szerveztek a CEU mellett: a tüntetők a Fővám térről sétáltak végig a Parlamenthez a CEU érintésével.

Fontosabb tudnivalók a vasárnapi tüntetésről:

  • Este öt után indult el a több ezres tömeg a Fővám térről, hogy a CEU érintésével a Parlement elé vonuljon, ahol végül néhány felszólalás zárta a demonstrációt. Helyszíni tudósítók 10 ezerre becsülték a demonstrálók számát, a szervezők 15 ezerről írnak a közleményükben.
  • A tömegben nem igazán voltak Fidesz- és kormányellenes transzparensek, CEU-s és EU-s táblák, zászlók voltak leginkább. "Szabad ország, szabad egyetem" - volt a mottó. A legtöbben a CEU ellehetetlenítését eredményező törvényjavaslatot bírálták.
  • A tömegben politikusok, politológusok, magyar és külföldi CEU-hallgatók is voltak, de ott volt többek között az Oscar-díjas Nemes Jeles László is.
  • Kolozsváron és Berlinben is tartottak kisebb demonstrációt a magyar követségek előtt.
  • Az utolsó felszólaló, Gál András, a CEU keresztény diákkör egyik vezetője szerint a gondolat és lelkiismeret-szabadság az egyik legfontosabb keresztény érték, amit egy államnak garantálnia kell, hozzátette, szerinte magyarként és keresztényként is elengedhetetlen, hogy olyan társadalomban éljünk, ahol a tisztelettel történő egyet nem értés a mindennapok része.
  • A demonstráció végén a demonstrálók a levegőbe emelték világító telefonjaikat, ahogy az internetadó-ellenes tüntetésen. A szervezők pedig bejelentették, ha nem vonja vissza a kormány a törvényjavaslatot, további tüntetéseket szerveznek.

Így zajlott a tüntetés:

Gyülekeznek

Több ezer ember gyűlt már össze háromnegyed ötkor a Corvinus előtt, hogy a CEU-mellett tüntetve vonuljanak a Parlament elé a kormány által támadott egyetem érintésével. "Most a CEU, de ki a következő? - Tüntetés a szabad oktatásért" - címmel szervezett vasárnap 17.00-tól 19:00-ig tüntetést az Oktatási Szabadságot Facebook-csoport.

Kollégánk a helyszínről jelentette ötkor : a Corvinus előtti tér megtelt emberekkel, emiatt az aluljáróból már nem tudnak feljönni az emberek. A szervezők elkezdték az embereket a Szabadság híd és a kiskörút felé terelni. Több ezer ember jött össze. A forgalom a kiskörúton a hídnál sem Pest sem Buda felé nem tud haladni. A tömegben nincsenek Fidesz és kormányellenes transzparensek, CEU-s és EU-s táblák és zászlók vannak leginkább.

Elindulnak

A kiskörutat lezárták a rendőrök, fél hatkor a tömeg elindult az Astoria irányába, a tömeghez folymatosan csatlakoztak újabb demonstrálók.. 

Szabad ország, szabad egyetem

– ezt a jelszót skandálta a tömeg leginkább. A demonstrációt felvezető molinón pedig az állt: "Mit akarunk? Szabadságot. Mikor akarjuk? Most." A láthatósági mellénybe öltözött szervezők az út szélén sétálva, kb húsz méterenként sétálva kísértékk a tömeget, a járdát meghagyva a többi járókelőnek. Politikusok közül feltűnt Karácsony Gergelyt, ő a HírTV-seknek azt mondta, biztos benne, hogy nem fogják bezárni a CEU-t, mert az a kormánynak sem lehet érdeke. A menet elején Gulyás Márton, politikai aktivista próbált drónfelvételeket készíteni, a rendőrök igazoltatták, az engedélyét kérték el.

Kéri László, politológus szerint utoljára az internetadó-ellenes tüntetés érte el célját, de a tüntetések leginkább a tüntetőknek szól, Orbánt az sem érdekelné, ha százezer ember lenne most ott a tüntetésen. Falus Ferenc, egykori főpolgármester-jelölt abban bízik, "eltakarodik a kormány".

Több ezrent tüntettek a CEU-ért

18:00: A tömeg az Astorián haladt keresztül, az Astoria és az Erzsébet-híd, Rákóczi út teljesen bedugult. A Dohány utcánál a tömeget a menetirány szerinti jobb sávba terelték, majd elérve az Andrássy úthoz újra az út teljes szélességét foglalta el a menet. A tömeg a Lánchíd felé kanyarodott.

Mindeközben Kolozsváron: "Szolidaritásukat fejezték ki a Közép-Európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítését célzó törvénytervezet ellen vasárnap Budapesten tiltakozókkal kolozsvári értelmiségiek" - írja a Transindex.ro. A tiltakozók #IstandwithCEU feliratokat ragasztottak a főkonzulátus épületének kapujára. De Berlinben is villámtüntetést tartottak néhányan a magyar nagykövetség előtt, írta olvasónk.

18:20: A tüntető menet legeleje elérte a CEU épületét, elhaladtak a József Nádor tér előtt. A szűk utcában hangosabbak is a jelszavak. Itt már zengett néha a "Demokráciát! Demokráciát" is. Több becslés szerint akár tízezren is lehettek eddigre a menetben, ahol ott volt az Oscar-díjas filmrendező, Nemes Jeles László is. A CEU épülete előtt Békés Gáspár, fiatal CEU-s hallgató angolul és magyarul mondta el, hogy milyen támadás történt a CEU ellen most, hogy a döntés teljesen antidemokratikus.

Amíg még elkötelezettek vagyunk, hogy demokráciában akarunk élni, akkor nem engedhetjük, hogy nélkülünk hozzanak döntéseket. Erdogan és Putyin is egyetemeket zárat be, és azt akarjuk, hogy Magyarország ne ebbe a klubba tartozzon, mondta Békés.

A tömeg pedig elindult a Parlament felé.

19:00: A demonstráló tömeg a Parlament elé, a Kossuth térre ért. Illetve egészen pontosan nem elé: egy pódiumot a Parlament épülete mellett, a déli oldalon állítottak gróf Andrássy Gyula lovasszobra mellett.

Törley Katalin (Tanítanék Mozgalom) szólalt fel először, beszédét angolra is fordították. Törley szerint a kormány lezülleszti az oktatást, hol az anyagi források elvágásával, hol a jogi szabályokkal. Ez pedig gyermekeink jövőjét teszi tönkre. Törley szerint Balog Zoltán miniszternek már rég le kellett volna mondania, Orbán pedig koholt vádak alapján rágalmazta meg a CEU-t egy nem létező törvényre hivatkozva: ők a főfelelősök a kialakult helyzetért. A kormány számára mindennél fontosabb saját hatalmának bebetonozása, az ország jövője sem túl nagy áldozat ezért a célért. Káros és/vagy törvénytelen amit a kormány az oktatás területén tesz, mondta Törley.

19:30: A Parlamentnél felállított pódiumon elhangzó második beszédet a CEU hallgatója, Daria Dubovka mondta el, aki aki annak a szentpétervári egyetemnek volt hallgatója, amit egy kamu indokkal Putyin bezáratott, aminek 2016 legvégén váratlanul visszavonták az engedélyét. Ő is azt mondta, hogy egyetemeket így eddig Oroszországban és Törökországban zártak be, és most hasonló történik Magyarországon.

19:40: Gál András, a CEU keresztény diákkör egyik vezetője szerint a gondolat és lelkiismeret-szabadság az egyik legfontosabb keresztény érték, amit egy államnak garantálnia kell. Gál szerint mindenkinek érdeke, hogy folyamatosan ellenvéleményeknek legyen kitéve. Magyarként és keresztényként is elengedhetetlen, hogy olyan társadalomban éljünk, ahol a tisztelettel történő egyet nem értés a mindennapok része, mondta.

19:50: A tüntetés szervezői arra kérték a tüntetőket, ahogy az internetadó-ellenes tüntetésen, itt is emeljék a magasba világító telefonjaikat. A szervezők bejelentették, ha a kormány nem vonja vissza holnap a módosítást, jövő héten újabb demonstrációt szerveznek.

A tüntetésnek vége, "Szabad ország, szabad egyetem!" - skandálja a tömeg, miközben világító telefonjaikat a levegőbe emelik.

Ezért voltak ott:

Ha valaki lemaradt volna: a kormány már hétfőn tárgyalhatja azt a törvénymódosítását, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeket szabályozná. A törvényjavaslat több pontja is kifejezetten a CEU-t hozná hátrányos helyzetbe, esetleg lehetetlenítené el. A miniszterelnök meg sem próbálta azt a látszatot kelteni, mintha nem a CEU ellen hozták volna a törvényt, telecsalózta a közrádiót pár napja olyan törvényi szabályok nem betartására hivatkozva, amelyek még meg sem születtek, mondhatni: több ponton sem mondott igazat.

A törvényjavaslat ellen felszólalt már több hazai egyetemi tanszék mellett 15 Nobel-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia, illetve az amerikai nagykövetség, sőt, maga az amerikai külügyminisztérium is. Ez folytatódott egy, a kormánynak írt nyílt levéllel, amit 119 amerikai társadalomtudós, történész jegyez.

Borítókép: Barakonyi Szabolcs/Index