Az LMP elutasította Botka kérését

2017.02.22. 14:54

Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökök, valamint Ungár Péter elnökségi tag találkozott Botka Lászlóval, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével, azonban a megerősítették, hogy külön indulnak 2018-ban.

Ahogy megírtuk, Botka a baloldali pártok közül elsőként az LMP-vel egyeztet a baloldali összefogásról, ahol a közös listán indulás feltételeiről tárgyalna, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi.

Az LMP MTI OS-ben megjelent közleménye szerint a párt nyilvánvalóvá tette, hogy önállóan indulnak az országgyűlési választásokon, és minden választókerületben saját jelöltet állítanak. Ugyanakkor úgy vélik, hogy az LMP nélkül nincs kormányváltás, ezért konkrét szakpolitikai javaslatokról ezután is leülnek majd tárgyalni akár a szocialistákkal, akár más pártokkal.

Az LMP ezért a megbeszélésen az ügynöktörvény, a dolgozói szegénység illetve a munkaerőhiány felszámolására vonatkozó javaslatcsomag és a párt antikorrupciós programjának támogatására kérte a szocialistákat.