Kíméletlenül savazzák a saját oldalán a távozó Demeter Mártát

2017.02.03. 10:55
Az MSZP frakcióvezetője először el sem hitte, hogy Demeter Márta nem viccből adta át neki a kilépő nyilatkozatát. Ám a képviselő hajthatatlan volt, kedden kilépett az MSZP frakciójából és a pártból is, mert megelégelte, hogy jó néhány szocialista szerinte nem a kormányváltásért dolgozik. De hová tart Demeter? A Jobbikba? Vagy a Fidesz vette meg? Vagy csak naiv?

Sértett, áruló, tisztességtelen, gerinctelen

– egykori MSZP-s párttársai ilyen jelzőkkel illetik a pártból és a frakcióból kedden távozó Demeter Mártát. És ezek csak azok a nyomdaképes jelzők, amiket le lehet írni egy cikkben.

Demeter ugyanis kedden betoppant Tóth Bertalan frakcióvezetőhöz, és – mindenki számára váratlanul – a frakcióból való kilépési nyilatkozatát adta a kezébe. A képviselő egyben a pártból is kilépett.

Demeter lépése annyira meglepte Tóthot, hogy információnk szerint először azt hitte, a képviselőnő csak viccel. Azután győzködni kezdte, hogy gondolja át a dolgot, ugyanis itt nemcsak az ő mandátumáról van szó, hanem azokról a szakértőkről is, akiket Demeter MSZP-s frakciótagsága miatt tudnak foglalkoztatni. De Demeter komolyan gondolta a kilépést, amelyről a hozzá közel álló társai sem tudták lebeszélni.

Demeter azóta sem indokolta nyilvános interjúban a távozását. Az Indexnek sem kívánt nyilatkozni. A Magyar Nemzet szerint azzal volt problémája, kilépési nyilatkozatában is azt írta, hogy az MSZP-ben sokan nem a kormányváltáson dolgoznak, ezek a problémák morális deficitet okoznak, aláássák az MSZP elkötelezett tagjainak mindennapi munkáját.

Annak, hogy ez lenne a valódi indok a távozásra, ellentmond, hogy Demeter ezt a problémáját nem jelezte nyilvános fórumokon, a múlt szombati választmányon sem szólalt fel ebben az ügyben, és nem volt olyan pártbeli vagy frakción belüli szavazás, amely törést okozhatott volna benne. Nem történt tehát semmi a pártban a közelmúltban, amely konkrétan kiváltotta volna Demeter húzását.

Megy a DK-hoz? Vagy a Jobbikhoz? Vagy a Fideszhez?

Az első népszerű teória, amely terjed az MSZP-ben, hogy „Demetert megvették”. Először a DK-ra gyanakodtak, hiszen Gyurcsányéknak egy ember hiányzik a frakcióhoz. Ám az új házszabály szerint Demeter nem tud csatlakozni a DK-sokhoz, akik amúgy épp bojkottálják a teljes parlamenti munkát, így ennek a pletykának semmi értelme. Ráadásul az Indexnek nyilatkozó DK-sok sem értik Demeter lépését.

Akkor talán a Jobbikhoz megy? A Jobbik-frakciónak jogi-tehcnikai értelemben nincs szüksége Demeterre, ám a baloldali szavazók felé látványosan nyitó Vona Gábornak nyilván jól jönne egy „baloldali skalp”, ahogy egy MSZP-s megfogalmazta. Szabó Gábor jobbikos pártigazgató azt mondta, hogy semmilyen egyeztetés nem volt Demeterrel. De nyilván nem is árulná el most senki, ha volt is.

A harmadik pletyka, hogy Demeter belátta, hogy az MSZP-ben sok keresnivalója nem lesz 2018-tól: nem jutott be az elnökségbe, a listán nem lesz bejutó helyen, egyéni választókerületre sem volt sok esélye. Ráadásul megromlott a viszonya Mesterházy Attila volt pártelnökkel, pedig sokáig ebbe a csapatba tartozott (Mesterházy elnöksége alatt a pártvezetés tagja is volt). Vagyis semmi nem kötötte őt a párthoz, és egy MSZP-s elképzelés szerint nem kizárt, hogy a Fidesz megkereste, hogy ha távol marad néhány kétharmados szavazástól, megjutalmazzák 2018 után valamilyen külképviseleti poszttal. Ezt nyilván jövőre fogjuk megtudni, ha van bármi alapja.

Demeternek még vannak tervei

Ezek persze mind összeesküvés-elméletek, és Demeter következő egy évben mutatott parlamenti munkája fogja megadni a választ rá. Például meglátjuk, hogy viselkedik majd a kétharmados és egyéb fontos szavazásoknál.

Maga Demeter azt írta ki a Facebookra csütörtök este, hogy „az Orbán-kormány megnyomorította az embereket, azonnali cselekvésre van szükség a kormányváltáshoz!

Független képviselőként ezért fogok továbbra is dolgozni, minden erőmmel. Nem tervezek belépni egyetlen pártba vagy frakcióba sem.

Demeternek emellett van egy sejtelmes üzenete is, miszerint „technikai kérdés a választások előtt, hogy ha ténylegesen látszik majd a társadalmi felhajtóerő, az megfelelő formában tudjon működni”.

demeter
Fotó: Demeter Márta / Facebook

A képviselő ráadásul jelezte, hogy ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy „mielőbb politikai cselekvés váljon a társadalmi elégedetlenségből, ami egyébként óriási”. Mindez azt jelenti, hogy vannak politikai tervei az MSZP-n kívül is, és ezt csak valamilyen másik ellenzéki csapattal tudja megvalósítani, hiszen független képviselőként minimálissá vált az érdekérvényesítő képessége (a parlamentben nagyjából csak napirend utáni felszólalást tud kérni az éjszaka közepén).

Az MSZP-sek azonban nem hisznek neki, a Facebook-oldalán egykori párttársai, képviselőtársai kíméletlenül nekiestek. Leginkább amiatt kritizálják, hogy nem adja vissza parlamenti mandátumát, amelyet az MSZP országos listájáról nyert el. Ám a szocialisták nem tudnak mit tenni jogilag, kénytelenek beletörődni Demeter távozásába.