Az Együtt nagy húzása: Juhász Pétert teszik pártelnöknek

2017.01.09. 13:46
Juhász Pétert javasolja maga helyett az Együtt pártelnökének Szigetvári Viktor. Ő inkább a választmányt vezetné, egyéniben indulna, és 2018-tól frakcióvezető lenne.

Változás lesz minden bizonnyal az Együtt vezetésében a februári tisztújításon. Juhász Péter lesz ugyanis a pártelnök Szigetvári Viktor helyett - értesült az Index.  

Eljutott ugyanis hozzánk Szigetvári Viktor pártelnöki pályázata, amelyben azt kéri a párttagoktól, hogy ne őt, hanem Juhász Péter jelenlegi alelnököt válasszák meg első számú vezetőnek.

Az Együtt szavazatmaximalizálása szempontjából azt tartom a legjobb megoldásnak, ha Juhász Pétert elnöknek és engem az Országos Politikai Tanács elnökének választotok meg.

Az Országos Politikai Tanács (OPT) az Együtt választmánya, amolyan politikai vitafórum, amely a párt stratégiájáról is dönt, vezetője jelenleg Sértő-Radics István.

Szigetvári nem akar eltűnni az élvonalból, azért akar eggyel hátrébb lépni, mert "a külső térben a többletszavazat-szerzésben a Péter által megjelenített fókuszált, érzelmileg könnyebben átélhető, azonosulást jobban lehetővé tevő politikai karakter alkalmasabb". Vagyis Szigetvári várhatóan továbbra is szervezni szeretné a pártot, a párt arca azonban kifelé Juhász lenne.

Azért is támogatja bátran Juhászt, mert a párt stratégiáját és indentitását érintően nincs közöttük konfliktus. Szigetvári szerint "a pártot vezető tandemként van csak jövőnk és van jövője az Együttnek".

Szigetvári frakcióvezető lenne

Szigetvári olyannyira nem kíván kivonulni a politikából, hogy saját ambícióit is részletezi a tagtársainak. 2018-ban szeretne egyéni választókerületben elindulni (még sosem indult), és meg is jelöli azokat a körzeteket, ahol szívesen lenne egyéni jelölt: Kőbánya-Kispesten vagy Pestszentlőrincen, vagy a XV. kerületben lenne jelölt, illetve még Pest megyében az érdi-diósdi körzet is szóba jöhet. 

Szigetvári azt is írja, hogy ha bejutnak a parlamentbe, 2018-tól szívesen vállalná a frakcióvezetői posztot. Bejutni azonban azért nem lesz egyszerű, mert az Együtt a korábbi döntése szerint külön indul, külön listával, és csak az egyéni körzetekben jelölne együtt képviselőket a többi baloldali párttal. Ha Juhász lesz a pártelnök, nyilván ő vezeti majd a 2018-as listát is, ami azt jelenti, hogy feltehetően Juhász lesz a párt miniszterelnök-jelöltje is, ha állít ilyet. 

Kerestük Szigetvári Viktort, aki az Indexnek megerősítette a pályázatában foglaltakat, de ennél többet nem kívánt mondani, hiszen az Együtt küldöttei döntenek majd a posztokról február 4-én.

Juhász Péter szintén nem kívánt nyilatkozni az Indexnek, annyit mondott, hogy tervezi az indulását a pártelnöki tisztségért, és majd a párt küldötteinek ismerteti először az elképzeléseit.