Majtényi László vállalja az államfőjelöltséget

2017.01.04. 14:52

Elfogadja a civilek jelölését Majtényi László, a döntését a Dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek Facebook-oldalon jelentette be.

Civilek hétfőn azért indítottak petíciót, hogy a baloldali pártok Majtényit jelöljék államfőnek, ne csak Áder János legyen a parlamenti képviselők szavazólapján. A kezdeményezést aláírta többek között Bitó László író, Bródy János zenész, Heller Ágnes filozófus, Kéri László politológus, Göncz Kinga volt külügyminiszter, illetve Parti-Nagy Lajos író.

Majtényi azt írta most, "megtisztelő a bizalom". A köztársasági elnököt azonban nem a szavazók, hanem a parlamenti képviselők jelölik és választják. Majtényi így a képviselőkhöz fordult, akiktől azt kérte, csak akkor támogassák, ha egyetértenek a négy pontjával. 

Ezek között szerepel, hogy népszavazást kell tartani az alkotmányról, az állam gondoskodjon arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen, illetve hogy az állam a legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció ellen.

Majtényi akkor lehet jelölt, ha a képviselők ötöde, vagyis 40 képviselő támogatja. Ehhez az összes baloldali párt, vagyis MSZP-s, DK-s és független képviselő aláírása kell, és még LMP-seket is meg kell nyerni a dologhoz. Az MSZP, az Együtt és a PM már jelezte, hogy támogatja Majtényit, a DK még tárgyal róla, az LMP-seknél pedig szintén nincs döntés.

A Jobbik nem jelöl senkit, mert közvetlen elnökválasztást szeretne, a Fidesz-KDNP pedig Áder Jánost jelöli.

Majtényi az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, korábban az Alkotmánybíróság tanácsosa, főtanácsosa, 1995-2001 között a Magyar Köztársaság első adatvédelmi biztosa, majd 20 hónapig az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke volt.