Így mulat egy magyar úr: Rogánék a limuzinért se fizettek

2016.10.05. 06:50 Módosítva: 2016.10.05. 06:51

A miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter hétvégi, a népszavazási kampány hajrájának idejére eső esküvői látogatásáról újabb szórakoztató részlet derült ki ma, a Népszabadság jóvoltából. A nyírségi celebeseményre az állítólag 5,5 éves kisfiuk kímélése érdekében helikopterrel látogató Rogán családról már korábban kiderült, hogy a repülés 1,5 millió forintos költségét családi cégük számlájára intézték, készpénz fizetése nélkül.

Bebizonyosodni látszik az is, hogy Rogánék szombaton, odafelé is helikopterrel utaztak: este hét körül landolt egy helikopter a kisvárdai vár mellett, melynek utasai egy nagy fekete autóba szálltak át. Ez egybevág azzal, hogy Rogán szerint a kései indulás miatt az egyházi és a polgári szertartást is lekésték. Ha tényleg Rogánék voltak az utasok, a kabinetminiszter az úttal kapcsolatban már a második hazugsággal bukik le: sem akkor nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy nem helikopterezett és összekeverhették valakivel, sem akkor, amikor úgy módosított, hogy odafelé kocsival utaztak.

D  AS20150916017
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Most viszont az is kiderült, hogy a Budaörsi repülőtéren vasárnap őket felszedő német rendszámú S500-as Mercedesért sem fizettek. Erről a Rogán-vezette minisztérium azt közölte a lappal, hogy

"egy kedves ismerősük"

ment ki értük a reptérre. A mintegy 30 milliós kocsi amúgy a prémiumautók és sofőrök kikölcsönzésével foglalkozó Valton-Master Car Kft. flottájába tartozik, napi 80 ezer forintért bérelhető.

A Népszava meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, hogy Rogán Cecília cége, Nakama & Partners Facebook-hirdetésekkel ellentételezte a légiutat. Hogy a helikoptert üzemeltető cég számára ebben mi volt a hozzáadott érték, miért nem maga hirdetett, az nem világos.

A Népszabadság szerint egyébként Rogánék kb. 25 percet spóroltak a helikopterezéssel: a lap munkatársai a sztrádán 2 óra 25 perc alatt értek a fővárosból az esküvő helyszínére. Számításuk szerint ha kiautóznak Budaörsre, majd a landolás helyétől autóval érkeznek az esküvőnek otthont adó rendezvényközpontba, két óra az út.