Elnapolták a rettegett magyar sorozatgyilkos szabadlábra helyezési tárgyalását

2016.06.29. 06:55 Módosítva: 2016.06.29. 14:11
Szerdán dönti el a bíróság, hogy szabadon engedik-e Bene Lászlót, aki társával, a később öngyilkosságot elkövető Donászi Aladárral 1989 és 1993 között tucatnyi rablást követett el, és négy embert is megölt. A bíróság végül egy hiányos szakértői jelentés miatt szeptember 7-ére elnapolta az ügy tárgyalását.

A Blikk szerint a most 64 éves Bene Lászlóról írt szakvélemény szerint fennállhat a bűnismétlés veszélye. A szakvélemény azt is Bene szemére veti, hogy a börtönben töltött hosszú idő alatt mindössze 10 hónapot dolgozott csak.

A lap azt írja, bár Bene édesanyja már meghalt, rokonai még élnek. Bár nem ők, hanem egy civil szervezet venné a szárnyai alá - feltéve, ha 22 év után szabadul. De ha szabadul, akkor sem kap nyugdíjat, élete végéig dolgoznia kell.  

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a budai Skála áruház pénzszállító-autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

Mint ismert, márciusban a büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a férfi feltételes szabadságra bocsátásáról, amelynek az időtartalmát tíz évben határozta meg, és erre az időre elrendelte pártfogói felügyeletét. A bíróság külön magatartási szabályokat írt elő neki, amelyek megszegése esetén - ügyészi indítványra - a feltételes szabadság megszüntethető. Az ügyészség fellebbezése nyomán a Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa - megalapozatlanság miatt - hatályon kívül helyezte a döntést.

Frissítés 14 órakor: A Szegedi Törvényszék elnapolta a tárgyalást, mert az igazságügyi szakértő - a bíróság kötelező előírása ellenére - az elítélt személyiségéről szóló szakvélemény elkészítésébe nem vont be pszichológust. Az igazságügyi elme-orvosszakértői véleményt ki kell egészíteni a szeptember 7-ei következő tárgyalásra.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport