Itt a gyöngyösi gyerekhalál miatt indult vizsgálatok eredménye

12-gyongyosi gyerek-20160521-A40A9621
2016.05.24. 16:11
A szülők elzárkózása miatt nem volt elég bizonyíték, a jelzőrendszer tagjainak sem volt egységes a véleménye, ezért nem menekítették ki időben a családból azt a gyöngyösi kislányt, aki másfél éves korában, csontsoványan halt meg. Ezt állapította meg a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata. Az eredmény szerint a védőnő nem követett el mulasztást, a gyerekorvos szerepét várhatóan csak júniusra fogják tisztázni. Törvényváltozást is sürgetnek.

A terveknek megfelelően (részben) lezárultak a Heves Megyei Kormányhivatal által indított vizsgálatok a másfél éves gyöngyösi kislány halála miatt. Miközben a szülők ellen emberölés gyanújával nyomoz a rendőrség, ezek a vizsgálatok arra keresték a választ, miért nem tudta a gyermekvédelem megakadályozni a tragédiát. A kormányhivatal keddi közleménye szerint ezekre jutottak:

  • Az anyának négy gyereke született, az első kettőt 2010-ben az apjuknál helyezték el, mert a nőt alkalmatlannak találták a gyereknevelésre. A harmadik és a negyedik gyerek, az óvodáskorú Kincső és Kiara, aki meghalt, a jelenlegi élettársától született, attól a férfitól, akit most vele együtt szintén letartóztattak.
  • 2012 óta foglalkozott a családdal a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság, eleinte a Kincsőt érintő "gondozási hiányosságok" miatt, de később már Kiara miatt is.
  • A szülők "rendkívül zárkózottan éltek", a lakókörnyezetükben élőknek sem voltak hiteles információi arról, hogyan. A gyermekjóléti szolgálat és a védőnő hiába próbálkozott, "a család teljes teljes mértékben elzárkózott minden kapcsolattól velük". (Forrásunk korábban azt mondta, ordítva zavarták el őket.) Kapcsolatot egyedül az orvossal tartottak.
  • Amikor Kincső miatt esetmegbeszélést hívtak össze, a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai egymásnak ellentmondó véleményen voltak.
  • Többször is indult védelembe vételi eljárás a gyámhatóság előtt, de - a véleménykülönbségek miatt - az mindig eredménytelenül zárult.
  • Közben a gyámhatóság 2013-ben feljelentette a szülőket Kincső ügyében kiskorú veszélyeztetése miatt. Próbálta velük felvenni a személyes kapcsolatot, kezdeményezte az elővezetésüket, és kereste a szakmai társszerveket, hogy szerezzenek be bizonyítékokat.
  • 2016 márciusában jelezte a védőnő és az orvos, hogy nincs személyes kapcsolat a családdal, a kötelező védőoltások elmaradtak.

A közlemény szerint a veszélyben lévő gyerekeket azért nem vették el a szülőktől, azért nem emelték ki a családból, mert

A család életvitelére, gyermekgondozási hiányosságaira egyéb bizonyíték a szülők elzárkózása miatt nem állt rendelkezésre, ezért a védelembe vételi eljárásokat a gyámhivatal megszüntette. Sem a gyermekjóléti szolgálattól, más intézménytől vagy személytől, sem a hozzátartozóktól nem érkezett javaslat a gyermekek családból való kiemelésére. A gyámhatóság ezért ezt az intézkedést nem mérlegelte, alkalmazta. 

Törvényváltozás is kellene

Szigorítást sürget a térségi fideszes képviselő is

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László kedden sajtótájékoztatót tartott Gyöngyösön, ahol bejelentette: ő is a gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi. Az MTI beszámolója szerint közölte: emberi mulasztások és rendszerszintű hiányosságok vezettek a kislány halálához, a szabályok szigorításának célja az lenne, hogy "ne lehessen a kiskorú gyermekeket zárt ajtók mögé eldugni". Szerinte el kell érni a törvény erejével, hogy a védőnő kizárása vagy a vizsgálatok, kötelező védőoltások elmaradása automatikusan minősüljön súlyos veszélyeztetésnek, és jöjjön ilyenkor hatósági eljárás vagy rendőri kényszerintézkedés.

A vizsgálat a gyermekjóléti központ javára írta, hogy

  • igenis szoros kapcsolatot tartott a jelzőrendszer tagjaival (a védőnő jelezte a kislány súlycsökkenését, kapcsolatban voltak ezért vele is és a házi gyermekorvossal is),
  • és többször javasolta a gyámhivatalnál, hogy vegyék védelembe a gyerekeket.

Ugyanakkor a vizsgálat mulasztásokat is megállapított: mind a gyermekjóléti központ, mind a gyámhatóság mulasztott az eredmény szerint. Ezért a kormányhivatal a járási hivatal vezetőjét és a gyermekjóléti központ vezetőjét is felhívta arra, hogy vizsgálja ki a munkajogi felelősséget, és vonja le a szakmai tanulságokat a hasonló tragédiák megelőzése érdekében.

A kormányhivatal megjegyzi: indokoltnak tartják azt is, hogy módosítsák a gyermekvédelmi törvényt, és a gyámhatóság kapjon egyértelmű felhatalmazást azokban az esetekben, ha a szülők megtagadják az együttműködést.

A védőnő nem hibázott

Zajlott egy népegészségügyi hatáskörbe tartozó vizsgálat is, ez a védőnőre és a gyermekorvosra koncentrált. A védőnőt teljesen tisztázta az eljárás, őt vétlennek találták. A vizsgálat arra jutott, hogy a védőnő a jogszabályok és a szakmai szabályok szerint járt el, mulasztást nem követett el.

Az orvos szerepét még vizsgálják

A gyermekorvos ügyében még nem zárult le a vizsgálat. "Jelenleg belföldi jogsegély keretében az ügyben releváns egészségügyi dokumentáció bekérése, illetve a vizsgálattal érintett orvos nyilatkozatának beszerzése történik" - írják.

Ha ezzel meglesznek, be fognak vonni a vizsgálatba egy szakfelügyelő főorvost, akinek a dolga "a szakmaiság és szakszerűség" megítélése lesz. A közlemény szerint az ellenőrzés befejezése június végére várható.

A kormányhivatal megjegyzi, hogy a vizsgálatok lezárultával kezdeményezik a jogszabályok módosítását, hogy hatékonyabbá tegyék a gyerekek védelmét.