Kiss László nem fogja elhagyni Magyarországot

2016.05.12. 23:54

Kiss László először beszélt részletesen arról az esetről, amely során 1961-ben két társával, Lantos Zoltánnal és Várszegi Lajossal együtt megerőszakolt egy 18 éves lányt.

Az áldozat, a sokáig halottnak hitt Takáts Zsuzsanna szombaton a Fókusz Pluszban részletesen mesélt az ellene elkövetett csoportos nemi erőszakról, majd Kiss, a szerdai bocsánatkérését követően, az RTL Híradójának csütörtök esti különkiadásában beszélt a történtekről. Mint mondta, ez az első és egyben utolsó nyilatkozata az ügyben.

“Soha nem tudom ezt lezárni, amíg nem tudok vele szembenézni” – mondta a találkozó előtt Takáts Zsuzsanna, aki azt is felidézte, egyedül Kiss arcára emlékezik, ahogy az erőszak után megvetően ránézett. Kiss állítólag eddig is szeretett volna elnézést kérni, csak a módját nem találta ennek. Végül, a történtek után 55 évvel, egy csokor virággal a kezében állt az egykori áldozata elé. “Nem a 21, hanem 75 éves Kiss László szeretne bocsánatot kérni” – mondta, és amiatt is elnézést kért, hogy a nő halálhírét keltette.

Takáts elmondta, méltányolja Kiss bocsánatkérését, de a teljes megbocsájtás még várat magára. “El tudom képzelni, mennyi álmatlan óra és éjszaka van amögött, hogy most itt állunk” – tette hozzá. A két fél egyetértett abban, hogy mindkettejük számára az lenne a legjobb, ha az ügy a mostani bocsánatkéréssel lezárulna. Takáts azt is reméli, hogy az emberek is megnyugszanak végre. “Ha a rákot túléltük, akkor ezt is túl kell élnünk” – utalt mindkettejük egészségügyi problémáira. A találkozó végén a nő Kiss pusziját visszautasította, de a kézcsókját elfogadta.

Kiss a találkozó után megkönnyebbülve érezte magát, és számtalanszor elmondta, hogy az ítélet megtette a hatását. Úgy érezte, mindketten őszinték voltak, de egyúttal arra kérte az őt kérdező Papp Gergelyt, hogy a részletekbe inkább ne menjenek bele, mert szerinte jobb ez így neki és Takátsnak is. A beszélgetés során egyébként többször is kerülőválaszokat adott, és látványosan próbálta megkerülni a többi áldozatra vonatkozó kérdéseket.

Teljesen természetes, hogy ezen én sem tudtam átlépni. Minden reggel azzal keltem fel, hogy bizonyítanom kell, hogy tisztességes tagja vagyok a társadalomnak.

Kisst arról is beszélt, felkavarta Takáts múlt szombati nyilatkozata, de úgy érzi, áldozatuk korrektül mesélte el a történteket. Szepesi Niki botránykönyvére hivatkozva jó pedagógusnak és jó edzőnek nevezte magát, és arra is kitért, hogy "buta dolog" lett volna, ha győzelmeit a szexuális erőszak miatt visszautasította volna.

Kiss az interjú végén arról is beszélt, nem hagyja el az országot, hiába tanácsolták ezt neki többen is. Százhalombattán folytatja az életét. “Vannak dolgok, ami elől úgysem tud elmenekülni az ember.” A találkozó után kézen fogva távozott a vele mindvégig kitartó feleségével.

A teljes adást itt lehet megnézni: