Medgyessy Péter: Való igaz a tanácsadói szerződés az Alstommal

2016.04.26. 10:18 Módosítva: 2016.04.26. 10:20
A jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet, azért írt az Alstomtól kapott pénzről a Magyar Idők - így látja Medgyessy Péter volt miniszterelnök, aki az Indexnek ugyanakkor nem tagadta, hogy az egyik érdekeltsége pénzt kapott a korrupciós ügybe keveredett Alstomtól. Szerinte nincs semmi kirívó az Alstommal kötött szerződésben.

Való igaz, hogy tanácsadói szerződése volt cégem utódjának az Alstommal

– reagált nyilatkozatban az Indexnek Medgyessy Péter volt miniszterelnök, miután a Magyar Idők kedden arról írt, hogy az egyik érdekeltsége pénzt kapott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól. A Magyar Idők írt arról, hogy két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott Medgyessy Péter családi cégéhez 2007-ben és 2008-ban (Medgyessy ekkor már nem volt miniszterelnök, ő 2002 és 2004 között kormányzott).

Medgyessy szerint "a díj a cég árbevétele volt, amely után adózott és kilenc ember több éves munkájának ellenértéke". Vagyis Medgyessy nem tagadta, hogy valóban ennyi pénzt utalt az AssistConsult Kft-nek.

Semmi kivetnivaló nincs benne, és nem kirívó a szakmában.

Medgyessy nem kívánt részletesen reagálni a Magyar Idők cikkére, szerinte abban "nem vádak fogalmazódtak meg, hanem csúsztatások, melyeknek jelentőségük nincsen, ezért azokkal nem foglalkozom". A volt miniszterelnök úgy véli, hogy

a Magyar Időkben megjelent cikk gyenge próbálkozás az MNB alapítványi botrányokról való figyelemelterelésre.

A Magyar Idők cikke a parlamentben is téma volt kedd reggel. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta napirend előtt, hogy "a demokráciánk 25 éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád nem ért, Medgyessy Péternek el kell számolnia ezekkel az összegekkel". Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára pedig azt mondta, hogy ki kell és ki fogják vizsgálni, hogy ez a pénz "milyen módon kötődik ez a baloldali kormányzásához", teljes körű vizsgálatot tartanak, amely érinteni fogja a baloldali miniszterelnököket és az akkori főpolgármestert is.

Medgyessy Pétert a miniszterelnöksége idején nem érte korrupciós vád, ellenkezőleg: ő vádolta meg ezzel a kisebbik koalíciós pártot, az SZDSZ-t. A távozása is éppen ehhez a nyilatkozathoz köthető, "az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel" – mondta a Népszabadságnak. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök pedig ezután vetette fel, hogy tárgyaljanak új miniszterelnökről a szocialistákkal. 

Medgyessy tíz év elteltével sem akarta megnevezné az Indexnek, hogy milyen korrupciós ügyekre célzott, de azt mondta, hogy szerinte Kovács László akkori MSZP-elnök, illetve Kuncze Gábor pontosan tudták, tudják, mire gondolt: "ha intelligens emberek, akkor tudták. És ők intelligens emberek" – mondta akkor a volt kormányfő.