Iskolákat vettek körbe a tiltakozó tanárok

HUS 9169
2016.03.30. 07:51 Módosítva: 2016.03.30. 12:52
Reggel nyolc órától kilencig több tucat iskolában leállt az oktatás, a tanárok polgári engedetlenséggel tiltakoztak az oktatási rendszer ellen. Pukli István bejelentette, hogy tárgyalóasztalhoz hívják a kormányt, és ha nem hajlandó leülni velük, újabb akciók lesznek. Van, ahol fát ültettek, szemetet szedtek, máshol élőláncot alkottak az iskola körül.

Egy órán keresztül felfüggesztették a tanítást az ország számos iskolájában a tanárok reggel 8 és 9 óra között, hogy így tiltakozzanak a jelenlegi oktatási rendszer ellen.  A tiltakozó akció konkrét formája változó volt: több helyen kimentek az iskola elé szemetet szedni, máshol fát ültettek vagy egyszerűen csak élőláncot alkotva körbeölelték az épületet. 

Pukli: Nem hagyjuk, hogy a rendszer szétszedje az iskoláinkat!

Pukliék most már tárgyalnának a kormánnyal

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium előtt, amelynek vezetője az egyik kezdeményező, Pukli István, több százan gyűltek össze, de diákok alig vannak – jelentette tudósítónk. Pukli azt mondta, hogy ők kérték meg a diákokat, hogy ne jöjjenek az iskola elé, mert „minden híreszteléssel ellentétben” nem akarják belerángatni őket az akcióba. A most elmaradó első órákat is átszervezték. A Telekinél tüntető pár tucat diák teljesen önszántából érkezett.

Pukli szerint országosan 250 iskola csatlakozott az akcióhoz, de szerinte sokan tartanak a következményektől, ezért maradnak ki. Pukli 8 óra után felolvasta a 12 pontos követelésüket, majd arra kérte a résztvevőket, hogy alkossanak élőláncot, és vegyék körbe az iskolát. Ez máshol is megtörténik.

Pukli azt is bejelentette, hogy a Civil Közoktatási Platform tárgyalóasztalhoz hívja a kormányt.

Két hetet kapnak a tárgyalások megkezdésére, különben további akciókra lehet számítani!

Pukliék tehát kétoldalú tárgyalást akarnak, a köznevelési kerekasztal azért nem felel meg nekik, mert abban számos más szervezet is részt vesz.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke közben kijelentette az M1-en, hogy tartós eredményt csak tárgyalásokkal lehet elérni; ezért azt kéri, hogy azok, akik valóban szakmai megoldást keresnek, csatlakozzanak a köznevelési kerekasztalhoz.

Több száz iskolában tüntettek

Néhány iskolából ilyen helyzetjelentéseket kaptunk:

  • 8-ra bejött a matektanár, hogy ő bizony engedetlen, és nem tanít. És ki is ment a teremből azzal, hogy bármit csinálhatunk, csak maradjunk csendben, de lehetőleg gondolkodjunk el ezen, hogy miért sztrájkolnak, és hogy mi a baj a mai Magyarországgal és oktatási rendszerével. (Kaposvári Gimnázium, 10. évfolyamos tanuló)
  • 6 osztály elindult szemetet szedni. Néhány szülő elindult velük. Mi kb. 20-an a suli előtt vagyunk. A falon a 12 pont és egy papír a javaslatoknak. (IV. kerület, Homoktövis utcai Általános Iskola)
  • Az utcán a bejáratnál tíz szimpatizáns gyűlt össze. A tanárok közül hatan kijöttek a szünetben tíz percre, de így is felírták a nevüket. A tanulóknak megtiltották, hogy kijöjjenek a demonstrálókhoz. (Kosztolányi Gimnázium, I. kerület)
  • Érden a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában 50 fő és egy rendőrautó van.
  • Kaptunk Bács-Kiskun megyéből egy ilyen üzenetet is: „Nálunk 4 tanár kiállt a suli elé, az igazgató megtiltotta a gyerekeknek hogy kimenjenek, idézem: A gyerekeknek nincs joguk ahhoz hogy politizáljanak!”
  • Székesfehérváron a Teleki Blanka Gimnázium részt vett a polgári engedetlenségi akcióban. (Orbán Viktor is a Teleki diákja volt, illetve Sipos Imre ezt az iskolát vezette, mielőtt tankerületi igazgató, majd helyettes államtitkár lett.) Szülők, tanárok közösen álltak  (egyszerre kb. 50 fő) a gimnázium épülete előtt, a diákokat megkérték, hogy ne menjenek ki, ne adjanak támadási felületet, nekik megtartották az órákat. 
  • A nem állami, hanem egyházi fenntartású Budapest Fasori Evangélikus Gimnáziumban reggel három diák tiltakozott szolidaritásból. Őket az igazgató utána kérdőre vonta, és forrásunk szerint azt is szóvá tette, hogy egy ilyen "konzervatív egyházi iskolában" miért propagálnak a "más életszemléletet" kockás inggel és kokárdával.

Több tucat fotót is kaptunk az akcióban részt vevő iskoláktól, ezeket a saját képeinkkel együtt a következő galériában nézhetik meg. Köszönjük a fotókat!

De sok iskola semmilyen szinten nem csatlakozott a tiltakozáshoz. Orosházáról például azt írta egy olvasónk, hogy az ott található egyik nagy iskola, a Tisza Kálmán Szakképző Iskola (1000 tanuló, 80 tanár) egyáltalán nem mozdult meg, „amiben az érdektelenség és az egzisztenciaféltés egymást erősítve játszhatott közre”.

9 órakor véget ért

Az akció egyórás volt, 9 óráig tartott. Az oktatás ezután mindenhol a szokott módon folytatódik. A Teleki Blanka előtt így ért véget a polgári engedetlenség:

Így ért véget a sztrájk

A csatlakozó iskolákat itt gyűjtötték egy folyamatosan frissülő térképen. A tanárokon kívül szülők, diákok, szimpatizánsok is az iskolák elé vonultak, a Facebookon háromezernél többen ígérték, hogy ott lesznek az eseményen.

Az MSZP kitűzte a kockás kokárdát Parlamentre 

Az MSZP is akcióval fejezte ki szolidaritását a tiltakozók mellett. Kunhalmi Ágnes és Korózs Lajos szocialista képviselők reggel kitűzték a kockás kokárdát a Parlament épületére. 

Korózs Lajos képviselőtársammal most tettük ki a parlamentre a hatalmas kockárdánkat szolidaritásunkat kifejezve a demonstráló pedagógusokkal és szülőkkel.

Közzétette: Kunhalmi Ágnes – 2016. március 29.

Budapesten a Lánchídnál az Alagút tetejére kora reggel kitűzött egy sztrájk feliratot a Magyar Szolidaritási Mozgalom.

Sztrájk felirat az alagútnál

A vasutasok egy része is beszállt a pedagógusok harcába, hat városban, több iskola előtt tüntettek kockás ingben az egyórás sztrájkot folytató tanárok mellett – írta közleményben a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Napközben a lehetőségeik szerint kockás ingben, de legalább egy kitűzővel jezik a vasutasok: támogatják a pedagógusok harcát - írta a VSZ.

Nem sztrájkról, hanem polgári engedetlenségről van szó (a tanártüntetés jogi hátteréről itt írtunk részletesen). Vagyis a tanárok törvényt sértenek elvi okokból, és ennek a következménye figyelmeztetés, jutalomból való kizárás vagy szélsőséges esetben elbocsátás is lehet.

Nem kell félni a retorzióktól

Eddig és ezután sem fogja semmilyen retorzió érni a pedagógusokat, amiért részt vesznek a engedetlenségi akcióban, mondta szerda reggel a TV2 reggeli műsorában Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Palkovics László oktatási államtitkár is korábban azt mondta, hogy nem kell félnie senkinek, a következmény maximum annyi lesz, hogy be kell pótolni az elmaradt órát. De erről a tankerületi vezetők döntenek.  

Az egyórás munkabeszüntetést március 15-én jelentette be Pukli István, a zuglói Teleki Blanka gimnázium vezetője.  A tantestületeket arra kérték, hogy március 30-án reggel nyolc és kilenc óra között menjenek ki az iskolák elé, így követelve változást az iskolákban.