A PSZ nem lesz ott a Köznevelési Kerekasztalon, a bojkottot hirdető PDSZ viszont benéz

2016.02.08. 16:33 Módosítva: 2016.02.08. 17:06

Nem túl jók az előjelek a holnapra meghirdetett köznevelési kerekasztalra, amit Balog Zoltán azután hívott össze, hogy a miskolci Herman Ottó Gimnázium által elindított tiltakozás országos méreteket öltött. A nagyobb pedagógus szakszervezet korábban ígérte magát, de nem megy el az egyeztetésre, a kisebb PDSZ viszont ott lesz, holott korábban bojkottot hirdetett a résztvevők miatt.

Korábban Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetője azt mondta, ha hivatalos felkérést kapnak, részt vesznek a köznevelési kerekasztalon. Hétfőn azonban úgy döntöttek: nem mennek el a keddi alakuló ülésre.

A szakszervezet a  sztrájkbizottság tagjaként ugyanis tárgyalásban van az Emberi Erőforrások Minisztériumával. E folyamat részeként pénteken tartanak plenáris ülést, erre akarnak koncentrálni.  Galló Istvánné az MTI-nek azt mondta:    ezen a pénteki ülésen nyilatkoznia kell a tárcának a korábban megfogalmazott 25 pontról, és a vállalásokat írásba kell foglalnia. A Pedagógusok Szakszervezete mindenképpen megtartja a szombati demonstrációt a fővárosban.

A másik érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont ott lesz a keddi kerekasztalon, holott korábban bojkottot hirdetett ellene. Mendrey László, a PDSZ elnöke az Indexnek azt mondta: először nem kaptak meghívót a kerekasztalra, ez azonban később megérkezett. Továbbra sem tudják, kik lesznek ott a holnapi egyeztetésen, de erről csak úgy tudnak meggyőződni, ha elmennek, mondta Mendrey. "Pogácsát eszegetni és vizet gereblyézni azonban nem fogunk ott maradni", mondta.

A PDSZ korábban azért szólított fel a Köznevelési Kerekasztal bojkottjára, mert szerintük pont azokat nem hívták meg oda, akik ismerik az iskolák mindennapi gondjait. Meghívót kapott viszont a  Magyar Tudományos Akadémia, Fekete György Magyar Művészeti Akadémiája és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A PDSZ szerint ez azt jelezte, hogy a miniszter nem szeretné megoldani a közoktatás gondjait, és olyan szervezeteket hívott meg, amelyek a kormány álláspontját támogatják. 

A köznevelési kerekasztal megalakítását január 23-án jelentette be Balog Zoltán. A nyílt levelet író és Miskolcon többezres tüntetést is kiváltó Herman Ottó Gimnázium képviselői nem lesznek. A meghívottak a következők:

  • Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet
  • Eszterházy Károly Főiskola
  • Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
  • Országos Köznevelési Tanács
  • Pedagógusok Szakszervezete
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
  • Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
  • Nemzeti Pedagógus Kar
  • Nemzeti Ifjúsági Tanács
  • MTA Közoktatási Elnöki Bizottság
  • Magyar Művészeti Akadémia
  • Nagycsaládosok Országos Egyesülete
  • Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége.