Szerdáig maradhat a taxisblokád

IMG 5418
2016.01.18. 16:01 Módosítva: 2016.01.18. 21:21
Teljesen lezárták egy időre az autók és a tömegközlekedés elől a Bajcsy-Zsilinszky utat azok az Uber miatt demonstráló taxisok, akik hajnal óta tüntetnek a belvárosban. Az Uber betiltásának konkrét időpontjára próbálnak egyértelmű ígéretet kicsikarni. Egy-egy sávot a József Attila utcán, az Andrássy úton, majd végül negyed hétkor a Bajcsy-Zsilinszky úton is szabaddá tettek a rendőrök felhívására. A taxisok a rendőrségnél bejelentették, hogy szerda éjfélig demonstrálnának.
  • Lezárták a Deák tér környékén a Bajcsy-Zsilinszky utat, az Andrássy utat és a József Attila utcát a hajnal óta a belvárosban demonstráló taxisok.
  • Először a József Attila utcán, az Andrássy úton, majd végül negyed hétkor a Bajcsy-Zsilinszky úton is egy-egy sávot elérhetővé tettek a forgalomnak a taxisok a rendőrök kérdésére. A rendőrök ellenkező esetben oszlatást ígértek (a felhívás a Police.hu-n megjelent). Korábban volt, hogy teljes szélességében lezárták az utakat.
  • A taxisok az Uber betiltásának konkrét időpontjára akarnak kicsikarni egyértelmű ígéretet. Addig akarnak tüntetni, amíg a számon kérhető ígéret nem hangzik el illetékes tárgyalópartner szájából.
  • A demonstráció eredetileg kedd reggel nyolcig tartott volna, de a taxisok végül bejelentették, hogy szerda éjfélig maradnak. A rendőrség jelezte, gondoskodik a forgalom tereléséről.
  • Az elkerülő útvonalakon a délutáni csúcsforgalomban nagy dugó alakult ki, így a Szabadság hídon, a Rákóczi úton és a Kiskörúton is feltorlódott a forgalom.

Nem hozott eredményt a tiltakozó taxisok főpolgármesterrel folytatott találkozója. A Városházán egy négyfős küldöttséget fogadott Tarlós István, ám továbbküldte őket azzal, hogy nem illetékes az ügyben. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői, más témájú sajtótájékoztatóján a Parlamentben elmondta: mindenkivel konzultálnak, és a közlekedési államtitkárság már több alkalommal is egyeztetett a taxisok képviselőjével. Mérlegelni fognak minden javaslatot, és a kormány szerdai ülésén tárgyalja a taxisok ügyét, tette hozzá. Az NFM közleménye szerint

A kormány a szabályosan dolgozó taxisok oldalán áll.

Tarlós: A fővárosnak nincs hatósági eszköze

Tarlós István főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, korábban azért módosították a taxisrendeletet, hogy a városban megszűnjön az előző tizenöt évre jellemző "felfordulás" és "békésebbek" legyenek a taxisok munkakörülményei. Közölte: az Uber-sofőrök a taxisrendelet előírásainak nem felelnek meg, és a főváros célja a kormánnyal együttműködve az, hogy a rendeletet mindenki betartsa. Hozzátette ugyanakkor, a fővárosnak nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége arra, hogy az Ubert betiltsa vagy lekapcsolja, a szabályokat be nem tartó "vadtaxisokat" kiszorítsa.

Ön is arra jár?

Küldje képeit, videóját, sztoriját a tema+taxisblokad@mail.index.hu címre!

Az Árpád-híd lábánál is rendőrautókat látott munkatársunk, úgy tűnik, a hidakat őrzi a rendőrség, hogy nehogy máshol is le tudják zárni a taxisok a forgalmat.

Tudósítónk szerint Karvaly a beceneve annak a veterán taxisofőrnek, aki beült a kilences busz elé, amikor társai már elengedték volna a tömegközlekedést a Bajcsy Zsilinszky úton. Végül  kollégái kísérték ki a busz útjából. Később ő ment el a Teve utcába a tüntetés meghosszabbítását bejelenteni, ott voltunk vele a kocsiban és elmondta, mi a baja az Uberrel.

A BRFK hétfő esti közleményében azt írta, a rendőrség a szervező 2016. január 18-án 18 óra 50 perckor a demonstráció folytatására vonatkozó bejelentésével kapcsolatban egyeztetést folytat. Azután kedd hajnalban a BRFK közölte

A rendőrség  gondoskodik a forgalom tereléséről és irányításáról.

A rendőrség a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út és Andrássy út kereszteződésénél "forgalomsegítéssel biztosítja a közlekedés folyamatosságát". A kereszteződésnél taxik kedden is egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat - olvasható a Police.hu oldalon.

Hajnalban indult

Szerdáig jelentették be

A 11 órára bejelentett tiltakozás – amely váratlanul már hajnalban elindult a Deák térnél – a Városházánál így furcsán ért véget, a sajtónak érdemben nem nyilatkozó, még a nevüket is titkoló küldöttség a folytatásról egyeztetett. Láthatóan spontán, szervezetlenül haladt a tiltakozás további lépésének kidolgozása.

Az Uber ellen fellépő taxisok megunták, hogy fél éven át ígéreteket kaptak, és miközben több országban, több európai nagyvárosban be is tiltották az alternatív személyi fuvarozást biztosító Uber applikáció alkalmazását, addig Magyarországon ez ellen érdemben nem történt semmi.

Ha Varga Misi nem áll szóba velünk, mindent lezárunk a picsába.

– mondta egy taxis az Indexnek. A tiltakozás este nyolc óráig van bejelentve, de a taxisok készek tovább is tüntetni, ha érdemben nem tárgyal velük senki.

Ne bújjon ki az Uber a taxisrendelet alól

A taxisok a helyszínen elmondták, nem szeretik az Ubert, de működhet, ha nem teszik számára lehetővé, hogy kibújjon a taxisrendelet előírásai alól. Volt, aki elismerte: ha nem változik a helyzet, akkor maga is az Uberre vált, és úgy fogja szállítani az utasokat, a fix tarifa alatt, kevesebb korlátozással, mint amilyen most taxisként vonatkozik rá. (Igaz, a taxisrendeletet maguk követelték ki.) Van, aki már tud is olyan egykori taxisról, aki átállt az applikációra. A taxisok szerint azonban a főváros ezzel hosszú távon rosszabbul jár, és a fuvarszervező cégek is, mert nem lesz bevételük.

Az Uber szerint a hétfői budapesti taxisdemonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, amely figyelembe veszi az új technológiák jelenlétét és pozitív hatását – derült ki a szolgáltató MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Dühös taxisok a Bajcsy-Zsilinszky úton
Dühös taxisok a Bajcsy-Zsilinszky úton
Fotó: Bődey János

Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás 68 országban, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és – a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt – komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi szolgáltatásnak szerte a világban. (A cég nemzetközi helyzetéről itt olvashat bővebben.)

Megszólalt az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége

A digitalizáció eredményeként egyre gyakrabban merülhetnek fel a hétfői taxis tüntetéshez hasonló esetek, ennek elkerülése érdekében mielőbb szükség van a megosztáson alapuló gazdaság általános szabályozására az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint. A szövetség az Uberrel kapcsolatos konkrét ügyet nem kívánta kommentálni, azonban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy szorgalmazza a megosztáson alapuló közösségi gazdaságra (sharing economy) vonatkozó általános szabályozás létrehozását.

Ennek egyik alappillére az azonos vállalkozási feltételek megteremtése és az új üzleti modellekre is alkalmazható szabályrendszer kialakítása. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben a sharing economyban gyakori, hogy az eddig gazdasági társaságok által végzett tevékenységeket magánszemélyek is ellátják, de nem feltétlenül főállásban. Ennek a jelenségnek az adózási és működési kérdései pedig mindenképp tisztázandóak. A technológiai fejlődéssel szembemenő szabályozások nem csak az adott szolgáltatást, de a teljes gazdaságot is lassítják, ezért is fontos, hogy Magyarország készüljön fel a megfelelő keretekkel, legyen szó személyszállításról, utazásról, vendéglátásról, egészségügyről vagy oktatásról, mutatott rá a szövetség.