Átverős kérdéssel népszavazhatunk a vasárnapi zárva tartásról

D  NL20150308002
2015.11.13. 14:53
Az MSZP-nek továbbra sem sikerül átvinni a vasárnapi boltbezárásról szóló népszavazási kérdését a választási bizottságon. Az NVB hitelesítette Simonné Gercsényi Gabriella népszavazási kérdését, amely annyiban becsapós, hogy az igen válasszal a vasárnap zárva tartást támogatja a választó. Persze, előbb még össze kell gyűjteni 200 ezer aláírást, hogy valóban kiírják a népszavazást.

Újabb pontjához érkezett a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kabaré. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ugyanis hitelesítette Simonné Gercsényi Gabriella népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. Simonné kérdése az lenne, hogy

Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?

Ahogy azt korábban megírtuk, a magánszemélyként kérdést benyújtó Simonné másodpercekkel előzte meg az MSZP-t, akik azt állították, hogy Simonnét a háttérből tájékoztatta valaki. Ő maga cáfolta ezt a kérdésünkre, mint mondta, a kérdése egy civil kezdeményezés, „nincs pártkötődésem, nem harcolok senkivel”. Állítása szerint azért nyújtotta be, mert azt szeretné, hogy azok is megszólalnának egy népszavazáson, akik támogatják a törvényt.

Az RTL Klub viszont azt is kiderítette, hogy ki ez a szerencsés magánszemély. Simonné Gercsényi Gabriella a Fejér megyei Tordason él, és miközben éppen arról akar népszavazást indítani, hogy milyen jó a vasárnapi boltzár, ő maga egy olyan bolt tulajdonosa, amelyik nyitva lehet vasárnap is, hiszen a család üzemelteti.

Az MSZP lemaradt

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?

Ezt a kérdést az MSZP tette volna fel az embereknek, de a bizottság nem hitelesítette.

Az indoklás szerint a Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese által kerek 30 másodperccel később benyújtott kérdés "azonos tárgyú kezdeményezésnek" tekinthető, ezért a választási bizottság elnöke elutasításra javasolta.

Az NVB ezzel megint hozta a papírformát, hiszen az új szabályok alapján már másodszor buktattak ki egy, az ellenzéki párt számára politikailag előnyös népszavazási kérdést. 

A korábbi tapasztalatokból okulva az MSZP a vasárnapi zárva tartás kérdésével most megpróbált körültekintően eljárni. Harangozó több munkatársával már hajnalban odaállt az NVB épületének kapujához, hogy biztosan senki se előzze be, amikor a Kúria egy korábbi kérdésről jogerősen véleményt mond. A szabályok szerint ugyanis csak akkor lehet beadni az újabb kezdeményezést, ha nincs több hasonló tárgyú népszavazási kezdeményezés.

Hogyan előzte meg az MSZP-t?

Az NVB ülésén levetítették az irodaépület kameráinak felvételét. Ezen az látszott, hogy a várakozó MSZP-sek október 20-án 10 órakor kapták a telefont, hogy kikerült a Kúria oldalára a kezdeményezés benyújtása előtt szabad utat nyitó döntés. Vélhetően a telefonbeszélgetést hallhatta meg Simonné és segítője, akik akkor már szintén az irodaház előterében várakoztak. A segítő ekkor odament az érkeztető pecsételőhöz, és mégiscsak beelőzte a szocialistákat.

A bizottság tartalmi elemzése érdekes módon azt olvasta ki Simonné „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?” kérdéséből, hogy az az üzletek számára tenné lehetővé, hogy döntsenek a zárva tartást illetően. Azaz egy olyan érvényes és eredményes népszavazást követően, amikor a nemek nyernének, a törvény nem írná elő kötelezően a vasárnapi zárva tartást, hanem lehetővé tenné a választást. A szocialisták kérdése viszont a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalmának teljes körű megszüntetését eredményezné.

Simonnének most már csak 200 ezer támogatói aláírást kellene összeszednie, hogy tényleg népszavazást tarthassanak az által bevitt kérdésről. Ha azonban az aláírások gyűjtése valamilyen oknál fogva nem indulna meg, ismét hónapok megmehetnek el, amíg újra szabaddá válik a pálya egy újabb kérdésfeltevésre.