Az összes rendőrt letartóztatták a záhonyi határállomáson

2015.10.20. 09:43

A Központi Főügyészség kedd reggeli sajtóközleményéből kiderült, hétfő hajnalban a záhonyi határátkelőt azért kellett lezárni, mert óriási razziát tartottak a már régóta a korrupció fészkének tartott állomáson. Ennek során

39 házkutatást tartottak, 30 rendőrt hallgattak ki gyanúsítottként, 21 embert vettek őrizetbe.

Az egyik útlevélkezelőt úgy érték tetten, hogy az alsónadrágjából 950 eurót halásztak elő. Ezenkívül még a különböző helyszínekről több millió forintot és több ezer eurót foglaltak le az ügyészek. A gyanúsítottak közül többen még a helyszínen beismerő vallomást tettek. 

A nyomozás megállapította, hogy a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök rutinszerűen követeltek 20-tól 100 euróig terjedő kenőpénzt az áthaladóktól – nyilván azoktól, akiknek volt félnivalójuk egy esetleges ellenőrzésen. Ez a gyakorlat úgy zajlott, hogy az utasok az útlevélbe simítva adták át a pénzt a határrendészeknek, akik azután az alsónadrágjukban – a hölgyek a melltartójukban – rejtették el a bankjegyeket. A határrendészek alkalmanként a vonatkozó szabályoktól eltérően léptettek be, illetve léptettek ki külföldi állampolgárokat.

A mostani akcióval szinte nem maradt ember a záhonyi határrendészeten, aki ne került volna az ügyészség radarjára. Augusztusban a határátkelőhely állományából 11 ember ellen már indult eljárás cigarettacsempészet gyanújával. Júliusban tizennyolc vámost és három civilt fogott el a rendőrség a TEK segítségével. Az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a záhonyi határon folyó cigarettacsempészetben.