Orbán: A menedékkérők egy hadseregre hasonlítanak

D KOS20151002002
2015.10.02. 08:18 Módosítva: 2015.10.02. 08:35

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentett a nemzetközi helyzetről.

El nem mondott történetek

Orbán szerint nagyon hiányoznak egyes információk a menekültekről. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy vannak bizonyos el nem mondott történetek az amerikai sajtóban. Például, hogy mekkora embercsempészhálózat épült a menekültekre. Vagy például azt sem ártana tudni, hogy

a bevándorlók 80 százaléka fiatal férfi. Inkább hasonlítanak egy hadseregre, mint menedékkérőkre. Iskolázatlanok, többségük csak arabul beszél.

-mondta a miniszterelnök, aki szerint a menekültek veszélyt jelentenek az európai kultúrára: "Ha beengedjük őket, megfosztjuk a saját gyerekeinket attól a lehetőségtől, amiért mi, a szüleink és a nagyszüleink dolgoztak Európában". 

Mocorgás Orbán fejének hátsó fertályán  

Az ENSZ-gyűlésen az európai vezetők közül egyedül Málta állt ki teljes mellszélességgel a világkvóták bevezetése mellett, idézte fel Orbán a New Yorkban történteket. Szerinte a többi európai ország továbbra is azt a kétarcú politikát folytatja, amit eddig is. 

A világkvótákkal kapcsolatban neki is mást mondtak a tárgyalóteremben, mint a folyosón. De hogy mit súgtak a fülébe a folyosón, azt nem árulta el. 

"Az nem járja, hogy az USA nem fogad be, vagy csak 10-15 ezer menekültet. Az nem járja, hogy Izrael egyáltalán nem fogad, Ausztrália egyáltalán nem fogad, a gazdag arab országok hezitálnak, és mindenki Európára tekint, mert valaki ebbe az irányba indította el a menekülteket", mondta. 

Saját bevallása szerint, Orbán fejének hátsó részén mocorog valami, mert túl hirtelen, és túl szervezetten jönnek a menekültek Európa felé, de ezzel a gondolatkörrel majd csak akkor akar foglalkozni, ha sikerült megoldani a helyzetet. 

101 országból jöttek Magyarországra 

A miniszterelnök szerint két részre osztható a jelenlegi probléma: egyrészt nagyon sok ember jön, másrészt erre nincs egységes válasz. 

"Egyesek folyton a szírai háborús következményekről beszélnek, pedig Magyarországra 101 országból érkeztek, tehát világjelenségről van szó."

Azt is problémaként látja, hogy a világ vezetői között sincsen egyetértés arról, hogy mit kellene tenni Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Líbiában. Orbán szerint ezekben az országokban megbuktat a nemzetközi politikák. 

Nekünk nem kell osztanunk az észt a nagyhatalmaknak, de talán nem gond, ha kimondjuk az igazat

Felidézte, hogy a lengyel elnök személyesen járt a háborús övezetek menekülttáboraiban, és szerinte 10 millió ember tervez elindulni. Orbán itt megjegyezte, hogy a menekültek áldozatok is. A saját kormányaik és a nemzetközi politikák áldozatai. 

A horvát miniszterelnök a szocialista internacionálé megbízottja

Orbán hosszabban beszélt a horvát-magyar kapcsolatról is. Azzal vezette fel, hogy lényegében Horvátország az egyetlen szomszédunk, akivel történelmileg jó a kapcsolatunk, "már-már barátságról is beszélhetünk."

Orbán hangsúlyozta, hogy ő egyszer sem szól se oda se vissza a horvát miniszterelnöknek, majd lényegében külföldi ügynöknek nevezte.

Azt mondta, hogy szerinte vannak a diplomáciának bizonyos szabályai, amiket nem érdemes áthágni, mert rövid távon hasznosak lehetnek, de hosszabb távon a nép issza meg a levét. Majd a következőt mondta:

Amit a horvát miniszterelnök mond, azt ne tekintsük a horvát nép véleményének. A horvát miniszterelnök és pártja a szocialista internacionálé megbízottja, akinek az a dolga, hogy támadja Magyarországot. 

A megfogalmazás azért is érdekes, mert Orbán rendesen nyomatékosítja a megszólalásait azzal, hogy amit mond, "az a magyar álláspont".

Jobb egy egész Rogán, mint egy fél

Esett néhány szó belpolitikai kérdésekről is. Orbán még nem tudja, ki lesz az egészségügyi államtitkár, de szerinte nem is neki kell tudnia, hanem majd Balog Zoltánnak, aki több névvel fog érkezni a ma kettőkor tartott kormányülésre. 

Elmondása szerint, Orbán mindig is azt szerette volna, ami most történik a kormányban, azaz, hogy megkapja Rogán Antalt: "Ahhoz, hogy a kormányzat jól működjön, nagyobb segítségre van szükségem, mint korábban." Szerinte Rogán ugyanazt fogja csinálni, mint eddig, csak teljes állásban. Eddig irányította a frakciót, és a miniszterelnök politikai munkáját koordinálta. 

Rogán Antal miniszter úr - most már lassan mondhatom így - két munkát csinált korábban. Nagyon vártam már, hogy egész embert kapjak

- hangzott el a zárszó.