Dübörgött a törvénygyár az utolsó ülésen

2010.07.23. 01:07 Módosítva: 2010.07.23. 12:00
Az országgyűlés a nyári szünet előtti utolsó ülésén 14 törvény módosításáról döntött, Kövér Lászlót választották házelnökké, Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt alkotmánybíróvá. Megszavazták a 29 pontos gazdasági akciótervet, a bankadó bevezetését, de az utolsó pillanatban nem adtak felmentést a 2007 közepe után alakult biztosítóknak. Döntöttek a médiacsomag egyik eleméről, az új médiahatóság felállításáról is.
  • Orbán értékelt - Az országgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülésén napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor értékelte az elmúlt közel két hónapot. Az ideológiák nélküli, de értékek által vezérelt kormányzásról, a mindenki számára nyitott nemzeti centrum politikájáról beszélt. Mint mondta: nem egészen két hónap alatt több és jelentősebb változást hajtottak végre, mint elődeik nyolc év alatt. Több tabut sikerült megtörtni: bevezetik a bankadót, adócsökkentést készítenek elő, kisebb lesz a parlament 2014-től, elszámoltatással küzdenek a korrupció ellen.  Az IMF-fel nem kötnek új szerződést, de betartják az idei 3,8 százalékos hiányt. Ősszel a szociális biztonság megerősítésére koncentrálnak. Az MSZP szerint dilettantizmus, kapkodás, szegényellenes politika jellemezte a kormány politikáját. Az LMP szerint a kormány a gazdagokat és a külföldi tőkét támogatja.
  • Adótörvények - Az Országgyűlés elfogadta az adó-salátatörvényt. Az adócsomag a kormány 29 pontos akciótervének velejét adja, ebbe a törvénybe gyúrta a kabinet a bankadót (ami alól az utolsó pillantban nem kapnak felmentést a 2007 közepe után alakult biztosítók), a társaságiadó-könnyítést, a 98 százalékos adó bevezetést a közszolgák végkielégítésére, a lex-takarítónőt, és az adótörvényeken kívül más jogszabályok átírását is. Így például azt, miszerint kétmillió forintos bruttó bért vezetnek be az állami szférában, eltörlik az államháztartási státustörvényt, betiltják a devizahitelhez kapcsolódó jelzálogjog bejegyzését magánszemély hitelfelvétele esetében és átnevezik a kincstárnoki rendszert. Összességében idén 80 milliárd forinttal növeli az adóterhelést a csomag, amelynek néhány pontja uniós jogba vagy a magyar alkotmányba ütközhet.
  • Új médiahatóság - A Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület összevonása, a NemzetiMédia- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács létrahozása, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, és a Duna Televíziót felügyelő Hungária Közalapítvány kuratóriumának összevonása.
  • Végkielégítések extra adója - Egy alkotmánymódosítás szerint különadó szabható ki a végkielégítésekre , a jó erkölcsbe ütköző magas juttatásokra. A jövőben a bírósági titkárok elsőfokú bírósági hatáskörben szabálysértéseket bírálhatnak el és elzárást is kiszabhatnak.
  • Új házelnök - Kövér László lett az Országgyűlés elnöke, miután Schmitt Pál eddigi házelnök augusztus 6-tól köztársasági elnök lesz. Kövért 304 képviselő szavazta meg (vagyis jóval több, mint a Fidesz-KDNP 263 képviselője), ötven képviselő szavazott nemmel, hatan tartózkodtak.
  • Új alkotmánybírák - Az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta Bihari Mihályt (271 szavazattal) és Stumpf Istvánt (265 szavazattal). Jelölésüket korábban személyesen a kormányfő, Orbán Viktor javasolta.
  • Új OVB-tagok - Az OVB új tagjai: Bordás Vilmos, Bozsóki Éva, Hunyadfalvi Ákos, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Sasvári Róbert, a póttag Székely László. Az országgyűlési határozati javaslatot 244 igen szavazattal fogadta el a Ház, 65 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett. Nemmel szavazott az MSZP és a Jobbik frakciója, továbbá Karácsony Gergely (LMP).
  • Panasztestület - Kozma Ákost választották a Független Rendészeti Panasztestület tagjává. A rendőrség elleni panaszokat kivizsgáló, öttagú testület vezetője Kaltenbach Jenő korábbi kisebbségi ombudsman lemondott posztjáról, így testületbe új tagot kellett választani. Az új elnököt a tagok maguk közül választják.
  • Büntető törvények - A bűncselekményeket elkövető fiatalkorúak is elzárhatók, elzárás szabható ki kis értékű lopásért, hamis hatósági bejelentésért, feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételért, rongálásért is. A jobbikos képviselők nem szavaztak, és felállva, tarkóra tett kézzel jelezték tiltakozásukat a Magyar Gárdát is érintő intézkedés ellen.
  • Kilakoltatási moratórium - A törvény hatálybalépését követő naptól a következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. árpilis 15-ig tart a kilakoltatási moratórium. A parlament egyhangúlag, 351 igen szavazattal fogadta el a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását.
  • Kkv-k ellenőrzésének enyhítése - A kis- és középvállalkozásokat ellenőrző hatóságok  - kivéve az adó- és vámhatóság - első esetben csak figyelmeztetnek a hiányosságokra. A kiszabott bírság nem használható fel az azt kiróvó hatóság működési költségeire. Az ellenzéki frakciók közül a Jobbik támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte az indítványt.
  • Egészségügy - Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet, feladatai más szervekhez kerülnek. Január 1-jéig átmeneti patikaalapítási moratóriumot vezetnek be, hogy újraszabályozzák a gyógyszertárak alapítását.
  • Lex Biszku - Határozatban kérte fel az Országgyűlés a kormányt, tegyen javaslatot arra, hogy a történelem szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumfilmek és történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatala ne legyen minden esetben kizárható személyiségi jogokra hivatkozással. A kérdéssel a Biszku-film miatt foglalkozott az országgyűlés.
  • Lex Borkai. Egy újabb alkotmánymódosítás szerint a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai leszerelésük után három évig nem indulhatnak jelöltként semmilyen választáson.
  • Volt államfők juttatásai -  A volt köztársasági elnököt örökös gépkocsihasználat és kétfős titkárság illeti meg, ha legalább két évig volt hivatalban. Lakása fenntartásáról is az állam gondoskodik.
  • Nemzeti Földalap - Ismét az agrárügyekért is felelős vidékfejlesztési miniszter felügyeli a Nemzeti Földalap (NFA) működését. Az állam első helyen saját magát jelölte meg az elővásárlási és a földhaszonbérleti jog gyakorlójának, azaz minden Magyarországon zajló földügyletbe aktív szereplőként léphet be, amennyiben érdekei megkívánják.
  • Közbeszerzések - A közbeszerzési törvény módosítása a korrupció csökkentésére, a kkv-k helyzetbe hozására, az eljárások olcsóbbá és gyorsabbá tételére, a körbetartozások csökkentésére.
  • Sporttörvény - Megszüntette az Országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot, valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt, és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét. A jövőben a látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát. Törölték az eredeti javaslatból a heti öt kötelező testnevelésórát az általános iskolában, mert erről még egyeztetni kell.
  • Katonaiskolások - Katasztrófavédelmi feladatokra is kirendelhetők a honvédtiszti alapképzésben és a katonai szakképzésben részt vevő hallgatók.
  • Tévédíj átvállalása - A kormány augusztus 1-től átvállalja a televíziók üzemben tartási díjának 2010-re esedékes összegét a vendéglátósoktól és más kereskedelmi vállalkozóktól.  A fizetési kötelezettséget 2007 közepén rótta ki a Gyurcsány-kormány.