Mit csinált Makaón Veres Dobolyi Alexandrával?

2010.02.19. 07:18
Veres János expénzügyminiszter titkárságvezetőjével, Dobolyi Alexandrával sétálgatott Makaó főutcáján. Veres azt is tagadja, hogy külföldön járt volna, Dobolyi szerint hivatalos út volt, ő az európai, Veres a magyar szocialistákat képviselte. Az európai szocialisták és az MSZP viszont tagadja, hogy bárkit is Kínába küldtek volna.

Veres János volt pénzügyminiszter és Dobolyi Alexandra, az MSZP volt európai parlamenti képviselője, Kovács László egykori pártelnök személyes felfedezettje szerepel egy, a Blikkben megjelent, Makaó főutcáján készült fotón. A Blikk kérdésére a két politikus teljesen ellentmondő magyarázatokat adott, Dobolyi Alexandra állításait az MSZP és az európai szocialisták (PES) is cáfolta.

A Blikk azért kereste meg Verest, mert a most a Miniszterelnöki Hivatal keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztosaként dolgozó Veres hivatalos útjai között nem szerepelt a makaói látogatás. "Ha a MEH hivatalos utazási listáján nem szerepel, akkor azt jelenti, hogy nem voltam külföldön" - jelentette ki Veres, akinek Dobolyi most a titkárságvezetője. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint magánúton járt beosztottjával Kínában, Veres terelni kezdett, azt felelte, hogy erre csak személyesen tud válaszolni, mert telefonon nem tudja megítélni, valódi-e a Blikk birtokába került fénykép.

Dobolyi Alexandra - aki karrierje elején végzettségéről füllentett - ezzel szemben hivatalos útról beszélt. "Makaó Kínához való visszacsatolásának 10. évfordulóján voltunk december 17-18-án" - mondta, azt állítva, hogy ő a PES elnökségi tagjaként, Veres az MSZP képviseletében vett részt az ünnepségen.

veres

A Blikk megkeresésére a PES tagadta, hogy bárkit is Kínába küldtek volna az ünnepségre. Az MSZP ugyancsak tagadta, hogy bárki is képviselte volna a pártot a makaói ünnepségeken.