szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Péter atya tavaly nyáron egy videóüzenetben megkérdezte Orbán Viktortól, hogy ki is az a Habony Árpád. Hétfőn ért véget az ügyében indított vizsgálat a Pécsi Egyházmegyénél.

Április elsejétől ismét felveheti a papi reverendát Cseh Péter Mihály atya – közölte kedden a Pécsi Egyházmegye. Az Orbán Viktornak videóban üzenő pap ügyében 2016. július 15-én indult előzetes vizsgálat – emlékeztet a Szabad Pécs.

Cseh Péter Mihály korábban Pécsen, utána pedig Szekszárdon hirdette az evangéliumot. Videoblogjában "körösztény testvéreként" szólította meg Orbán Viktort tavaly nyáron. Hosszasan ismertette, hogyan kell megtudni azt valakiről, hogy kicsoda is valójában, majd feltette a kérdést a kormányfőnek: kicsoda Habony Árpád?

Ezt sokan mások is megkérdezték már a miniszterelnöktől és kormánypárti politikusoktól, de a válaszokból sosem derült ki semmi konkrét a luxuséletet élő tanácsadóról, aki korábban is azt állította már magáról, hogy nem közszereplő.

A videó után a Pécsi Egyházmegye közölte: Cseh Péter Mihály „a világos útmutatásoknak nem vagy nem megfelelő módon tett eleget”, ezért az ügyben Udvardy György megyéspüspök előzetes vizsgálatot indított, és „a botrányok megelőzésére” Cseh Péter Mihályt az eljárás idejére minden nyilvános papi működésétől eltiltotta.

A Pécsi Egyházmegye most közölte, hogy a Cseh Péter Mihállyal szemben indított vizsgálatot március 27-én lezárták, és az nem tárt fel olyan szempontot, amely az atya további papi szolgálatát akadályozná.

Cseh Péter Mihály április 1-jével a baranyai Vásárosdombóra kapott plébániai kormányzói kinevezést. További intézkedésig mindennemű médiaszereplése tiltott – tették hozzá.