szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Andor Szabolcs lett a Szombathelyi Törvényszék megbízott elnöke, annak ellenére, hogy nem is pályázott, és hogy a korábbi elnök pályázatát a bírói kar többsége támogatta.

Andor Szabolcs, a Szombathelyi Járásbíróság elnökhelyettese kapott megbízást egy évre a Szombathelyi Törvényszék vezetésére – jelentette be Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken a vasi megyeszékhelyen. A Vas Megyei Bíróság, később Szombathelyi Törvényszék elnöki posztja 2011 februárja óta nincs betöltve, voltak ugyan pályázatok, de ezek eredménytelenül zárultak, így a tisztséget egy évig továbbra is megbízással töltik be – mondta Handó Tünde a sajtótájékoztatón.

Tájékoztatása szerint a tisztségre hárman pályáztak, Szabó Sándor, a Szombathelyi Járásbíróság elnöke, Pozsonyi János, a korábbi Vas Megyei Bíróság elnökhelyettese, illetve Hoós Tibor, a Szombathelyi Törvényszék jelenlegi megbízott elnöke, aki kollégiumvezető bíró. Handó Tünde azonban – élve jogkörével – a nem pályázó Andor Szabolcs megbízása mellett döntött, mert "a Szombathelyi Törvényszéken is egy nagyobb mértékű, komolyabb megújulásra van szükség".

Ismertetése szerint Andor Szabolcs 1997-ben szerezte diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán, 2001-től polgári szakos bíró, 2005 októberétől a Szombathelyi Városi Bíróság elnökhelyettese, 2009 júliusától pedig címzetes megyei bírósági bíró.

Handó Tünde hangsúlyozta: elismeri Hoós Tibor eddigi munkáját – a pályázat elbírálásakor a kollégiumvezető megkapta a bírói kar többségének támogatását –, neki eddig is nagy terhet jelentett a polgári kollégium munkájának irányítása mellett az elnöki feladatokkal együtt járó mindennapi igazgatási feladatok ellátása.