szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Felkínálták a büntetés-végrehajtás parancsnoki székét Tóth Tamás budapesti főkapitánynak, de a hvg.hu információi szerint nem fogadta el az ajánlatot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetőjét nem értük el, igaz, a vele kapcsolatos híresztelésekről máskor sem nyilatkozott.

Tóth Tamás a kormányváltást követően, 2010 nyarán került az V. kerületi rendőrkapitányság éléről a BRFK élére. A pozíció elnyerését szakmai berkekben többen annak tulajdonították, hogy Tóth Tamás édesanyja befolyásos személy, ugyanis a Fidesz gazdasági dolgait irányítja. A hvg.hu-nak ehhez a véleményhez hozzátették azt is, hogy Pintér Sándor belügyminiszter állítólag nem is örült a főkapitány személyének, de nem tudott mit tenni.

E kezdet után többször is felmerült, hogy Tóth Tamás pozíciója közel sem biztos, de nem is arról beszéltek, hogy menesztenék őt, hanem hogy más, magasabb beosztású helyet kínálnának fel neki. Szerkesztőségünknek többen azt hangoztatták, hogy a közben ezredesből tábornokká előléptetett főkapitány helye biztos, és a háttere miatt addig marad a BRFK első számú vezetője, ameddig akar. Akadt olyan volt rendőri vezető, aki megjegyezte, hogy épp ez a háttér az, ami nehezíti Tóth Tamás helyzetét és megítélését.

Ennek ellenére úgy látszik, a vezetőcsere szándéka továbbra is fennmaradt. A hvg.hu-nak ugyanis többen, belső berkekből és vezető beosztású rendőrök is azt állították, hogy a tavaly nyugállományba vonult büntetés-végrehajtási parancsok, Kökényesi Antal helyét felkínálták Tóth Tamásnak. A tábornok azonban rövid gondolkodás után visszautasította a lehetőséget. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP) így egyelőre az a Csóti András vezérőrnagy irányítja, aki Kökényesi Antal helyettese volt.

Tóth Tamás, 2010-ben
Hernádi Levente

A szerkesztőségünket informálók egységesen azt mondták, hogy a BVOP vezetői székének felajánlása Pintér Sándor belügyminiszter részéről indulhatott, mivel ő már régen saját emberét szeretné a budapesti főkapitányság élén látni. A jelölt pedig nagy eséllyel a mostani megbízott Pest megyei rendőrfőkapitány, Simon Tamás lehet, akit szakmailag elismernek.

Tóth Tamás szakmai munkájával kapcsolatban leginkább az merült fel kritikaként, hogy túlzásba viszi az állomány ellenőrzését, illetve hogy a megbízása óta eltelt időszak alatt, szinte minden kerületi kapitányság vezetőjét lecserélte, ami nem jó sem az állomány számára, sem a munka eredményessége tekintetében.

Egyelőre azonban Tóth Tamás helyzete megingathatatlannak látszik. Minderről szerettük volna megkérdezni a főkapitányt is, azzal együtt, hogy miért nem fogadta el a büntetés-végreghajtási parancsnoki székét, ám a tábornokot többszöri megkeresésünkre sem sikerült elérni.

Cs. B.

Csikász Brigitta Itthon

Statisztika és lustaság: a rendőr megpuhítja a feljelentőt

A rendőrség mindent megtesz a bűnügyek felderítésére – hallani a kormányzat részéről, ám az emberek nem mindig érzik így. A szóbeszéd szerint a rendőrök szabadulni akarnak minden olyan esettől, amelyben a felderítés esélye kicsi. A budapesti főkapitány szerint tűrhetetlen, ha a hivatásosok a kis ügyektől igyekeznek megszabadulni.

hvg.hu Itthon

Zavar a budapesti főkapitány autóvásárlása körül

Új Skoda Octaviakat kaptak a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői, mégis régi, több éves Skoda Octaviajukat használják. A hvg.hu tudomása szerint azért, mert a belügyminiszter nem enged új autóvásárlásokat. Az ORFK ezt cáfolta.

hvg.hu Vélemény

Koncepció nélküli a kerületi kapitányok csereberéje?

Sorban lecserélődtek a fővárosi kerületi kapitányságok vezetői azóta, hogy Tóth Tamás irányítja Budapest rendőreinek munkáját. A cserék nagy része információink szerint egyszerűen azért történt, mert Tóth mindenhol a saját embereit akarja látni. Ennek ellenére akadt már olyan hű ember, akinek szintén távoznia kellett. Ez pedig szakmabeliek véleménye szerint azt jelzi, hogy a csereberékben semmi koncepció nincs.

hvg.hu Itthon

Elvették a budapesti főkapitány autójának forgalmiját

Elvették Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány szolgálati autójának a forgalmiját Zala megyében, miután le voltak sötétítve a jármű ablakai, ami nem engedélyezett – tudta meg a hvg.hu. A főkapitány, mint a rendőrség közölte, vállalja a szabálysértés elkövetésének következményeit.

MTI Itthon

Tóth Tamás az új budapesti rendőrfőkapitány

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) keddi tájékoztatása szerint Schmitt Pál köztársasági elnök november 1-jei hatállyal dandártábornokká léptette elő, Pintér Sándor belügyminiszter pedig kinevezte Budapest rendőrfőkapitányának Tóth Tamás eddigi megbízott főkapitányt.

MTI/hvg.hu Itthon

Pintér elégedett a budapesti főkapitány munkájával

A Népszava pénteki, a budapesti főkapitány menesztésének lehetőségét felvető cikkére reagálva közleményben tudatta a belügyminisztérium, hogy a tárcát vezető Pintér Sándor és az országos rendőrfőkapitány, Hatala József elégedett Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány szakmai munkájával.

Csikász Brigitta Itthon

Túl szigorú a főrendőr? Újabb kapitánycserék a fővárosban

Mától három fővárosi kerületnek van új rendőrkapitánya – tudta meg a hvg.hu. Két vezetőt lecserélnek, a harmadik, az I. kerületi kapitányság vezetője viszont magasabb beosztásban folytatja a tevékenységét. A jelenlegi budapesti főkapitány regnálása alatt ez már a sokadik kapitánycsere, ami szakemberek és szakszervezeti vezetők szerint sem tesz jót a szervezetnek.