BÍRÓSÁGFIGYELŐ

A Bíróságfigyelő program zárókiadványai

2016. április 30. - Bíróságfigyelő

A zárókiadvány magyarul (a kutatás összefoglalása) itt érhető el.

A jog hálójában (Spronz Júlia tanulmánya, Betlen Anna gyűjtötte újabb esetekkel):

Ennek a tanulmánynak az első változata 2009-ben jelent meg a Rendszerbe zárva: Hogyan kezeli az igazságügyi rendszer a nők és gyerekek elleni fér erőszak jelenségét ma Magyarországon? A NANE és a Patent Egyesület egy éves kutatási és pereskedési programja című kiadványunkban. Mostani, megújított verziójában arra törekedtünk, hogy az eltelt évek tapasztalataihoz igazítsuk meglátásainkat, s a korábbi tanulmányból megtartott néhány jogesetet újabb példák bemutatásával frissítsük.

A Bíróságfigyelő zárókiadvány összefoglalása angol nyelven itt található.

A Bíróságfigyelő 2016 elején

A Bíróságfigyelő program 2016 áprilisának végéig tart. A program önkéntes monitorozói még néhány hétig figyelnek meg tárgyalásokat; munkájuk eredménye a megfigyeléseiket tartalmazó zárótanulmányban tükröződik majd.

Folytatódnak egyetemi jogi karokon tartott előadásaink, képzéseink is:

az ELTE ÁJK-n a tavaszi félévben is elindult a párkapcsolati erőszak jogklinika szeminárium, immár a második ilyen. Az elméleti és gyakorlati tudnivalókat dr. Spronz Júlia ügyvéddel, a PATENT Jogsegély-szolgálatának vezetőjével beszélik át a hallgatók; múlt pénteken önkéntes-koordinátorunk, Halász Sára tartott a csoportnak órát a bíróságfigyelésről: a hallgatók drámajátékban próbálhatták ki a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos tárgyalások szereplőinek helyzetét, aminek kapcsán arról beszélgettek, hogy a pártatlanság mítosza hogyan ignorálja a bántalmazó kapcsolatokban fennálló hatalmi viszonyokat és támogatja ezzel az elkövetőket. 

kiadvanyok.jpg

Február 17-én a PATENT és a NANE képzői a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi karán tartottak interaktív oktatást:

12746247_10153278375420443_1383603776_n.jpg

12767464_10153278375940443_1549030394_n.jpg

12784313_10153278375455443_600710222_n.jpg

Március 1-ején a Miskolci Egyetem ÁJK-n tartunk előadást a Bíróságfigyelő programról és tanulságairól, valamint a Patent jogsegély-szolgálatának munkájáról.

A Magyar Bírónők Egyesületével közös szervezésben február 19-én beszélgetésen vettünk részt a programról és a bíróságok attitűdjéről, illetve az igazságszolgáltatás mibenlétéről a párkapcsolati erőszak áldozatainak esetében.

Tavasszal újabb kiadványainkkal, többek között a programot záró tanulmánnyal jelentkezünk!

Újabb csoport monitorozó önkéntest képeztünk

Önkéntes-koordinátorunk, Halász Sára beszámolója:

Február 2-án 5 elkötelezett résztvevővel megtartottuk a PATENT Bíróságfigyelő projektjének 3. budapesti képzését dr. Spronz Júlia vezetésével.

A képzés során a monitorozáshoz szükséges eszközök átbeszélése mellett kitértünk többek között az igazságszolgáltatás jelenlegi rendszerének hiányosságaira, a kapcsolati erőszak tényállás magyarországi történetére, és bemutattuk a PATENT által nyújtott integrált ügyfélellátást is. 

A sok gyakorlati tudnivaló mellett az új önkénteseknek lehetőségük volt saját eddigi bírósági tapasztalataik megosztására, sőt olyan árnyalatok feltárása is, hogy a bíróságokon a "perpatvar" szó használata az erőszak helyett hogyan gyárt 1 elkövetőből 2 elkövetőt, és 1 sértettből 0 sértettet.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, és sok sikert kívánunk a monitorozáshoz!
12695336_10153245439500443_203030538_o.jpg
12695184_10153245439560443_397583413_o.jpg

Válogatás a 2015. dec. 2-i NANE-PATENT konferencia ismertetőiből

A konferencián a NANE Egyesület ismertette friss kutatását, majd előadást tartottunk a Bíróságfigyelő program eddigi haladásáról, tevékenységeiről és eredményeiről.

Néhány a konferenciát ismertető cikk:

https://www.facebook.com/events/819676911488331/826888010767221/

http://nol.hu/belfold/ugyanugy-rettegnek-a-magyar-hatosagoktol-mint-a-bantalmazo-ferjuktol-1578159

http://vs.hu/kozelet/osszes/a-tarsadalom-is-hibas-ha-pofon-vagnak-egy-not-1210

http://www.hirado.hu/2015/12/20/miert-nem-valt-el-az-elso-pofon-utan/

NANE és PATENT konferencia

December 2-án ismertettük a Bíróságfigyelő programot a NANE által szervezett konferencián.

A konferencia programja:
9.00–9.30 Megnyitó
Szigeti Vera elnök, NANE Egyesület
Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete
Arild Moberg Sande, képviseletvezető-helyettes, Norvég Királyi Nagykövetség
9.30–10.10 Egy hiánypótló kutatás első eredményei: a kényszerláthatás háttere és hatása a gyermekekre
Galántai Júlia, Ligeti Anna Sára, a NANE Egyesület által felkért független kutatók
10.10–10.40 Bíróságfigyelés és a tapasztalatok hasznosítása a családon belüli erőszakkal kapcsolatos eljárásokban: a PATENT Egyesület új programja
Dr. Sándor Beáta Judit, PATENT Egyesület
10.40–11.00 Könyvbemutató: Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében? Az erőszakos és
uralkodni vágyó férfi
Cserháti Éva, a kötet egyik fordítója
11.30–12.15 Új európai jogi normák és eszközök a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés terén: az Isztambuli Egyezménytől az áldozatvédelmi irányelvig
Rosa Logar, az Európa Tanács Nők Elleni Erőszakkal és Családon Belüli Erőszakkal Szembeni Fellépés Szakértői Csoportja (GREVIO) alelnöke
12.15–13.00 Intézményi fellépés a szexuális erőszakkal szemben
Dr. Kiss Valéria, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar; Paulik Mónika, NANE Egyesület; Sáfrány Réka, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
A panelbeszélgetést vezeti: Dr. Wirth Judit, NANE Egyesület
13.00–13.20 „Közös erővel a bántalmazott nőkért és gyermekeikért” – a NANE Egyesület Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projektjének eddigi eredményei
Horváth Éva, Hoffmann Kriszta, Dr. Pap Enikő, NANE Egyesület
img_1.jpg
img_2.jpg
img_3.jpg
img_4.jpg
img_5.jpg

Október és november: megy a projekt

Október 7-én a BFKH (Budapest Főváros Kormányhivatala) Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztályának és Jogi Segítségnyújtó Osztályának munkatársai számára tartott érzékenyítő képzést a szervezetünkkel dolgozó két ügyvéd illetve jogász szakértő, Spronz Júlia és Stummer Vera.

November 5-én Spronz Júlia a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthona munkatársai számára tartott képzést.

Ugyanaznap Wirth Judit, a NANE jogász szakértője Miskolcon, a Holdam Egyesület tagjainak.

Zajlik az ELTE ÁJK-n tartott "Párkapcsolati erőszak jogklinika" szemináriumunk is, a hallgatók az elmúlt héten már monitorozni is jártak, és a szeminárium keretében megbeszélik az általuk megfigyelt eseteket.

Nemsokára elkészül a témában egy néhány tanéven át használható egyetemi jegyzet is.

Október 26-án a projekt koordinátora, Sándor Beáta Judit ismertette a jogklinikát az ELTE ÁJK-n megrendezett ENCLE-konferencián. (ENCLE: European Network of Clinical Legal Education, a jogklinikák európai ernyőszervezete.)

Dec. 2-án pedig a NANE által szervezett konferencián beszámolunk a projekt eddigi eredményeiről.

Párkapcsolati erőszak jogklinika az ELTE ÁJK-n

Egyesületünk munkatársai (Spronz Júlia, Stummer Vera és Szigeti Vera) is részt vesznek az ELTE ÁJK-n futó szeminárium megtartásában. A kurzust Kiss Valéria vezeti; hallgatói novemberben csatlakoznak majd a bíróságfigyelőkhöz: monitorozni járnak, és az órákon esetmegbeszélést tartanak.

A kurzus célja az, hogy a hallgatók bekapcsolódjanak a szervezet jogvédő tevékenységébe, és jogi ismereteiket a gyakorlatban hasznosítsák. A kurzus célja, hogy a hallgató befogadja a demokratikus és jogállami értékeket, és a társadalmi problémákra reflektáló etikus, az egyenlő bánásmód elve és gyakorlata iránt elkötelezett magatartáshoz értékesként viszonyuljon és a köz érdekében végzett szakmai tevékenység és társadalmi felelősségvállalás gondolata mellett kiálljon.

A kurzus elvégzése után a hallgató képes lesz:
• felidézni a párkapcsolati erőszakra vonatkozó jogi szabályozás alapfogalmait,
• bemutatni, hogyan érvényesülnek, jelennek meg ezek az alapfogalmak a gyakorlatban, milyen problémák adódnak a bírósági és hatósági jogalkalmazásban,
• elemezni egy konkrét helyzetet, azt, hogy adott esetben hogyan azonosíthatjuk és kezelhetjük integráltan a párkapcsolati erőszakot,
• felismerni a jogászi felelősséget a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos hatékony segítségnyújtásban.

Partnerszervezet:
Magyarországon az elmúlt évtizedekben elindult a jogfejlődés a párkapcsolati erőszak hatékonyabb kezelése érdekében, de a jogszabályokban még súlyos hiányosságok rejlenek:
• az esetek jelentős részére a rendszer nem képes reagálni a jogi feltételek, valamint a családon belüli erőszak mint sajátos jelenségkör elismerésének hiánya miatt,
• ahol képes, ott a reakció lassú (pl. büntetőjogi távoltartás, kapcsolattartási, gyermekelhelyezési ügyek esetében),
• gyakran az áldozatok számára hátrányosabb „bekerülni a rendszerbe”, mint az elkövetőknek,
• a bűncselekmények hatékony üldözését ellehetetleníti a magánindítvány intézménye,
• hiányzik a hatékony tanú- és áldozatvédelem.

A bírák képzésében, illetve a hatóságok tagjainak képzésében sem jelenik meg a családon belüli / párkapcsolati erőszak témaköre. Ezért ennek kezelésére a jogalkalmazók rendszerint kevéssé felkészültek: itt az egyik legjellemzőbb az előítéletek, a bagatellizálás, az áldozathibáztatás érvényesülése, illetve az erőszakért való felelősség megosztása az áldozat és az elkövető között.


Mit csinál a PATENT Jogvédő Egyesület:
• Jogsegélyszolgálatot működtetünk.
• Stratégiai pereskedés: az egyesület jogsegély-szolgálata folyamatosan fogad olyan eseteket, melynek tárgya valamely hatóság, intézmény, állami szerv tevékenységének vagy mulasztásának számon kérése peres vagy peren kívüli eljárásban a nőket és gyerekeket érő családon belüli, párkapcsolati erőszak terén. Célunk olyan ügyek jogi képviselete, melyeken keresztül egyrészt ki tudjuk mutatni a rendszerszintű hibákat, másrészt a jogi eljárás eredménye függvényében precedensként tudjuk a jövőben használni más esetekben is.
• Integrált ügyfélellátás: e szolgáltatásunk keretében a hozzánk forduló bántalmazott nők segítését több szakma képviselőit tömörítő csapatokban végezzük.
• Bíróságfigyelő program: bírósági eljárások monitorozása.
• Képzések: bírák, szakemberek, női áldozatsegítő szervezetek, egyetemi jogklinika-programok.

 

Áldozatsegítők érzékenyítése: képzés október 7-én

Projektünknek része, hogy jogi és / vagy érzékenyítő képzéseket tartunk nőcsoportoknak, civil szervezeteknek és szakmai szervezeteknek is. Október 7-én a BFKH (Budapest Főváros Kormányhivatala) Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztályának és Jogi Segítségnyújtó Osztályának munkatársai számára tartott érzékenyítő képzést a szervezetünkkel dolgozó két ügyvéd illetve jogász szakértő, Spronz Júlia és Stummer Vera.

süti beállítások módosítása