2017.03.20.

Civilek nélkül nem megy: Magyarországnak szüksége van ránk

A magyar társadalomnak szüksége van a civil szervezetek munkájára. Sokféle és pótolhatatlan munkát végzünk a közjó és a demokrácia kiteljesítése érdekében: az állampolgárok önszerveződésének biztosítunk lehetőséget, keretet adunk közös tevékenységeiknek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem vagy az érdekérvényesítés területén. Lehetővé tesszük, hogy az állampolgárok csoportjai közösen képviselhessék érdekeiket, részt vegyenek a közéletben és ellenőrizzék a politikai hatalom mindenkori gyakorlóit.

Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek elutasítjuk a kormány korlátozó és megbélyegző törekvéseit, mert tudjuk, hogy a magyar társadalomnak szüksége van ránk. Olyan ügyekkel foglalkozunk, amikre mások nem fordítanak kellő figyelmet. Kiállunk magunkért és egymásért.

Magyarországnak szüksége van civilekre

Az Országgyűlés 2017. első félévi jogalkotási terve szerint a közeljövőben napirendre kerül a civil szervezetek működését meghatározó törvények módosítása. Egy 2017. március 14-én tartott sajtótájékoztatóból úgy tudjuk, hogy a Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a „külföldről támogatott” szervezeteket érintő törvénytervezetről. A kormány erről „nemzeti konzultációt” is kíván kezdeményezni, egyelőre ismeretlen tartalommal. Egyes politikusok azonban odáig mentek, hogy egyes civil szervezetek „eltakarításának” lehetőségét is felvetették, míg mások idegen ügynököknek nevezték őket.

Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek határozottan tiltakozunk az egyesülési szabadságot sértő szabályozás ellen. Ugyanígy elutasítjuk a civil szervezetek és ügyfeleik, szimpatizánsaik, támogatóik megbélyegzését. Ez nemcsak az egyes szervezetek munkáját és megítélését befolyásolja, de általában is korlátozza a demokratikus véleménynyilvánítás, a közügyekben való állampolgári részvétel lehetőségét. Az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján a tervezett jogszabály ellentétes lehet a Magyarország által is aláírt, vonatkozó nemzetközi egyezményekkel  és kérdéses, hogy egyáltalán kiállná-e az alkotmányosság próbáját.

A „nemzeti konzultációt” pedig alkalmatlannak tartjuk arra, hogy az állampolgárok valódi, tényeken alapuló véleményt alkossanak, és fejtsenek ki. Az eddigi tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy ez nem helyettesítheti a valós társadalmi vitát.

A civil szektor hatályos magyarországi szabályozása megfelelő keretet és kellő biztosítékokat ad ahhoz, hogy a civil szervezetek jogszerűen, átláthatóan és elszámoltathatóan csinálják azt, amire létrejöttek.  Gazdálkodásának átláthatósága ma is kielégítően szabályozott terület, a sajtónyilatkozatokban emlegetett adatok bárki által megismerhetőek.

Ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az új jogalkotási elképzelésekről és a “nemzeti konzultációról” csak a sajtóból értesüljünk, hogy egyes politikusok nyilatkozataikban megpróbálják a civileket lejáratni és megosztani. Elvárjuk, hogy az új törvény(módosítás) az érintettek bevonásával, szakmai vitában nyerje el végső formáját, ahogy az egy demokratikus jogállamban elvárható, és ahogy azt Magyarországon is jogszabályok írják elő.

Követeljük, hogy a civil szektor, a civil szervezetek működésének szabályozása az átláthatóság, a támogatások és a tevékenységek szempontjából egységes, a nemzetközi és európai normáknak megfelelő legyen, és biztosítsa az állampolgárok jogát ahhoz, hogy szabadon szerveződjenek és keressenek forrásokat tevékenységükhöz.

Csatlakozók száma: 219

  1. "Bihar" Kis-sárréti Civilek Társasága
  2. "ÚJ VILÁG" Alapítvány
  3. 21. század műhely
  4. A Város Mindenkié
  5. A Város Mindenkié Pécs
  6. Add a két kezed alapítvány
  7. Adj Hangot Egyesület
  8. AKUT Egyesület
  9. Alföldi napszél Szociális Szövetkezet
  10. Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége
  11. Alternatíva Alapítvány
  12. Amnesty International Magyarország
  13. Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület
  14. Anyahajó Egyesület - Anyapont és családi kikötő a József Attila lakótelrpen
  15. Aquincum-Mocsáros Egyesület
  16. Arany Liliom Alapítvány
  17. Artemisszió Alapítvány
  18. Artman Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület
  19. Artopolis Egyesület
  20. Asimov Alapítvány
  21. Átlátszó
  22. Aulea Alapítvány
  23. Autonómia Alapítvány
  24. Az emberség erejével Alapítvány
  25. BAGázs Közhasznú Egyesület
  26. Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület
  27. Befogad-LAK Erdőkertesi Állatvédő Alapítvány
  28. Beretz Péter Természetvédelmi Klub
  29. Bibó István Közéleti Társaság
  30. Bohócok a Láthatáron
  31. Civil AIDS Fórum
  32. Civil Iránytű Alapítvány
  33. Civil Kalász
  34. Civil Kollégium Alapítvány
  35. Civil Közoktatási Platform
  36. Civil Rádiózásért Alapítvány
  37. CivilVerőce
  38. CívisColorS
  39. Civitalis Egyesület
  40. Cromo Alapítvány
  41. Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület
  42. CSEMETE TeCseme Természet és Környezetvédelmi Egyesület Egyesület
  43. DE ATC Hortobágy Néptáncegyüttes Kulturális Egyesület
  44. DélUtán Alapítvány
  45. Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
  46. Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület
  47. Diákszolidaritás Akció Csoprt
  48. Dialóg Egyesület
  49. Duna Kör
  50. E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
  51. eDemokrácia Műhely Egyesület
  52. Együtt Mátraverebélyért
  53. Együtt-Közösen Fiatalok Lendületben Egyesület
  54. ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület
  55. Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület
  56. Eleven Emlékmű - az én történelmem
  57. Eleven Gyál
  58. Élménylelő Ifjúsági Egyesület
  59. Élő Újság Közhasznú Egyesület
  60. Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület
  61. Energia és Környezet Alapítvány
  62. Energiaklub
  63. Eötvös Károly Intézet
  64. Európai Antirasszista Hálózat Magyarország
  65. Európai Föderalisták Uniója Mo. egyesület
  66. Európai Szabadúszmó Művészek Egyesülete (ESZME)
  67. Fauna Alapítvány
  68. Fehérvári Heti Betevő
  69. Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
  70. Fiatalok a részvételért Egyesület
  71. Föld Napja Alapítvány
  72. Food Not Bombs Budapest
  73. Független Előadó-művészeti Szövetség
  74. Gaja Környezetvédő Egyesület
  75. Greenpeace Magyarország Egyesület
  76. Gyalogút Alapítvány
  77. Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület
  78. Gyerekesély Egyesület GYERE
  79. Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület
  80. Gyermekmédia Egyesület
  81. Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
  82. Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány
  83. Habitat for Humanity Magyarország (HFHI Hungary Non-Profit Kft.)
  84. Hálózat a Tanszabadságért
  85. Hang-Kép Kulturális Egyesület
  86. Hantken Miksa Alapítvány
  87. Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete
  88. Háttér Társaság
  89. Heti Betevő Egyesület Budapest
  90. Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület
  91. Hívatlanul Hálózat
  92. Humán Integra Alapítvány
  93. Humán Platform
  94. Humusz Szövetség
  95. Ifjúságszakmai Társaság
  96. Igazgyöngy Alapítvány
  97. Inspi-Ráció Egyesület
  98. IT Mentor Egyesület
  99. Járókelő Közhasznú Egyesület
  100. Jogismeret Alapítvány
  101. Jövőkerék Közhasznú Alapítvány
  102. K-Monitor Közhasznú Egyesület
  103. Kakucs az Otthonunk Közhasznú Egyesület
  104. Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület
  105. Kárpátok Alapítvány-Magyarország
  106. Kerecsen Ifjúsági Egyesület
  107. Kerekasztal Társulás
  108. Keresztúri Társas Kör
  109. Komárom Környéki Civil Társulás
  110. Komáromi Talpasíjászok Közhasznú Egyesület
  111. Komáromi Zenész Egylet
  112. Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub
  113. Könyvvel Anyanyelvünkért Alapítvány
  114. Közélet Iskolája
  115. Közmű Egyesület
  116. Közmunkás Mozgalom a Jövőért
  117. Közösen a Tehetséges Ifjúságért Egyesület
  118. Közösségfejlesztők Egyesülete
  119. Krajczáros Alapítvány
  120. Krétakör Alapítvány
  121. Labrisz Leszbikus Egyesület
  122. Lánycsóki Ifjúságért Egyesület
  123. Látszótér Alapítvány
  124. Lenszirom Színház és Módszertani Kulturális Egyesület
  125. Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
  126. Levegő Munkacsoport
  127. Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület
  128. Magonc Alapítvány
  129. Magyar Cserkészleány Szövetség
  130. Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége
  131. Magyar Helsinki Bizottság
  132. Magyar Közlekedési Klub
  133. Magyar LMBT Szövetség
  134. Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
  135. Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégium
  136. Magyar Szabadelvű Polgári Egyesület
  137. Magyar Szegénységellenes Hálózat
  138. Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
  139. Magyarországi Dúlák Egyesülete - MODULE
  140. Magyarországi Európa Társaság
  141. Magyartanárok Egyesülete
  142. Manna Kulturális Egyesület
  143. MARÉG - Magyarországi Régiókért Egyesület
  144. MASZK Egyesület
  145. Mellrákfórm - Nem vagy egyedül! Alapítvány
  146. MENTŐÖV EURÓPAI ALAPÍTVÁNY
  147. Mérték Médiaelemző Műhely
  148. MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület
  149. Migráns Szolidaritás Csoport (MigSzol)
  150. Minerva Könyvtár Egyesület
  151. Minority Rights Group Europe
  152. Motiváció Oktatási Egyesület
  153. Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért
  154. Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Civil Társaság
  155. NANE Egyesület
  156. NAP KLUB ALAPÍTVÁNY
  157. Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége
  158. Nők a Holnapért Alapítvány
  159. Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány
  160. Nyugodt Szív A Lakhatásért
  161. Ökológiai Stúdió Alapítvány
  162. Ökotárs Alapítvány
  163. Oktatói Hálózat
  164. Országos Gyermekvédő Liga
  165. Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
  166. Pannon Kincstár Tanoda Alapítvány
  167. Para-fitt SE
  168. Partners Hungary Alapítvány
  169. Pécsi Közösségi Alapítvány
  170. Pécsi Szín-Tér Egyesület
  171. Polyán Egyesület
  172. Pro Cserehát Egyesület
  173. Profilantrop Egyesület
  174. Rászorulókat Támogatók Egyesülete
  175. Reflex Környezetvédő Egyesület
  176. Regina Alapítvány Miskolc
  177. Romák Felzárkóztatásáért Egyesület
  178. Romano Instituto Alapítvány - Cigányságkutató Intézet
  179. Romaversitas Alapítvány
  180. Sádt Győző Alapítvány
  181. Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád Megyei Egyesülete
  182. Siófok Városért Egyesület
  183. Sorsfonó Egyesület
  184. Soteria Alapítvány – Menedék Program
  185. Stúdió "K" Alapítvány
  186. Szegedi LMBT Közösségért Csoport
  187. Szembenézés Alapítvány
  188. Szépírók Társasága
  189. Szexmunkások Èrdekvèdelmi Egyesūlete
  190. Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE)
  191. SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
  192. Szilas Szociális Egyesület
  193. Szimpozion Egyesület
  194. Színházi Kritikusok Céhe
  195. Szirák Polgárosodásáért Alapítvány
  196. Szivárvány Misszió Alapítvány - Budapest Pride
  197. Szociális Csomagküldő Mozgalom- SZOCSOMA
  198. Szociális Szakmai Szövetség (3SZ)
  199. Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége - SzOSzöv
  200. SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
  201. Tanítanék Mozgalom
  202. Társaság a Szabadságjogokért
  203. TAVAM - Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért
  204. Tegyünk Egymásért Egyesület
  205. TÉR-KÖZ Társaság
  206. TerepSzemle Stúdió Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Kulturális Közhasznú Egyesület
  207. Természetes Életmód Alapítvány (Labanc Gy.)
  208. Történelemtanárok Egylete
  209. Transparency International Magyarország Alapítvány
  210. Transznemű infopont, Genderfészek, Szabadnem
  211. tranzit.hu (tranzik hungary egyesület)
  212. Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ)
  213. Tünet Együttes
  214. Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány
  215. Utcajogász Egyesület
  216. Utcáról Lakásba! Egyesület
  217. Védegylet
  218. Verebély László Vasúttörténeti Egyesület
  219. XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete
  220. Zöld Pók Alapítvány

 

komment

süti beállítások módosítása