A hely, ami túl szép egy gyilkossághoz

Agatha Christie állítólag ezért nem írt Szlovéniáról regényt. Síeltél már itt? Én nemrég végigjártam több terepet is, mutatom, miért lesz jó neked, ha utánam csinálod.

Február elején öt nap alatt öt szlovén síterepet próbáltam ki, és imádtam minden percét. Jó, nem volt nehéz lenyűgözni: régóta nagy rajongója vagyok a szomszédos kis országnak. Például azért, mert akár egy hosszú hétvége is elég itt ahhoz, hogy megjárj hegyet-völgyet-várost-tengert, és mert olyan festői fényképeket csinálhatsz az országban szinte bárhol, hogy garantált a facebookos like-zuhatag és az irigy kommentek. Ja, és még egy tök menő börtönhoteljük is van. Ha már a bűnügyeknél tartunk: amikor Agatha Christie ellátogatott Szlovéniába (konkrétan Bohinjba) azt mondta róla, azért nem ír itt játszódó regényt, mert egyszerűen túl szép hely egy gyilkossághoz.

Szlovénia ráadásul közel van, és nem elhanyagolható szempont, hogy olcsóbb, mint Ausztria, miközben az infrastruktúra, a síkölcsönzőkben bérelhető eszközök pedig ugyanolyan profik, mint egy országgal odébb. Meghoztam a kedved egy kis téli kiruccanáshoz? Mutatom, melyik síterepükre miért érdemes elmenned!

Rogla: a családi

Ha reggel 8-kor elindulsz Budapestről, délben már csatolhatod is a lécedet Roglán. Nem egy nagy terep, összesen 12 kilométernyi pályájuk van, ami viszont van, az nagyon szerethető. A terepet egy szerpentinúton lehet megközelíteni, világtól elzárt hangulatához sokat hozzátesz, hogy a szállások mind a hegy tetején vannak. Így a nap végén nem le kell csúszni a völgybe ahogyan a legtöbb síközpontban, hanem épp hogy felmenni a felvonóval.

shutterstock 785894677

Tipp: Ha nem fárasztottad le magad eléggé nap közben, csütörtöktől vasárnapig éjszakai síelés is van. És bár nem próbáltam, de azt mondják a helyi erők, hogy síelés után tökéletes helyszín lazításhoz a hegy aljában lévő Zrece termálfürdő.

Vogel: a kedvenc

A Vogel hegy tetején, a világhírű Bledi-tótól nem messze, a szintén festői Bohinji-tó fölött elhelyezkedő pályarendszer egy kis csoda. Még az sem tudott lelombozni, hogy életemben először itt és most próbáltam snowboardozni, és nagyon nem úgy ment, ahogyan azt reméltem (értsd: leginkább döglöttcserebogár-pózban feküdtem a hóban).

Mindaddig menő voltam, amíg fel nem kellett csatolni
Mindaddig menő voltam, amíg fel nem kellett csatolnidivany.hu

Az oktatás után azért inkább sílécre váltottam, és bejártam a 22 kilométeres pályarendszert – és bár a nagy osztrák rendszerekhez szoktam, Vogel olyan szép és változatos, hogy azt éreztem, simán maradnék még több napot itt. A pályák szélesek, jó a lejtésük.

A terepen különleges felvonóélmények gyűjtéséhez is ideális: egy nagykabinos felvonóval lehet feljutni, ami hatalmas sziklafalak mellett suhan el, a csúcsra pedig egy hatvanas években épült egyszemélyes ülős visz fel olyan magasan, hogy alig mertem körülnézni belőle az amúgy elképesztő alpesi panorámában.

shutterstock 1009332514

Hütte tipp: Chalet Merjasec

Nagyon szeretek síelni, de hüttézni még annál is jobban! Napsütötte teraszon, gyönyörű tájban helyi fogásokat kóstolni: nincs is ennél jobb téli (meg tavaszi, meg nyári, meg őszi...) program. Vogelen egy különösen jó hegyi étterembe, a Chalet Merjasecbe ültünk be. A vaddisznópörkölt knédlivel, és az utána küldött helyi kézműves sörök méltó lezárásai tudnak lenni egy végigsíelt napnak.

Kranjska Gora: ahol a legjobb a hangulat

Ha azt a hangulatot keresed, ami a nagyobb osztrák pályarendszerekre jellemző, de kisebb, családiasabb (és olcsóbb...) kivitelben, irány az osztrák-szlovén-olasz hármashatáron fekvő Kranjska Gora. A pályák aljában óriási a buli, éttermek, napágyak, zene, minden van ami a jó hangulathoz kell. Összesen 20 kilométernyi pályájuk van, 6 ülő- és 13 húzólift szolgálja ki a síelőket. Bébipályától a meredek fekete versenypályáig minden akad. Ha pedig estére is marad még energiád, síelj tovább a kivilágított pályákon, sétálj a hangulatos faluban, vagy térj be egy kis levezetésre a Vopa pubba.

shutterstock 778291066

Tipp: Kranjska Gora akkor is jó választás, ha a társaság nem minden tagja síel. Több wellnesshotelből is lehet válogatni, és gyönyörű helyekre lehet elsétálni innen: például a festői hegyekkel körbevett Jasna-tóhoz, és a türkizkék Zelenci-tóhoz.

Planica – tériszonyosok hátrányban

Kranjska Gorától nem messze található a világ legnagyobb síugró központja, a Planica. Különféle méretű sáncok sorakoznak, nap közben simán elcsíphetsz rajtuk gyakoroló sportolókat. Ülőlifttel fel is lehet menni az egyik sánc tetejére: átlagos földi halandóknak még lenézni is durva innen, miközben a szomszédos sáncokról gyerekek ugrándoznak alá. Az itt található nemrég épült központban (Nordic Centre) múzeuma is van a síugrásnak, és egy szimulátorral előhívhatod a benned rejlő síugró zsenit.

Kanin/Sella Nevea: a legszebb

Budapesttől 560 kilométerre találod Szlovénia legszebb, és legmagasabban fekvő terepét (2292 méteres csúcstól jönnek le a pályák), általában április végéig lehet síelni itt. Gyerekkel egyáltalán nem ajánlom, különleges magashegyi hangulatra és kihívásokra vágyóknak annál inkább. A kabinos felvonó egy aranyos kis település, Bovec mellől indul, ami ezen, az aprés ski programokban megfáradt gyomrokat kevéssé kímélő szerpentinen közelíthető meg:

shutterstock 772981786

A terep egy szerencsés kimenetelű felvonóbaleset után évekig nem működött, 2016 telén nyílt újra, és milyen jó, hogy így történt! Valami zseniális hely, elképesztő kilátással, amit kár lenne kihagyni. Mantrázgasd ezt magadban, így a régi, aprócska kabinokban rád váró félórás ücsörgés is kellemesebb lesz. Fent pedig ez vár:

Krvavec: a legnépszerűbb

Krvavec a Júliai-Alpokban fekszik, nem messze a fővárostól, Ljubljanától. Itt nem síeltem, csak felmentünk napozni és jókat enni, de ahhoz ez is elég volt, hogy az életérzés átjöjjön. A terep évről évre nyeri az ország legjobb síterepe díjakat, a táj szép, az infrastruktúra jó, minden lejtő hóágyúzott. Összesen 7 üléses, 3 húzó és egy kabinos szolgálja ki a síelőket.

shutterstock 345704735

Kényelmetlenséget egyedül az okozhat, hogy a kabinos völgyállomásához vezető út mellett nagyon kevés a parkolóhely. Távolabb kell leraknod az autód, és onnan síbusszal juthatsz el a felvonóhoz. Ha ezt kihagynád és pályaszállásra fened a fogad, gondolkodj előre, mert nagyon gyorsan lefoglalják őket, és nincs is túl sok belőlük.

Árak: felnőtt napijegy 33 euró, gyerek napijegy 18 euró.

Tipp: Ljubljana csak 40 kilométer innen, a síelést egy nap városnézéssel is összekötheted. A látnivalókról és a legjobb vendéglátóipari egységekről itt áradoztam korábban.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek